Harangszó, 1924
1924-08-10 / 33. szám
H24. augusztus 10 FfARANOiSZC 251 vénye életvalósággá lesz, akkor jönni fog az igazság és becsületesség Krisztus-korszaka, amelyben egy a hit, egy az akarat, s egy imádság száll ajakról-ajakra „Dicsőség a magasságos mennyekben Istennek, a földön békesség s az emberekhez jóakarat“. T. G. K. Nagy város ébredése. Mi hangos, zengő, élénk óra ez! Mig azelőtt egy hang, egy szó, egy nesz Sem hallszott a kietlen, bús utcán, Most lm egyik hang szól a másik után. Visszhangozzák a néma paloták. S a nap is, hogy láthassa a csodát, Feljebb hág az ég szürke peremén, S amerre lép. halad s amerre mén, Biborpiros tüzű gyöngyöt szór, hint Útjára: hírnökét, a hajnalpirt. S amint pirulni kezd az égi arc, Ezernyi hang kél s ezernyi harc, Küzdés indul meg uton-utfélen. Ember, nem örülsz ? Nem indulsz meg ezen ? Óh halld hát, mint zúg-búg a légen át, A lét zengő, hatalmas nagy dalát! Huszágh Gyula. Kapi püspök az akali-i cserkésztáborban. Kapi Béla püspök julius hó végén meglátogatta a Balaton partján, Akaiiban táborozó soproni lyceumi Deák- kuti cserkésztábort. A püspököt, akit utján felesége is elkísért, a vasúti állomáson Hollós János lyc. igazgató, a cserkészcsapat nevében Szabó Kálmán cserkészparancsnok, majd pedig az alsódörgicsei gyülekezet részéről a gyülekezet küldöttsége élén Jónás Lajos lelkész üdvözölte A gyönyörű helyre épített cszerkésztáborban pedig feszes állásban várta a püspököt a cserkészcsapat, melynek élén Báró Solymossy Ödön cserkészsegédtiszt tett jelentést. A délelőtti órák a cserkésztábor megszemlélésével teltek el. A püspök megtekintette a szép tágas sátrakat, majd a földbe vájt cserkészek által készített tűzhelyet nézte meg, mely körül szorgalmasan forgólodott a cserkészkukta s a kis cserkészek szorgalmasan tördelték és hordták a tüzeléshez való száraz ágakat. 1 órakor ebédhez ültek a cserkészek, kik ez alkalomra a püspök és felesége látogatása örömére sok előkelő vendéget hívtak. Délután a püspök tiszteletére a cserkészcsapat játékokat és mutatványokat rendezett Majd az egyszerű vacsora után tábortüzet gyújtottak. Lassanként leszállt az est, sürü árny borult a közeli lankás dombocskákra, a tábor előtt pedig zúgva hullámzott a Balaton. A somogyi partról átvilágít egy- egy tábortűz. Tüzláng izén a tüzlángnak, magyar fiú a magyar fiúnak. A cserkészfiuk ajakán felhangzik a cserkész ének. Ittzés Mihály segédtiszt hatalmas erővel gyönyörű költeményt szaval, majd ismét ének következik. Ezután Kapi püspök intéz beszédet a cserkész ifjúsághoz. A sötét éjszakában, melyet csak a pattogó tábortűz lángja s az ég csillagainak fénye oszlat el, oly megrázóan hat a püspök beszéde: Ti nem lehettek a ség vette át diktátori szerepét, pedig „ahol irigység vagyon és a bosszankodás, ott háborúság és gonosz cselekedet vagyon“ mondja Jakab apostol (Jak. 3.16.). Az a szeretet, mely irigy, önző, s önmagába temetkező — elsorvad; az önmeglagadó szerelet azonban minél többet ad, áldoz, annál nagyobb bőséggel rendelkezik, soha el nem fogyatkozik, mert lételeinének gyökerei az isteni szeretet örökkévaló forrásaiból táplálkoznak. „Amit önfeláldozó szeretetben másoknak adunk életünkből az nyitja meg előttünk az örökkévalóságot“ — leginkább a családtagokra vonatkozik. Krisztusi életelv: minden értékes, maradandó alkotás, emberlel- keket formáló nagy eszme csirája a családi élet szeretetközösségében fogamzik, s fejlődik azon eredő erővé, amely döntő súllyal igazgatja úgy az egyes ember, mint népek, nemzetek szellemi, erkölcsi anyagi világát. A családi szentély: világhatalom, nagysága hitének erejében, erkölcsének tisztaságában, békességet lehető szellemének őszinteségében áll, a családi kör a holtig kísérő szeretetnek, s igazságnak örökös gyújtópontja. Amikor a békés családi otthonokban, a fásult lelkekben felébred a „mindenki életéért“ való felelőségtudat, amikor a háborgó indulatoktól megmételyezett szívekben az Isten fiainak szabad önelhatározása folytán a szeretet törvasárnap, estefelé, benéztem hozzájuk, ott láttam az egész családot az asszony ágya körül, az ágy mellé volt huzva az asztal, rajta a letompiíott fényű lámpás, a gyerekek előtt énekeskönyv, s ahogy ajtókilincset lenyomtam, épen akkor hangzott el a „Mind jó, amit Isten tészen“ utolsó énekhangja s az apa épen kinyitotta az Újtesta- mentumot, olvasni készült belőle. Nem lepett meg a dolog, mert tudtam régóta, hogy ez a ház egyike azoknak a keveseknek, ahol még mindig gyakorolják a házi istentisztelet régi, szép szokását, de azért mégis erősen megilletődtem: „Íme, egy csendes zuga a fölfordult világnak, ahol még él az ősök jámbor hite; ahol a nehéz napokban szívből átérzik a krisztusi biztatást: „Ne félj, csak higyj I“ — ahol Jézussal Istenre támaszkodva készek fogadni a „keserű pohárt p Az a keserű pohár!... Bizony nekik is odanyujtotta az Isten. Inniok kellett belőle... Nem régen Úrvacsorát vittem az asz- szonynak. Tiszta szívből kibékült Istennel, emberrel. Par napra rá csendesen elaludt. Alig hogy ezt meghallottam, siettem hozzájuk. Vigasztalni akartam őket, még a temetés előtt. De bizony nem tudtam. Magam is velük sírtam. Könnyeim láttára az ember mintha meghűlt volna. Felemelte a fejét: — Nagy az én fájdalmam, tisztelendő uram! Nem is tudom, hogyan lesz meg- vígasztalásom. De azért megnyugszom valahogy Isten akaratában. Hanem ami életem végéig bántani fog, az, hogy nem tudom teljesíteni szegény feleségem utolsó akaratát. Ami az én akaratom is lett volna. — Mi volna az, Péter barátom? — Hát az volt a szokás az apám házánál is, a nagyapáménál is, meg a feleségem szüleinél is, hogy ha valami nagy esemény történt a családban, esküvő, keresztelő, haláleset, más egyéb, annak emlékezetét mindig megörökítettük az egyháznál is. Egy pár korona, vagy ha volt, akár száz forint erejéig. Emlékezet okáért. — Ugyan Péter gazda, nem kívánja azt magától senki 1 — Lehet, hogy nem kívánja, de ha mink már így végeztük el egymás között. Mikor összekerültük, szegények voltunk akkor; csak az egészségünk, meg a fiatalságunk volt meg. Azt mondtuk, majd takarítunk valamit az Isten házára is, az esküvőnk emlékére. Meg is tettük. De jöttek a gyerekek, azokra kellett a pénz. Akkor, mikor egy kis szerencsénk akadt, hogy azt a házat olcsó pénzen megvehettük, adtunk ugyan valamit Isten dicsőségére, hálából. De azt mondta a feleségem, magam is úgy gondoltam, hogy ez nem elég. Majd félreteszünk valamit, s ha máskor nem, — ne adja Isten — ha egyikünk meghalna, kipótolunk mindent. De hiába ... hiszen látja, tudja, tisztelendő ur, még koporsóra is alig telik ... Hej de bánom, de bánom! — Ne bánja, Péter! Adott már maga Isten dicsőségére is, felesége emlékére is többet, jobbat a hitvány pénznél! — Ugyan mit adtam volna? — Hát a becsületes, istenfélő életét. Meg aztán jól nevelte a gyerekeit. Tudom, hogy Isten utján járt maga mindig. A gyerekeit is azon vezette. Nagy dolog ez Péter. „Jobb az engedelmesség az áldozat- rtál“ — az írás is azt mondja. Olt állt az apja mellett a Jóska gyerek is. Hallgatta a szavunkat. Egyszer csak foj- tottan, nehezen sírni kezdett. — Na, édes fiam! Ne sírj már olyan nagyon! — Még csak virágot se tudunk venni édesanyám koporsójára, meg a sírjára! Megsimogattam a fiú fejét. Nem szóltam semmit... ... De a koporsón volt virág elég, még a sírra is jutott koszorú. Vannak még jó emberek a világon ... Temetés után való nap, délután, egy-
