Harangszó, 1924
1924-07-06 / 28. szám
1924. július 6 HARANQSZO 223 helyzete tehát minden kétséget kizáróan olyan, hogyha nem is volna itt gimnázium, létesíteni kellene. De nézzük vagyoni helyzetét is 1 Még békében a leggazdagabb magyar gimnéziumok egyike volt, s a háború idején a leghazafiasabbak egyike: negyedmillió aranykoronát fektetett hadi- kölcsönbe, ami ma négy és fél milliárd koronát ér. Morális cselekedet lenne e az államtól, ha most a segítőjének, mikor koldussá lett, a nyakára lép? A nagygyűlés felszólalói, asik közt ott volt dr. Kelemen Kornél ügyvéd, dr. Zakariás János volt országgyűlési képviselő, lehetetlennek tartják, hogy a Közoktatási Tanács mindezt mérlegelte légyen, éppen azért a gyűlés elhatározta, hogy az egész érdekelt vidéket képviselő küldöttséggel memorandumot terjeszt fel a Közoktatásügyi Miniszter úrhoz abban a reményben, hogy Őkegyelmessége az ő magasabb szempontjából méltányosabban Ítél és Petőfi földjének szinmagyar népét nem foszja meg humanista büszkeségétől. Végül elhatározta a gyűlés, hogy a gimnáziumnak középiskolaként való fenntartása érdekében állandó bizottságot választ és felkéri a sajtót s az ország minden kiváló fiát, hogy igaz ügyét pártfogásába vegye. Fehérvárcsurgó Áldozó csütörtökön és utána következő vasárnapon erkölcsileg és anyagilag jól sikerült műkedvelői szini előadást rendezett Gömbös Sándor fehér- várcsurgói ev. levita-tanító az evang. ifjúsággal a reform, ifjúság szíves közreműködésével. Előadták Csepreghy Ferenc „Sárga csikó‘-ját. Az evang. ifjúság közül közreműködtek : Simon János, Kozma Lidia, Farkas Gábor, Simon Katalin, Kozma Iván, Kozma Miklós, Kozma Mihály, Molnár Imre, Kis M. Lidia, Kis Etelka, Kis P. Lajos, Koznia Imre, Kozma Kálmán. A ref. ifjúság közül szívesek voltak közreműködni: Pataki István, K. Guii István, Simon Miklós, Szántó József, Simon Gábor, Tóth Gábor, Kis F. Lidia, Simon Lajos, Nagy István, Nagy Bözsi, Simon Gábor, Szabó István, Szántó Ferenc és Kis Gergely. A műkedvelői szini előadás tiszta jövedelme az ág. h. evang. egyház harangalapját növelte. A fiatalság még tavaly elhatározta, hogy mindaddig örömmel tanul darabokat, amíg az olcsó pénzért elvitt harangja helyett egy ugyanolyan nagyságú harangot nem szerez. E szép reménye már teljesülőben van, mert azon pár métermázsa búzát, ami még hiányzik, adakozás utján gyűjti össze, így Isten segedelmével a várva-várt örömünnepe nemsokára valósul a kis gyülekezetnek. A szereplők egytől-egyig mind kifogástalanul játszottak. Annyira tetszett a közönségnek a darab előadása, hogy pünkösd I. ünnepén közkívánatra még egyszer elő kellett adni. Az összes díszleteket levitatanító maga készítette és festette. Az összes jövedelemből az ifjúság a „Harangszó“ lapfenntartására 20.000 K-t adományozott. E helyen is köszönetét mondanak a ref. ifjúság szívesen közreműködő tagjainak. Adja Isten, hogy a kis harang szava minél előbb hívogassa a híveket az Isten házába, 8 vezérelje a lelkeket isteni szent elhivatá- sukra, az örök boldogságra. Szentgotthárd. Az Evangélikus Diák- Szövetség záróülését június 19-én tartotta, mely alkalommal díszelnökké választotta Obetkó István főgimnáziumi tanárt, aki példa lön a szövetség tagjainak „a beszédben, a magaviseletben, a szeretetben, a lélekben, a hitben, a tisztaságban“ (I. Tim. 4.12). A szövetség ösztöndíjaiban 50—50 ezer koronában részesültek: Belső Károly, Knausz József VI. o. tanulók, Liedemann Vilmos V. és Káply Elemér IV. o. tanulók. Dunaföldvár evang. egyház számadási közgyűlését 1924. évi március 16-án tartotta. 1923. évi összes bevétele 1,523.961 K 17 f, kiadása 1,494 646 K 66 f, pénztármaradvány 29314 K 51 f. Hátralék 54.408 K 98 f, amelyből a számadási közgyűlésig 25.728 K befizettetett és csak 28 680 K 98 f hátralék maradt. Az egyház költségvetése 1924. évre: I. szükséglet 5,399.800 K, II. fedezet 5.072 227 K, mutatkozó évi hiány 327.573 K Az evang. nőegylet bevétele 22.581 K 95 f, kiadása 23.907 K 80 f, túlfizetés, mint pénztári teher 1.325 K 85 f, vagyona 9 029 K 15 f, költségvetése 1924. évre: I. szükséglet 100 000 K, II. fedezet 78.000 K, hiány 22.000 K. Ráczalmás fiók- egyház 1923. évi bevétele 23 884 K, kiadása 31375 K, túlfizetés, mint pénztári teher 7.491 K, költségvetése 1924. évre: I. szükséglet 2,152.000 K, II. fedezet (ha az állam a hitoktatói szükségletre az 1,400.000 K-t megadja) 1,841.000 K, hiány 310.000 K. A lelkész-család megélhetéséhez Hanzély János felügyelő, szentandrásí fbirlokos 1 q búzát és í q rozsot; Kurc Béla nyug. fjegyző 30 kgr. búzát; Tóth Antal baracsi fbirtokos 1 q búzát és 50 kgr. rozsot és Kobialka György dunapentelei fbirtokos 80 kgr. búzát adományozott. Az egyháznak a lelkész 41 m3 kegyadományi fájának kitermelésére és szállítására Hanzely János felügy. fbirtokos 1 q búzát; Kurc Béla nyug. fjegyzó 30 kgr. búzát; Tóth Antal fbirtokos 50 kgr. rozsot és 120.000 K értékben hat kocsi fuvart adományozott. A jó Isten áldása legyen a nemes lelkű adományozókon és segítse diadalra 100 éves erőtlen egyházunkat 1 Sikátor. Szépen sikerült vallásos estet rendeztek a templomban abból az alkalomból, hogy Hering János veszprémi lelkész, az egyházm. belmissziói bizottság elnöke meglátogatta őket s a vallásos est keretében előadást tartott. Szavalatok, énekszámok váltakoztak az emelkedett szellemű vallásos esten, amelyen különösen Tatay Irénke, a bakonytamasi ev. lelkész leánya szavalt igen szépen. Pogány. Május 18-án tartotta Schrödl Mátyás pécsi hitoktató és Spiszák Károly tanító az iskolás növendékek közreműködésével, gazdag és változatos programúi mellett az evang. énekeskönyv 400 éves jubileumi ünnepélyét. Magyar Rezső pécsi kir. s. tanfelügyelő május 7-én, az egyházmegyei iskolavizsgaló bizottság május 27-én vette alapos vjzsgálat alá az iskolát, mely az elsők sorában foglal helyet. Június 22-én nagyszámú áhitatos közönség előtt folyt le a konfirmáció, mely alkalomból Rotherinel Erzsébet egy 180.000 K értékű új oltárterííőt, Porezl Erzsébet 12 drb. gyertyát, Potzner Erzsébet 20.000 K-t a második haranghoz s Vorezl Margit 2000 K-t ajándékoztak a haranghoz. Ugyancsak ez alkalommat Doncz Ádám kovácsmester az oltárra 6 drb. gyertyát áldozott 24.000 K értékben. Délután nagyszámú közönség qlött folyt le az iskolában az évzáró ünnepély, amelyen Szerényi Sándor nyug. autunováci lelkész is jelen volt. Különös feltűnést keltett a tanulók gyönyörű szép éneke s a szebbnél szebb magyar szavalatok. Hirdessen a „Harangszó“-baD. KÜLFÖLDI HÍREK. Az oláhok újra elítéltek egy magyar lelkészt. A kolozsvári törvényszék izgatásért háromhónapi fogházra Ítélte Nagy Sándor türei református lelkészt, aki Muresán prefektus jelenlétében állítólag becsmérlő kifejezéssel illette az oláh iskolákat. Az Ítéletbe a lelkész nem nyugodott bele. Aki egy királyt ütött arcul. Az angolországi Gasporsban most halt el Ralph Wilson nyugalmazott hajólelkész, aki arról volt nevezetes, hegy az angol királyt egyszer arculütötte. György királyt még walesi fiatal herceg korában szolgálattételre a haditengerészethez vezényelték, ahol egy istentisztelet alatt nem méltóságának megfelelően viselkedett. Wilson lelkész erre odalépett a kis walesi herceghez s egy csaítanós nyaklevest mért le jövendő királyának. A walesi herceg még király korában sem vette zokon ezt a megfenyitést, sőt mindig tisztelettel vette körül a gyors- kezű lelkészt. Mikor a számok beszélnek. A prek- murjei egyházmegye gyámintézete, mely áll 10 gyülekezetből, az egyházmegyei gyűlés alka mából Tótkereszturott tartotta ez évi rendes közgyűlését (Tótkereszturott a vasi közé egyházmegye 1827-ben, tehát 97 évvel ezelőtt tartotta esperességi közgyűlését) Siftár Károly lelkész egyházi és Kü- hár József világi elnök elnöklete alatt. — Gyámintézeti célokra a tiz gyülekezettől befolyt 14 millió 286 ezer korona. Ebből segélyt kapott: Alsólendva 4 milliót, Felső- csalogány 2 milliót, a Muraszombaton felállítandó Diákotthon 7 milliót, a noviszádi diakonisza otthona félmilliót, a sajtó félmilliót. Alsómorácz Paulik János tanító rendezésében sikerült vallásos délutánt rendezett május 29 én. A műsor 14 pontból állott. Felolvasást ifj. Kühár István tartott: A vegyesházasságról. Offertórium 721.000 korona volt. A német Gusztáv Adolf-Egylet 69 ik közgyűlését szeptember 22—24. napjain Braunschweigban tartja. Az ünnepi beszédet D. D. Teutsch erdélyi szász püspök mondja. A közgyűlés főbb tárgyát: az evangélikus egyházi életnek újraéledése és felépítése Konstantinápolyban és Kisázsiában, nemkülönben az evang. egyház helyzete Oroszországban képezi. Megbeszélés tárgyát képezi: a sajtóügy is. Niemöller lelkész Eiberfeldrő!: Az evangélikus egyház dicsőségéről fog előadást tartani. Az ez- idei nagy szeretetadományra javaslatba hozták: 1. Posent, hol lelkész-szemináriumot építenek; 2. Resiczá*, hol uj lelkészlak épül; 3 Wedaut Duisburg mellett, hol gyülekezeti ház épül. Befejezésül elő fogják adni Devrient „Gusztáv Adolf“ című színművét. CSALÁDI ÉRTESÍTŐ. Esküvő. Gáncs Zoltán június 17-én tartotta esküvőjét Hutter Katinkával Csöngén. Násznagyok voltak: Bonitz Ferenc miniszteri tanácsos és Horváth Ernő földbirtokos. Az esketést a vőlegény testvéröccse: Gáncs Aladár székesfehérvári lelkész végezte. ________