Harangszó, 1924
1924-06-15 / 25. szám
1924. jdnius 15 HARANOSÍÖ. 195 dőt, nem tudja megvigasztalni a szenvedőt, nem jutalmazhat, nem büntethet, szóval nem igazi Isten, sőt egyáltalában nem Isten. Az igaz Isten, mint mennynek földnek teremtője s fönntartója fölötte van a világnak; mint Megváltó, mint az embereket a bűnnek s halálnak hatalmától megszabadító, üdvözítő személyiség, vele van, még pedig ma is vele van az emberiséggel; mint lelkesítő, jóra ösztönző, Krisztushoz vezérlő, megvilá- gositó s lelket ujjászülő Szentlélek benne van az emberiség lelkében s a kér. anyaszentegyházban. Erről az egy igaz Istenről, aki három főmunkakörben, mint Atya, Fiú, Szentlélek mutatja meg magát nekünk, még tudnánk sokfélét mondani, de nem mindent, az ő lényegét magyarázgathatnánk, de meg nem magyarázhatnánk. Hiszen még egészen mindennapi földi dolgokat sem tudunk megmagyarázni, mint ahogy az a Nikodemus nem tudta megmagyarázni a zúgó szél útjait. Vájjon tudjuk-e például, hogy miképen lesz az elültetett magból fa? Vagy tudjuk-e, miképen lesz egy képből, melyet látunk, szóból, melyet hallunk, gondolat s tudjuk-e, hogyan kapcsolódik a gondolathoz az a rejtelmes erő, amit léleknek nevezünk? Vagy ismerjük-e az élet titkát, azt, hogy miképen lesz az élettelenből élő, a hitvány porból, vízből, anyagból érző, értelmes ember ? Bizony nemAztán az örökhöz fordultt. — Hajtsátok őket a nyitott börtönbe. Hadd rohadjanak ott meg mind! Aztán odamutatott az élettelen Hor- váthra. — Ezt is dobjátok oda közéjük! S azzal elment. A parancsot aztán Bene hajtotta végre. Másnap az örök jelentették Kelliónak, hogy az egyik eretnek kiszenvedett. Kellio ásót, kapát dobatott be a börtönbe, hogy temessék el ott a társukat, ha akarják. A lelkészek megásták a börtönben a sirt. Mikor készen voltak vele, megilletődött lélekkel állták körül a halottat s felzokogott ajkukon az ének. (Dallam: Térj magadhoz drága Sión) — Csak siralom és fájdalom, Itt e földön etetünk, Nincs itt igaz nyugodalom, Csak ha mennybe érhetünk. Sírtunk éltünk hajnalán, Sírunk ennek alkonyán. Könny ragyog bölcsőn s koporsón, E világon ez a sorsom * Óh édes könnyhullatásom, Örömforrás vagy nékem; E siralmas bujdosáson csak ezt, de ezen kívül még igen sokat nem tudunk, nem ismerünk. Hogy ismernénk hát azt, aki minden emberi gondolaton túl van: az Istent! Akit csak érezni, sejteni lehet, aki előtt csak imádattal leborulni s akihez csak hittel felemelkedni lehet. De hát nem is az a fontos a mi számunkra, hogy az Istenség, a Szentháromság titkaiba be tudjunk hatolni. A fontos az, hogy akaratát megértsük, előtte meghajoljunk. A fontos az, hogy Isten utain, a Jézus Krisztus példája szerint járjunk, lássuk be, hogy bűnösök vagyunk, az eddiginél több jóságra, szeretetre törekedjünk s hogy mindnyájunk lelkében erős elhatározás támadjon a jóra. Akkor Istennek képe és hasonlósága, mely elhomályosult bennünk, újra föltetszik rajtunk. Akkor majd eljön az idő, amikor lélekben újjászületve, összekapcsolódunk azzal az isteni, jobbik világgal, amelyik ma még oly messze van tőlünk, ahol majd azt is megértjük, amit most még csak homályosan, mintegy tükör által látunk. Erre segíts minket, mennyei Atyánk, háromságos egy Isten! Hering János. Gyíijtsünk előfizetőket és adakozzunk a „HARANGSZÓ“ fenntartására. Te vagy én ékességem. Ki könnyel vet itt alatt, Lelki örömmel arat; A mi sok siralmunk végre Elváltozik dicsőségre! Ezután elmondtak egy Miatyánkot. Majd szép lassan a sírba eresztették a holttestet. És csendesen hántolni kezdték a sirt. Omló könnyeik árja bőven áztatta a lehulló hantokat ... A rab lelkészeket három hétig ki sem bocsátotta börtönükből Kellio. Még szalmát sem hintetett alájuk. A csupasz, nyirkos földön háltak. Vánkosul a sirdomb volt. Esténkint arra hajtották le bús fejüket. Közben néhány napos eső szakadt a nyakuk közé. Mindenük csupa viz lett. A föld átázott, merő lucsokban, sátban hemperegtek. Ruhát nem adtak rájuk. Csupa rongy volt már testükön a ruha. Szinte lerohadt már róluk. Cafatokban, foszlányokban lógott rajtuk. S börtönükből nem tudtak szabadulni. Négy magas fal vette őket körül, amelynek tetején szabadon zuhogott be a zápor. Napot sohse láttak. Csak a fekete felhőket láthatták a fejük felett. Vagy a tiszta kék égből egy darab foltot, ha napfényes volt az idő. A negyedik héten kinyílt előttük a pokol ajtaja. Újból a váron kívül dolgoztatták őket. Sáncot kellett hányniuk. (Folytatjuk.) Kik a boldogok? Máté V. 1—10. Zsibongva törtető millió parányok! Mi űzi telketek e földi rög-hazán ? Miért túr erőszak és tudás halmokat Legázolt testvérek vonagló garmadán ? Fénysugárt kerestek, a szívre hőözönt, Pompázó oázist sivatag-tengerre... ? .. . Hagyjátok a futást!... Csoda kel a földön: Hegy nő fel az égig.-----------Nézzetek a hegy re 1 Nap tör fel mögötte, Miértek nagy Napja, Hogy rátok fényt szórjon, kishitű koldusok És vonjon magához az örök hazába Hirdetve idelenn, hogy kik a boldogok. Fénykéve hull alá sötétlő mélységbe Kicsike csoportra terítve aranymezt; Lelkűkről, mi fedi, lefoszlik a fátyol És nekik boldogság, drágakincs a kereszt. Földi vágy bilincsét önlelkűk törte szét, Könny csillog szemükben, ajkukon zeng ének S visszacseng a dallam, édesen hívogat, Krisztus szól: Boldogok a lelki szegények. Megsebez az élet s panaszod könnybe fúl, Mely temet.. . s felszárad drága sir hantjain ... Ne hidd, hogy a könnyű mindig csak gyászkristály Elhamvadt remények füstölgő romjain! Porba hullt nemzetek lepergő könnyei Nem a vad orkánnak kisérő esője.. . Mennyei harmatcsepp, isteni vigaszul:-----------Árad még boldogság és áldás e fö ldre.----------Sír unk, de remélünk, mert a könny ígéret, Hogy Isten velünk van s vége lesz a kínnak... Hallasd hát könnyűdet, de Krisztust ne hagyd el, Ki csókol vigaszt rád: Boldogok, kik sírnak. Uj csoport tűnik fel, tündöklik a fényben, Arcukon bár árkot hasit a gyötrelem, Megvetést, gúny-röhejt zúg felé a világ, Szolgaság a bérük, de győznek szüntelen. Csattoghat korbács, tombolhat száz pokol, Melyre ha telketek sűrűn felzokog, ígéret hangja szól: Tiétek ez a föld S ti vagytok szelídek igazán boldogok. Örökzöld a mező, millió virág rajt, Mely a hegy oldalán rámosolyg a napra, Forrása éltető: Isteni Igazság, Bűnösre vízözön, balzsamcsepp a jóra. Igazság vágya vonz boldogabb hazába S virágot Istennek keze hint utamra; Mezeje, patakja azt súgja lelkemnek: Boldog, ki éhezi és aki szomjazza. Bús sóhaj kél alul, irgalmat könyörög: Fájdalmas nyomornak hangja száll az égre. De látom a hegyen Samárja szülöttét, Mint hajlik részvéttel a testvér sebére. Felette angyalok serege zeng vígan Boldogabb életről hegedűn és lanton És a hegy visszacseng ezerszer is rája: Boldogság ott él csak, ahol van irgalom. Majd feljebb a hegyen, a Naphoz közelebb Csodáknak világa nő ki a vidékből... Mi köd volt azelőtt, most fénynek tengere: Boldogság sugárzik a néző szeméből. Ne tompítsd el lelked, ne hints port szivedre! Gyűljanak éltedben örökszép csillagok! Vándorolj fényüknél s ne feledd el soha: A tiszta szívüek lehetnek boldogok. Zivatar sikolt át palotán és kunyhón S táncot rop benne a civódás szelleme. Gyászmenet kiséri felbúgó sírással Összetört boldogság roncsait temetve.-------De nekem élet kell, örökös boldogság. Isteni fegyver, mely Sátánnal verekszik... i
