Harangszó, 1924

1924-06-08 / 24. szám

i 86 HARANCISZÖ. S924. június 8. „Akkor nagy hirtelenséggel lön az égből, mint a sebesen zúgó szél­nek zendülése“ megjelent szemük előtt az égi világosság, kiömlött reájuk a szent lélek vigasztaló, lel­kesítő ereje s elragadá őket a cse­lekvés dúsan gyümölcsöző mezejére. „Ki hitét megőrzi, őrzi őt a hit“ — mondja a költő. Ebben a mély­séges sülyedtségben is, a remény­telenségnek e vak sötétségében is fellobban a hit szövétneke. A vé- getlen bölcsességnek, a kifogyhatlan atyai szeretetnek gondviselő szemei tekintenek reánk ma is szakadatlan figyelemmel. Eljő az idő olyan bizo­nyosan, mint minden zord fagy után a tavasz életfakasztó napsu­gara, eljő az idő, amikor az embe­rek lelkére, mint egy zúgó szélvész árad ki a pünkösdi szent lélek és fel­melegíti a könyörtelen szíveket, eloltja az aranyborjú oltárainak lélekperzselő tüzét, világot gyújt a szívtelen Önzéstől és gyűlölködés­től elhomályosult szemekbe, hogy lássák a tudatlanságszülte iszonyú tévedéseket, a gonoszság jólétölő zsarnokságát, a birvágy és félté­kenység vérfagyasztó igaztalansá- gait, amelyeknek szenvedést, izgal­mat, elégedetlenséget és mérhetlen boldogtalanságot árasztottak szét mindenfelé. Felharsan majd a kiáltó szó a pusztában: „Térjetek meg, mert elközelített az istennek or­szága!“ És megmozdul az embe­rek szívében a szabadulás ellenáll- hatlan vágya az önzés súlyos rab­láncaiból. „A külső vizek tombo­Gyöngyvirágok regéje. Irta: N. Szombath Ernő. 5) Lassankint sötétedni kezdett. Az ég is borús, felhős volt. Télen különben is ha­mar esteledik. Szilágyi a két napos útban kifáradt. Hát ledőlt a szalmára s aludni próbált. Már szundikált, amikor kulcszörgésre, ajtónyikorgásra lett figyelmes. Börtöne ajtaja kinyílott s azon két alak esett be. Már meglehetős sötét volt, azért alakjukat, arcukat nem tudta kivenni. Felült s némán várta a történendőket. Mély sóhaj szakadt fel az egyik mellé­ből s leroskadt a székre. Rákönyökölt az asztalra s fejét a két kezébe hajtotta. A másik odament hozzá. Egyik kezével át­ölelte a vállát s résztvevő hangon szólalt meg. , — Édes urambátyám, csak kitartás 1 Ne csüggedjen, ne lankadjon 1 Felvirrad még ránk az Isten gyönyörű napja! Kellió ne lássa, de még csak ne is gondolhassa, hogy édes urambátyám csügged 1 Az én igám terhes, de gyönyörűséges — mondja az írási Fáradtan, kimerültén fogta meg a vi­gasztaló kezét a másik. lása csak akkor válik veszedelemmé — mondja egy mélyen gondol­kodó — ha a hajó belseje megte­lik vízzel.“ A belső vizeket: a sá­táni indulatokat kell kigyomlálni az ember szívéből. Akkor, akik szívükbe fogadták ama szózatot, akik megtértek, lerombolták keb­lükben az aranyborjú zsarnokos­kodó bálványát, akik nem adják el a becsületet pénzért, nem igyekez­nek elaltatni lelkiismeretüket pén­zért, nem árulják az üdvösséget pénzért, akik tisztán és igazán hir­detik az evangélium örök igazsá­gait és híven követik Krisztus urunk tanításait és élete példáját; azok­nak hajóját hasztalan ostromolják erőszak és gonosz csel páncélos és kísértő lovagjai, nyugodt méltóság­gal és bizton evez az viharok ellen, sziklák között a cél: az ember bol- dogitása felé. Mint az égbe nyúló bércek hógörgetegje, ellenállhatlan erővel nyomul előre a megtérés­nek, az újjászületésnek szelleme elsöpörve minden akadályt, szét­szaggatva minden ármányt, mely őt utjából eltéríteni igyekeznék. Kongnak a harangok. Istenéhez emelkedik a lélek. Felbuzdul és gyökeret ver a bizalom, megcsillan a remény csillaga. Majd ha eljő az idő, az idők teljessége ! Sass János, Gyüjfsünk előfizetőket és adakozzunk a „HARANGSZÓ“ fenntartására. — Tudom, édes öcsém, tudom én mind­ezt. Megváltó Urunk szenvedéséhez képest a mienk semmi! Nem is zúgolódom, nem panaszkodom. De már elég volt az egy éves rabság. Lelkem ép, de testem már összetörött. Hiszen 72 év nyomja vállamat! Összerogy már a test a hóhér munka alatt I Szeretnék már pihenni, az én Uram Krisztusomban békén megnyugodni. Szilágyi megrendülve vette észre, hogy Isten szolgáival került egy hajlékba. Fel- emelkedett s odalépett hozzájuk. — Kegyelem és békesség tinéktek test­véreim az Urban I Sötét van, arcotokat nein látom, de úgy hallom, Isten szolgái vagy­tok ! ? Azok kíváncsian néztek a beszélőre, akiről még csak nem is sejtették, hogy ott van velük a zárkában Az, aki'állt, egy lépést tett Szilágyi felé s élénken mondta: — Azok vagyunk. És ki vagy te sze­rencsétlen ? Hogy kerülsz e földi pokolba? Szilágyi örvendve fordult a kérdezőhöz. — Szilágyi Dénes nemeskajali ev. lel­kész vagyok s az Urnák szerény szolgája. De már erre az öreg ember is felkelt. Kitárta karjait s zokogástól meg-megcsukló hangon kiáltott fel. — Jer a karjaim közé édes testvérem Híradás „A dunántúli evang. egyházkerü­let története“ című munkáról. Tisztelettel van szerencsém közölni, hogy Istennek segítségével fentebbi munkámnak első fele »Az alapvetés és első virágzás kora«, mely legna­gyobb kiterjedésben mutatja be egy­házkerületünket, 950 oldalra terjedő díszes kötetben pünkösdre megjelent. A késedelmet a mü második része okozta, melyet több oldalról kifeje­zett kívánságra ulőiag kellett megír­nom. A hatszáz oldalra tervezett kö­tet ez által még 350 oldallal bővült. A várakozásért a tartalom gazdagsá­gával igyekeztem kárpótlást nyújtani. A mű árát, melyet a megrendelők számára a mai nagy drágaság elle­nére lehető mérsékelt összegben igyekszünk megállapítani, valamint a szállítás módját és feltételeit lapunk jövő számában fogjuk közölni. Mivel a mű csak 600 példányban jelent meg, óhajtandó volna, hogy ezeket lehetőleg egyházunk körén belül helyezzük el s a gyülekezeteken kívül a tehetősebb egyháztagok is megszerezzék. Az egyház történeté­vel kapcsolatban sok művelődéstör­téneti és családtörténeti adat is van a munkában. S hiszem, hogy a múlt idők egyházépítő munkásságának és áldozatkászségének feltárásával az ismeretközlés mellett erkölcsi hatása is lesz a hívek és a lelki vezetők körében. A nagy terjedelmű munkának meg­az Urban. Én Horváth Simeon majjyargu- rabi testvéred vagyok. Ez a fiatal Thimo- teus meg Kiss Lőrinc németgurabi prédi­kátor testvéred. Könnyes szemekkel borultak egymás keblére a mártírok s bensőséges szeretet­tel csókolták meg egymást. Aztán lehevertek a szalmára. Összebúj­tak, hogy melegebbjük legyen. S csendes beszélgetésbe kezdtek. Mindegyiktik el­mondta a maga szomorú történetét. Aztán az itteni nyomorúságos szenvedésekre te­relték a szót. S Szilágyi borzadva hallgatta az iszonyi kegyetlenségek egész sorozatát, amiket testvérei átszenvedtek. Iszonyú el­keseredés szállotta meg. Izmai szétfeszül­tek. Keze ökölbe szorult s úgy érezte, hogy az agya mindjárt szétpattant! Nem birt fekve maradni. Felkelt s pár lépést tett a szobában. Szerette volna sám­soni erővel megragadni börtöne falát, hogy összedönthetné e hóhér tanyát. De aztán megnyugodott. Újra ledőlt a helyére. Középen az agg Horváth feküdt. Kezüket összekulcsolták s csendes imát mormolt ajkuk. Aztán csendes megnyug­vással szólalt meg az ősz lelkipásztor. — Mind jó amit Isten tészen. Mire a másik kettő hasonlólan felelte. — Legyen meg az ő szent akarata.

Next

/
Oldalképek
Tartalom