Harangszó, 1924
1924-06-29 / 27. szám
RARANOSZO. 212 Lelkészgyülés Noviszádon A bácsi esperesség lelkészei május 21-én konferenciát tartottak Novisadon. Wack Péter esperes elnökölt, aki a lelkészek körében megjelent dr. Kurtz egyhmegyei felügyelőt és Wágner kerületi elnököt szeretettel köszöntötte. 1. Wágner G. A. a kerülei ügyeiről referált. Az összes esperessé- gek (a szlovákok kivételével) a kerület alakításához hozzájárultak. Az egyházkerület memorandumát az elnök vezetésével átnyújtották a vallásügyi miniszternek, aki a kerület alakítását már decemberben tudomásul vette, de a kormány erre vonatkozó leirata mai napig sem érkezett meg. Annál élénkebben érdeklődött a vallásügyi miniszter a csatlakozott esperességek híveinek nemzetiségéről, különösen a vendekről (vannak úgylátszik körök, amelyeknek fáj, hogy a vendek nem a nemzetiségi, hanem az egyházi érdekeket tartották elsőknek). A zsinattartásról csak annyit mondott, hogy a kerületi elnökség beográdi konferenciáján végleges megállapodás még nem történt. Beszélt végül a presbiteriális rendszer ke- restülvitelének szükségességéről az egész vonalon. 2. A kormány felszólította az evang. egyházat, hogy a magyarhoni evang. egyházegyetemmel szemben fennálló követeléseit terjessze föl, hogy a jóvátételi elszámolásoknál tekintetbe vétethessenek. A lelkészértekezlet megállapítja, hogy a magyarhoni evang. egyházegyetemtöl követelni valóink nincsenek. 3. Wack esperes folyó ügyekről referált. Engisch zsablyai adminisztrátor megbízatását visszaadta és az esperes a zsablyai misszió gondozásával Morgenthaler Ferencet bízta meg. Zsablya különben a lelkész hiványát korszerűen rendezte. Két súlyos sérelem érte egyházunkat, amelyeket az esperes az egyházmegyei közgyűlés elé is terjesztett, nevezetesen a szeghegyi evang. hívek megadóztatása a topolai gör. kel. lelkész javára és evang. tanárainknak az a sérelme, hogy nagypénteken az állami intézetekben tanítani voltak kénytelenek. 4. A kisfizetésű lelkészek, nyugdíjasok, lelkészözvegyek és árvák, továbbá a torzsai árvaház rendszeres támogatására olyan értelmű javaslatot terjesztett az értekezlet az esp. közgyűlés elé, hogy az esperesség minden lelke évi 4 dinár adóval terheltcssék meg, amely behajthatatlanság esetén az egyház- községet terheli. 5. A lelkészi nyugdíjegyesület megteremtésére, illetőleg a fölmerült módusok precizírozására bizottságot küldött ki az értekezlet, amelynek tagjai: Rótli Béla, Becker Mihály és Szántó Róbert. 6. A lelkészi fizetések egyöntetű rendezésére alakult bizottság munkáját nem fejezte be úgy, hogy az esp. közgyűlés előtt mégegyszer összeül. 7. Ott Fülöp a diakonia-egyesü- let működéséről referált. 8. Dr. Kurtz Fülöp egy evang. internátus létesítését tartja szükségesnek. Ugyanúgy a torzsai egyház hathatósabb támogatását, hogy az intézetet fejleszthessük és na- gyobbíthassuk. A javaslatok élénk visszhangot keltettek és az esp. közgyűlés tárgysorozatába kerülnek. Az értekezlet az esperes zárószavaival és Fábry lelkész záróimájával ért véget. (Vándorút.) „Azok az emberek, akik még az imádság idejét is munkával akarják kitölteni lázas serényscgükben, hasonlítanak ahhoz a jütőhöz, aki kihányja a kemencéből a tüzet s a hajót maga akarja továbbhajtani. Egyik olasz képtárban van egy igen hires kép, melyen a munkaközben imádkozó földmives ekéjével egy angyal szánt tovább. Isten gazdagon megáldja imádkozó életünket. Torrey jelszava is ez volt: ha sok dolgom van, meghosszabbítom az imádkozás idejét.“ KORKÉPEK. Karcolatok a hétről A Magyar Kultúra, amelynek Bangha Béla távozása óta Bernhardt Zsigmond jézustársasági atya a főszerkesztője, most megjelent számában két föltűnő közlemény jelent meg. Az egyik Észtországi ünneplés — katolikus sérelem címmel azt mondja el, hogy Teleki Pál gróf, Horger Antal és Reisz Frigyes tanárok vezetésével harminc főiskolai hallgató indul útnak a finnek és esztek fölkeresésére és hogy ezek programmjának első célja az, hogy Doltakban az észt reformáció négyszázéves ünnepségén képviseljék Magyarországot. A Magyar Kultúra cikkében ehhez a következő megjegyzést fűzi: „ Magyarország történelme erejében, kultúrájában, számbeli összetételében tagadhatatlanul katolikus jellegű ország. Ennek a jellegnek sérelme nélkül lehetetlen, hogy ott megjelenjék, ahol a reánk, katolikusokra nézve, sérelmes reformáció uralomrajutását ünnepük. A reformáció főleg Észtországban nem más, mint a katolicizmus erőszakos és nem ép evangé- liomi eszközökkel való elnyomása. A kiránduló társaság nyilvánosságra hozott alakjában pedig egyenesen ízléstelen a részvétel azon az ünnepségen, hiszen a társaságban jórészt katolikus módon anyakönyvezett urak nevei szerepeinek! Azután meg az észt reformációnak a rokon észt nemzethez semmi örvendetes köze. Az elfogulatlan történettudományban közismert, hogy Észtországban tulajdonkép a német lovagrend „reformált“. A gyakorlatban úgy ment ez végbe, hogy a lovagok az egyházi köteléket, fogadalmat megtörték, az egyházi lovagrend birtokait egyszerűen elrabolták és megházasodtak. Ezek a nem észt, hanem idegen szerzetesből át- vedlett „főurak“ lettek ősei azoknak a nemesi családoknak, akiket csak az orosz forradalom és annak következményei most űztek el Észtországból. A nép „reformációja“ azután a „cuius regio, eius religio“ elve alapján kegyetlen erőszakkal jött létre. Fajrokonainknak bizony az észt reformációhoz tehát csak annyi köze van, hogy a szerzeteshabitusból kiugró, megnősülő német barátok hitük elhagyására reákényszerítették őket. Továbbá nekünk magyar katholi- kusoknak is van csak valami közünk, hogy Magyarország nevében hol és kik jelennek meg. A reformáció ténye már fogalmában olyan, hogy azt, ha egy ország mint ilyen ünnepli, az az ország csak protestáns ország lehet. Ha Magyarország ilyen ünnepen részt vesz, csak mint protestáns jelleget viselő teheti. Ez ellen pedig tiltakozunk! Legyen már egyszer vége annak, hogy országunk élére került férfiak, protestáns hitvallásának védelme alatt és a protestánsok összeköttetéseinek túlértékelése érdekében úgy tüntetik föl Magyarországot, mintha protestáns volna. Ha az észt reformáción a magyar protestánsok részt akarnak venni, ám tegyék. Bel- iigyük, abba semmi beleszólásunk. De hogy Magyarország mint ilyen is ünnepelje a katolikus egyházi vagyon elrablását és az észt nép katolikus hitének letörését, az letagadhatatlan sérelme a magyar katolicizmusnak, * 1924. június 29
