Harangszó, 1924

1924-08-24 / 34-35. szám

262 «ASARCÍSJÍ© If24. augusztus 24 EGYRÖL-MÁSRŐL. A mindennapi életből. Drágult az útlevél. A belügy­miniszter elrendelte az utlevélkiállitás és meghosszabitás díjainak arany­koronában való megállapítását. Az aranykoronás illeték több, mint száz százalékkal drágította meg az útle­veleket. Az I es jelzésű útlevél díja 6000 korona helyett a jövőben egy arany, tehát tizenhétezer papirkorona lesz, a II es jelzési! pedig 60.000 korona helyett 8 aranykorona, azaz 126 000 papirkorona lesz. Az I. jel­zési! útlevelet csak napszámosok, munkások, iparossegédek és közszol­gálati alkalmazottak kaphatják meg. Ha az útlevél érvényességének tar­tama egy, illetve két éven túl terjed, a kiállítási illetékek kétszeresét, illetve háromszorosát kell fizetni. Az útle­velek raeghosszabitásáért is a kiállí­tási díjakat kell fizetni, de bélyeg­illeték nélkül. Légypusztítás timsóval. Külö­nösen faluhelyen rettenetes, általános csapás az a légyinváziő, mely a nyári időben megrabolja nyugalmát ember­nek, állatnak. Lawton amerikai tanár valóban nagy szolgálatot tesz az em­beriségnek, ha csakugyan beválik az az állítása, hogy a légypusztításra legalkalmasabb a tirnsó. A nevezett tanár szerint a legyek irtására fel­tétlenül hatásos az olyan mészoldat, melybe egy kilogramm feloldott tim- sót keverünk s ezzel meszeljük be a lakások és gazdasági épületek fa­lait. A légy ugyanis azért képes a legsimább üvegen is könnyű szerrel járni, mert a lábain csirizszerü ned­vet izzad ki és ezzel kapaszkodik. A tirnsó azonban rendkívül szárító és víznyelő hatású és ha a légy rajta jár, nem képes annyi csirizt kiizzadni, amennyit a tirnsó elnyelni nem tudna. Ebben a súlyos munkában a légy kifárad, nem szaporít és nem sok idő múltán teljesen elpusztul. Lawton azt is kiszámította, hogy egy felnőtt ál­lat a nyári időszakban a légykerge- téssel naponkint annyi erőt csapkod el magából, amennyi megfelel egy fél kg. zab tápláld erejének. Minden­esetre tanácsos ezt az intést meg­fogadni. A kísérlet annyival is inkább ajánlatos, mert az évenkinti meszelés úgyis szükséges s így nem okoz kü­lön költséget. Rendelje meg a Dunántúli Evangélikus Egyházkerület Történetét. Irta: Payr Sándor egyetemi tanár. Kapható: Dekanátusi hivatal Sopron. HETI KRÓNIKA. A népszövetségi kölcsön magyar ré­siének jegyzése lezárult és a pénzügymi­niszter kijelentése szerint a jegyzés teljes sikerrel járt. — A honvédség létszámának toborzás utján való kiegészítése megkezdő­dött. Az önként belépők rendfokozata a júliusi szorzószám szerint havi 440.000 K- tól 1,320.000 K-ig terjedő zsoldot, családi pótlék címen havi 158 400 K-át, ezenkívül ruhát, elhelyezést és élelmezést kapnak. — A rokkantügy rendezéséről uj törvényjavas­lat készül. — Decemberre állítólag meg­szűnik a ki- és beviteli tilalom. — A so­mogyi gazdák aranykalásszal tisztelték meg a földmívelésügyi minisztert. — Külföldi bankárok tárgyaltak Budapesten fontos hitelkérdésekben. — Bródy Sándor, a ki­tűnő iró elhalt 63 éves korában. — Türr István tábornak, a magyar és olasz sza­badság hősének születése 100-ik évfordu­lója alkalmából díszes síremléket állíttatott fel a főváros és szép emlékünnepet ren­dezett. Jugoszláviában a délvidéki magyar pán újból megkezdheti működését. A görögök és románok együtt akarnak felvonulni Bulgária ellen. Az albán kormány 25 millió líra kül­földi kölcsönt vett fel. A spanyol király elfogadta az olasz fascista hadseregben tb. káplárrá történt kinevezését. Olaszországban megalakul a katholi- kus fasciszta-szövetség. Lisszabonban a kommunisták forra­dalmat kíséreltek meg, de a kísérlet meg­hiúsult. A német birodalmi elnök a kormány több tagjával látogatást tett Münsterben. Az angol-orosz szerződést aláírták. A svájci szövetségi tanács megtiltotta az orosz állampolgároknak Svájcba való utazását. A londoni konferencia megegyezéssel végződött. A londoni koferencia volt a 18- adik, melyet a hadisarc ügyében a béke­kötés óta tartottak. Japánban újból földrengés pusztított. Amerika az alkoholcsempészet özei­méinek ineggátlására a vámőrséget 20 tor­pedónaszáddal és rombolóval megerősí­tette. Kínában eddig ismeretlen népfajra buk­kantak. A Tu-Run-ok állítólag a magyarok­hoz hasonlítanak. Szudánban az angol uralom ellen lá­zadoz a lakosság. HARANGSZÓ. Szenthároms.u. 10.vasárnap. I. Kor. 12.1-11. Arra, az ember földi életében a legfon­tosabb kérdések egyikére dd feleletet mai epistolájában az apostol: Mikor is munkál­kodik bennünk tehát a Szentlélek ? A felelet erre: Ha az ö világosságával megvilágosit bennünk, s lia az ö kegyelmi ajándékaiban részeltet bennünk. Személyi hir. Zongor Béla a vasi kö­zépegyházmegye esperese üdülésből haza érkezvén, újból átvette egyházmegye veze­tését. Egyházkerület! közgyűlés. A tiszai egyházkerület f. évi közgyűlését szeptem­ber 16-án Nyíregyházán tartja Geduly Hen­rik püspök és dr. Zelenka Lajos egyház­kerületi felügyelő elnöklésével. Bélák Lajos ünneplése. A pápai járás jegyőzi kara meleg ünneplés keretében bú­csúzott el nyugalomba vonult kiváló fő- szolgabirájától, Bélák Lajostól, a veszprémi egyházmegye felügyelőjétől. Bélák lierva- datlan érdemeit Bocsor Lajos jegyző és dr. Mohácsi Lajos lelkész méltatták. A zalaegerszegi gyülekezet önerejéből e hóban javíttatja orgonáját 405 arany kor. értékben. Sajtónap a dunántúli egyházkerület­ben. Dunántúli egyházkerületünkben f. évi május hó 4-én volt az evang. sajtónap. A sajtónapon az egyes egyházmegyékből a következő offertóriumok szolgáltattak be: Győri 1,798699 K. Kemenesaljái 2,150.147 K, Somogyi 851.683 korona. Soproni alsó 1,358.582 K, Soproni felső 471.532 korona, Tolna-baranya-somogyi 2 547.914 K, Vasi közép 3,047.952 K, Veszprémi 2,840.899 K, Zalai 258.910 K. Összesen tehát 15,326.318 K. A nagygeresdi gyülekezet hosszú éve­ken át közszeretetben és tiszteletben álló felügyelője, Mesterházy Ernő egyházkerü­leti felügyelő, tekintettel egyházkerületi fel­ügyelő voltára, lemondott. Helyébe a gyü­lekezet Rupprecht Antal fögondnokot vá­lasztotta egyhangú lelkesedéssel felügyelő­jévé. A fiatal, egyházszerető felügyelő mun­kássága elé osztatlan bizalommal tekint a gyülekezet. A nöegylet aug. hó 3-án műsoros tánc­mulatságot rendezett a szegénysorsu isko­lás gyermekek felsegélyezése javára. Úgy az erkölcsi, mint az anyagi eredmény ki­elégítő volt, mert míg a műsoros szereplők: Ments Eszter, Velekay József, Bakó Lajos, Nagy Imre, Bakó Giziké és Kotsis Sándor a közönség háláját méltán kiérdemelték, addig a bevétel közel három millió K volt. A veszprémi egyházközségről, mint anyagiakban gyenge városi gyülekezetről, legutóbb megemlékezett: a pápai gyámin­tézet 150.000 K, a bobai gyámintézet 70.000 K és a szentantalfai hívek 150.000 K. A hálásan fogadott adományokat a veszprémi gyülekezet ez úton köszöni meg a nemes szivü adakozóknak. Ez adományokat úgy tekinti, mint testvéri szivekből jött ösztön­zést a Krisztus evangéliomáért való kitartó küzdelemre. A tokaji egyházközség az oláh-vörös harcokban összelőtt imaházának restaurálá­sát e hó folyamán bevégzi. Felkéri az egy­házközség mindazokat, akiknél még gyüjtöiv van, hogy azokat a lelkészi hivatal címére elküldeni szíveskedjenek. Egyben kérjük mindazon hiltestvéreket, akik a tokaji kis egyházközség sok milliós terheit könnyiteni szeretnék, hogy adományaikat mielőbb küld­jék el szintén az ev. leik. hivatal címére. Az ecsenyi anyagyülekezet legutóbbi közgyűlésén elhatározta, hogy a tőle 7 km.-re fekvő s anyagiakban szegény somo- dóri fiókgyülekezet vallásoktatás nélkül fel­növekvő gyermekeinek gondozására, mind­addig, míg a kérdés máskép megoldható nem lesz, vasárnap délutánonként egy-egy kocsit bocsát a lelkész rendelkezésére. A nem elhatározás anyai érzületre vall. Felhívás. Nagyon kérem a »Veszprémi Ev. Egyházmegyei Tanítóegyesület“ tagjait, hogy a folyó évi augusztus 27-én Pécsett tartandó egyházkerületi tanítóegyesületi közgyűlésen minél számosabban szívesked­jenek megjelenni. Szutter Dániel tanítóegye­sületi elnök. Ü

Next

/
Oldalképek
Tartalom