Harangszó, 1924

1924-01-13 / 3. szám

1924. január 13 HARANQSZÖ. 19 babonás szokások megléte szinte általános. Szinte minden mester­ségnek, iparnak, foglalkozásnak megvan a maga babonája, amivel érdemes volna külön foglalkozni. Mivel a szellemek a primitív felfogás szerint a földnek, helynek tulajdonosai, új föld megmunkálás­nál, építkezésnél az ő területükre való betörésről van szó, ezért ki kell őket engesztelni, hogy ne árt­sanak az embernek. Minden ilyen munka tehát áldozattal van össze­kötve a daemonok számára. A nép hitében mind a mai napig. Az Al- földön ismerős mondás az, hogy nincs építés áldozat nélkül. Mielőtt tető alá hozzák az új házat, — is­merjük mind e szokást, — cifra papir szalagokkal, kendőkkel fel­díszített fácskát, legtöbb" esetben fenyőfácskát állítanak az épületre. Íme a régi építési áldozat marad­ványai. Több esetben az építés előtt az illető helynek tömjénnel etc. való kifüstöléséről is hallunk. A daemon a néphit szerint azért nem távozik el, csak haragja szű­nik meg. A kész házban is tartóz­kodik, mint házi szellem. A jó viszonyt vele is jó fenntartani. Valószínűleg iü könyvelhetjük el a Burg fehér asszonyát, várak, kastélyok kísérleteit is. Dickensnek kedves elbeszéléseit a házi szellem­ről szintén ismerjük. (Pl. „akinek tücsök szól a tűzhelyén“, „kará­csonyi elbeszélés“.) A házi szellem különösen a küszöbön tartózkodik. Ezért a filiszteusok soha sem léptek dugni. Magasak voltak és fensége­sek, a gazdagon díszített oszlopfőket különleges formájú állatfejek vették körül. De egy hüvelyknyi szélességű hely nem volt a szép oszlopokon tö­rés és karcolás nélkül; oly sérültek és elhasználtak voltak, mint semmi egyéb a templomban. Még a föld is fényesre surlódott körülöttük s egy darabon ki volt vájva a sok láb­nyomtól. Ismét megállította a gyermek édes­anyját s azt kérdezte tőle: — Micsoda oszlopok ezek? — Ezek azok az oszlopok, miket Ábrabám atyánk a távoli Ka'deából hozatott Palesztinába s az »Igazsá­gosság kapujának« nevezett. Aki kö­zöttük át tud bújni, az Isten előtt igaz és sohasem követett el bűnt. A gyermek állva maradt s tágra nyitott szemmel nézte az oszlopokat. — Csak nem akarod megpróbálni átbújni rajtuk? — mondta az édes­Dagon templomának, valószínűleg saját házaiknak se — a küszöbére, nehogy megsértsék. Tán a magyar „nem léped át küszöbömet“ mutalis mutandis ide tartozik. Az ajtónak vérrel, mint palliativ, védőszerrel való bekenése, ami az araboknál általános. Emlékeztet ez Mózes II. könyvének elbeszélésére: Az egyip­tomi zsidók, hogy a 10-ik csapást kikerüljék s a halál angyala az ő házaikba ne menjen be, a páska- bárány vérével kenték be az ajtó­félfát. Egyéb védő, szerencséthozó tárgyakról mi is tudunk. Szegekből kereszt alakú jelvény beverve a küszöbbe, talált patkó befelé for­dítva ; őrt. zsidó családoknál a tóra ládácska elhelyezése a bejáratnál tán szintén így érthető meg. A nép körében még megtalálható boszorkányhit szálai is a daemon- hit körébe vezetnek. Valamint a varázslásé. A mágiának, mantiká- nak célja egyrész, hogy a daemoni erőket az ember szolgálatába állítsa, másfelől, hogy az ellenséges termé­szetfeletti lényeket, ill. azok táma­dását elhárítsa. Ezt vélték legalább. Vannak emberek, különösen asszo­nyok, akik értenek a gonosz szel­lemek felidézéséhez, kárttevő erejük szabályozásához. Ezek a szellem­idézők, varázslók. Primitív népeknél napjainkban is minden törzsnek megvan a maga hivatalos varázs­lója. A néphit napjainkban is va­rázslás következményének tartja, ha a tehén nem ád tejet, ha nem eszik a legelőn, nem iszik a csorda­anya s nevetett. Látod, mennyire ki­tiporták a földet köröskörül azok, akik kísérletet tettek, hogy a szűk nyíláson átjussanak. De siess I Mert már hallom az érckapuk dörgését, miknek a 30 templomszolga nekifeszí­tette vállát, hogy megmozdítsák. Egész éjszakán át ébren feküdt a fiúcska a sátorban s fölcsigázott kép­zeletében mindig az »Igazságosság kapuját«, a »Paradicsom hidját« és a »Világ Urának szavát« látta maga előtt. Ilyen csodálatos dolgokról soha­sem hallott annak előtte. Csak nem tudta kiverni a fejéből. Másnap reggel éppen így volt. Nem tudott másra gondolni. Ezen a reggelen akartak hazaindulni. A szü­lőknek sok dolguk volt, míg a sátort szétszedték és egy nagy tevére föl­rakták s mindennel rendbe jöttek. Nem egyedül utaztak, hanem a ro­konok és szomszédok társaságában; s mivel így sokan készültek az uta­kutnál. Betegség emberen, állaton szintén varázslás következménye, gonosz szellem munkája, amit go­nosz emberek idéznek fel; külö­nösen a lázbetegség, önkívületi állapot, agybaj. Volt idő, amikor különösen öreg asszonyokat szel­lemidéző, boszorkány gyanú alá fogva, megégettek. A középkor boszorkányperei elhúzódnak egé­szen a 18. sz.-ig. A 30 éves hábo­rúban még Németországban napi­renden voltak. Nem kis nemzeti büszkeséggel tölthet el bennünk, ha arra gondolunk, hogy nálunk már évszázadokkal korábban Kálmán király (XII. sz. elején) kimondta: a boszorkányokról, akik nincsenek, szó se essék többé. — A néphit különösen a szemnek tulajdonít daemoni erőt. A szemmel verés szólásmód általános. Közbevetőleg jegyezhetem meg, ha daemoni erő­nek tulajdonítják is, de tény, hogy a szemnek erős hatása lehet másra. Ha valakire erősen nézünk, feltekint ránk, sokszor az alvásból is fel­ébred. A hypnotizálás is így érthető meg. A szemből kisugárzó erőt az állat sem viseli el. Állatkertekben gyakorolhattuk, hogy a vadak még az állatok királyát sem véve ki, nem állják ki a szembenézést. Nap­jainkban is általános szokás, hogy különösen erős npzésü ember elől elfödjük a gyermek arcát. (Keresz­telők alkalmával rendesen azért nyugtalan a gyermek, mert sok idegen szem tekintett rá.) Szenes vízzel szokták falu helyen ilyen zásra, a csomagolás természetesen csak lassan haladt. A kis gyermek nem segített a mun­kánál, hanem a nagy sürgés-forgás közben csendesen üldögélt s arra a három csodás dologra gondolt. Egyszerre csak eszébe jutott, hogy még van ideje a templomba menni s mégegyszer megnézni azokat. Még sok csomagolni való volt; bizonyára vissza is jöhetne a templomból az indulás előtt. Elsietett anélkül, hogy valakinek szólt volna, hova megy. Azt hitte, nem szükséges. Hiszen nemsokára ismét itt lesz. Nem sok időbe került, oda ért a templomhoz s belépett az oszlopcsar­nokba, ahol a két fekete oszlop volt felállítva. Mikor megpillantotta azokat, sze­mei az örömtől ragyogni kezdtek. Leült melléjük a földre s merően bá­mult fel reájuk. Ha arra gondolt,

Next

/
Oldalképek
Tartalom