Harangszó, 1924
1924-01-01 / 1. szám
ki hajolhasson legközelebb főléje, bújván a szép képeit. Röpült is az a kalendárium, nem mondom, hogy a kemencébe vagy még alábbvaió helyekre, amelyikre kimondta a gyerek, meg az asszonynép: — Ilyet se hozzon többet a Jézuska I — Szinte elrontja az embernek a szép karácsonyi hangulatát. Ezidén is odalopta a gyertyák alá Jézuska a Luther naptárt. Megkövéredéit. No 1 Én hoztam. Vedd a kezedbe! Nógatott belülről Valaki. Nem jutottam hozzá, nem férhettem a közelébe. Mert már az András gyerek kapta a kezébe. Rátette a székre, aztán fölébe könyökölt, nézegette a képeket, forgatta, kiabált mikor a többiek is kíváncsiskodtak és félre akarták nyomni a széktől. Neki az az asztala. Négyesztendős gyereknek ölég magas. Templom, ágyú, kislány, madár, sok madár, koronás fejű móku3, íengelice, mindön a világon ! — Majd: ehun az öreg papunk e! kiált fel s diadallal viszi körül. Aztán Ö38ze vissza ugrálással szövögeti a mesét a képekhez, a maga esze szerint. De olyan is ám az a mese I Ezt sem én mondom, hanem a Jancsi bátyja. Ez már oskolás gyerek. Ennek már nem úgy ugrándozik az esze, mint a kivájt tök körül a cinege Hasonlatos az a házi verébhez, amelyik a kerítés léceit olvasgatja össze; egyik léc hegyiről a másikra ugorván szép sorjában veszi őket rendbe. Olvas az Anikóról, meg a Paliról, Borisról. A Márta asszonyról, meg 1924. január 1. Nem egyszerre szokás kézben- tartani a gyeplőt is, meg forgatni a favillát is. Úgy-e? Egyszer az egyiket, máskor a másikat. Akkor megy jól a betakarítás, a hordás, Rakni, aztán előrehúzni, aztán megint megállni, megint rakni. Aztán megint előre. így telik meg az Urnák csűrje. Maradj velünk! Már igen összeszoktunk és ki magyarázza meg nekünk olyan bölcsen, hogy a Luther-Társaság arra való, amire a pap. Amit a pap szóval hirdet: az Isten igéjét, azt a Luther-Társaság írással teszi. Igaz, hogy most szegények vagyunk, nem jut az írásra, könyvre nyomdaköltség. Sok szép dolog, sok okos dolog, olvasásra érdemes, hever tudós esztí, érző lelkű embereink íróasztalának fiókjában. Nem elásott talentomok azok. Csak alvó leányzók. Már veti fel olykor a szemét a szólongatásra. HARANQSZÖ. az öreg tiszteletesnéről. Szegény Péterivé, nem sokérő gyerek volt, de mégis kár érte! Meg a Qruner tisztelendő énekéről 1 Énekeltük is. így ment ez másnap is, meg még a második ünnepen is. Sorra kerül tek a képek, meg a mesék után a versek. Az egyiket a Rózsi már meg is tanulta. Nem árulom el, hogy melyiket. Nem akarom a többit sem hátrább állítani. Mert azért, hogy a Rózsinak a magáé tetszett a legjobban, az nem következés, hogy másnak ne más tessék. Kinek a pap, kinek a papné I Ezt megint csak a Jancsi öccse mondta. Aki juszt is mást tanul meg. De az aztán az övejié lesz, nem a másé. — Hajjaj! Mikor lesz az ? — Ismeri a Rózsi az őccsit. — Most! Ezennel 1 — a Jancsi — már kapja is ki a kézből a könyvet. Az András is fölneszei, berepedt a könyv, a szema haragos, az ő képeskönyvit 1 ? — Alig tudott rendet teremteni köztük az anyjuk, az én hites feleségem. fgy jutottam végül aztán a könyvhöz én is másodünnep este, mikor már elült a gyerek, mint a tyukfióka a fészekben. A szent esti meg a két- napi pusztai gyereklármábó! egyre csak a Luther naptár meséire, verseire állott be a fülem. Uj gyerek jött. Újra elolvasták, újra elmondták. A Mári néninek a konyhában, ennek is meg köllött hallgatnia. Szívesen is tette, mindig hozzá is tette : Ej! Hogy Majd eljön a Jézus napja,, amelyik életre kelti. Most egyelőre csak szóval kell hirdetni, füllel bevenni, valósággal vándorapostol utján adni, amit a szomjas szem az epistolákból szomjuhozik. Maradj velünk 1 Türelemmel vagyunk mi. Jó hangot, ékes zenét hoztak magukkal nekünk azok, akik Veled jöttek. Pedig nem szoktam sírni. De csak hullott az arcomra a könny, amikor azok az asszonyok, lányok, emberek ott énekeltek Előtted nekünk: „...feltámadásában!“ Aztán újból mást, más szépet, Istennek ezt is. Hát lehet ezeknek szóval, tapssal köszönni, hálálkodni ? Mikor a könnye fojtogatja a torkot és kézzel azt kell törölgetni! Van érzés, amit csak muzsikával lehet kifejezni és van muzsika, 3 mindig akkor fogy el, mikor a legszebb. A Márton is bejött az istállóból. De az nem akarta hallgatni. Egy kicsit nagyot hall a fülire. Nem akarja elrontani az élvezetjétl Torkos ember az, aki ebéd előtt elrontja az étvágyát ! Majd akkor, ba a kezébe kapja! Aztán egészen nekiadhatja magát egynéhány vasárnap délután. Vastagolja egy keveset. Antul több vasárnapra jutl A régi jó, kedves Vasárnapi Újságnak a régi szép címlapja jutott az eszembe a Luther-naptár olvastán. Az egyik oldalon a vászongatyás öreg gazda gyertyaláng körül esti pihenőre összegyűlt családjának, cselédeinek olvassa a verset, a mesét, az okulásra való dolgokat a gyönyörűségre valók után. A másik oldalon az uriház lámpafénye köré gyűlt társaság apraja-nagyja okul, gyönyörködik egyazon képen, versen, mesén, tanításon mint amodaát Az egy mintára égetett tégla így lesz egyforma. Az egy táplálékkal nevelt lélek így közös. Én tudom, hogy a Harangsző csak egy részünket gyúrhatja egyformára. Unottá is válnék az örökös bugása. Jó közbe egy kis muzsikaszó. Hát a Luther-naptár muzsikaszó I Szívet derítő, búcsúztató, nekieresztő, rövid gyöplüre fogó, nevető, siró, dicsérő, szidó, megtalálja benne mindenki a magáét. Meg is kapja a magáét. A csizmadia, hogy mikor van a zombori vásár; a pógár az újfajta amit csak képpel lehet megértetni. Nem lehet az édességet, az édes illatot szóval megmagyarázni, muzsikát írással. A skandináv tengernyelvekbe, fjordokba százötven kilométer hosz- szuságban fut be a hajó a kék vizekben. Jobbra-balra meredek sziklafalak és a sziklafal magasán egy négyszögletes kőlapon ez az öt betű Grieg. Oda temetto legnagyobb muzsikusát a skandináv kegyelet. És most megszólalt Mikus-Csák barátom és két társának ujjai alatt. Mondjak-e róluk többet? De ha mégolyán szegények vagyunk is és rámegy az utolsó papírunk is, azt a beszédet, amit Kapi püspök mondott, azt mi bármi áron, de olvasni akarjuk még. Követeljük. Az egészet! A Harangszó előfizetői sorából pedig kilépek, ha legalább azt a negyedik napkeleti
