Harangszó, 1924

1924-05-04 / 19. szám

148 HARANŰSZÖ. 1924. május 4. amikor miszticizmus, észtéticizmus, okkoltizmus homályosítja el ismét az elméket. Kant bölcseletének másik vallási jelentőségű eredménye, hogy az em­ber érzéki és természetfeletti mivol­tát egymástól élesen megkülömböz- tette. És amikor ebből azt a gyakor­lati (erkölcsi) tanúságot vonja le, hogy »sohasem szabad valamely embert pusztán eszköznek tekinteni, hanem mindig olyan lénynek, akinek önma­gában is meg van a célja«, akkor ebben a szociális gondolkodás és szociális cselekvés alapelvére mutat rá. E gondolatból csírázott ki a múlt századok erkölcsi haladásának egész sereg eredménye : a polgárság egyen- jogusítása, a jobbágyság felszabadí­tása, a rabszolgaság eltörlése, a nő­mozgalom, a gyermekvédelem, és e gondolatnak kell vezérelni a jelen idők szociális mozgalmait is, ha üd­vös eredményeket akar elérni. És ha az évforduló körüli vasárnapokon bizonyára Németország számos lel­késze választotta ezt a gondolatot elmélkedéseinek alapjául, kétségtelen, hogy igaz keresztyén prédikációval szolgáltak evvel hallgatóiknak. Kant azonban az igazi vallásos­ságnak még egy alapelvét ismerte fel: az istenfélő alázatosságot Kant számára nem csak >a feje felett lévő csillagos ég és a bensőjében rejtőző erkölcsi törvény« volt — emlékezetes szavai szerint — a legmélyebb bá­mulat és alázatosság mindig megújuló forrása, hanem avval is mindig tisz­tában volt, hogy az emberi élet döntő kérdései semmiféle tudományos ok­fejtéssel meg nem oldhatók. Kritikai bölcseletének főeredménye épen azok­nak az áthághatatlan korlátoknak a megállapítása, amelyek az emberi ismeret elé tornyosulnak és evvel arról a szellemről tesz tanúságot amellyel a Teremtő világához köze­lednünk kell, ha nemcsak mindensé gének, hanem a lelkének is részeseivé akarunk lenni. Amint látjuk e napjainkig felül nem múlt nagy gondolkodó, egyéni­ségét tekintve, bensőségesen vallásos ember volt, amiről a következő ki­jelentése is tanúskodik: >Az összes könyvek melyeket olvastam, nem nyújtották nekem azt a vigaszt, ame­lyet a biblia következő szavaiban találtam fel: S ha a halál árnyéká­nak a völgyében járok is, nem félek a gonosztól, mert Te velem vagy", (23. Zolt.) Viator. Legyetek tökéletesek. Érdekes emberek az amerikaiak. Mindenben a legnagyobbat, a legtöb­bet, a legjobbat akarják. Valameny- nyien örülnek, ha Amerikában van a legnagyobb vízesés, legmagasabb ház, a leggyorsabb vonat, a leghíre­sebb ökölvívó, a legtöbb autó, a leg­zamatosabb gyümölcs. Elsők akar­nak lenni mindenütt. Ez az életerő, életakarat és életöröm. Ne érjük be azzal, hogy van valamink, ez is, meg amaz is. Van templomunk, gyüleke­zetünk, Harangszónk, Gyámintézetünk, Luther-Naptárunk stb. Nem elég, hogy van. Iparkodjunk, hogy amink van, az elsőrendű dolog legyen. Azt aka­rom, hogy gyülekezetem, egyházam, újságom, egyesületem elsőrendű le­gyen. Ha másodrendű dolgokkal be­érem, magam is csak másodrendű ember maradok. Azt szeretném, ha olyan emberek között élnék, akik a meglevőt nem lecsepülik és elsilányít- ják, hanem fejlesztik s a fejlődésnek örülnek. A sajtót fenntartani az egyház számára annyit jelent, mint önmagát fenntartani, annyit jelent, mint tért hódítani és kiterjeszkedni. A sajtó múltjából. Luther röpiratai, Melanchton levelei mint az újságírás előfutárai; Ráth Mátyás ev. leik., az első magyar újságíró és szerkesztő. A sajtónappal kapcsolatban, meg kell emlékeznünk azokról a rendkí­vüli szolgálatokról, melyeket a sajtó keletkezése, kialakulása, fejlődése kö­rül a reformáció, közelebbről a ma­gyar sajtót illetőleg, magyar evangé­likus anyaszentegyházunk végzett. A sajtó legrégibb és legkezdetle­gesebb megjelenési formája Julius Caesar korába nyúlik vissza. A ró­maiak Acta diurna-\a a szenátusi tár­gyalások és népgyülések rövid jegy zókönyveinek rendszeres nyilvános­ságra hozásából állott s a mai hivata­los lap helyét pótolta. Ilyen hivatalos közlések Krisztus után 7—800 évvel valószínűleg Elö-Ázsia és Egyptom magas kultúrájú országaiban is le­hettek. Egy müncheni történetíró, Felix Stieve előadása szerint a kö­zépkorban a komédiások és a szín­játszók tulajdonképen vándorujság írók voltak. A 16. század közepéig népdalok adják a sajtótermékek zö­mét. A könyvnyomtatás feltalálásával (1450) az újságírás kiinduló pontjá­nak a röpiratokat kell tekintenünk. Tudjuk, hogy Luther 95 tétele ki­nyomatva, röpirat alakjában terjedt el egész Németországban. A röpiratoknál még erősebben ha­tott már most az újság kialakulására, fejlődésére: az ú. n. levél. A refor­máció korában különösen Melanchton Fülöp folytatott széleskörű, zsurna­lisztikái jellegű levelezést. A legtöbb nyomdai termék Wittenbergben látott napvilágot s ezeket a sajtóterméke­ket kell az újságok előfutárainak te­kintenünk. A legelső újság Olaszországban jelent meg. A velencei köztársaság II. Szolimán ellen hadat viselvén 1536*ban, Velencében a római ese­mények után sóvárgó nép kíváncsi­ságát írott s a tanácsházban kiosz­tott ujságlevelekkel igyekezett kielé­gíteni. Az első nyomtatott újság 1612- ben jelent meg Németországban »Aviso Relation, oder Zeitung, was sicht begeben« cím alatt. 1615-ben lá­tott napvilágot a Frankfurter Journál, mely már rendesen megjelent és a mai napig fennáll. Magyarországon az első rendes hírlap, újság latin nyelven »Mercu- rius Veridicus ex Hungária« címen 1705-ben jelent meg s Eszterházy Antal tábornagy szerkesztette s adta ki Bél Mátyás szerkesztésében és kiadásában szintén latinul indult meg a második rendes hazai hirlap (1721) »Nova Posoniensia« címmel. Éz azon­ban már a következő évben, mint hogy a jezsuiták kezébe került, meg­szűnt. Az első magyar nyelvit újság 1780 január 1-én Magyar Hírmondó címen Pozsonyban jelent meg. Ráth Mátyás, a későbbi győri ev. lelkész volt a lap megalapítója és első szerkesztője. Hetenként kétszer, kis 8 adrét alak­ban látott napvilágot. Évi előfizetési ára helyben 3 frt, vidéken 4 írt volt. Előfizetőinek száma 1780 ban 318, 1784-ben 200 volt. Az első 3 évfo­lyamból 3 példány Madridba, 5 Fran­ciaországba s több a hollandi egye­temekre járt. Rálh 1782 ik óv végén győri ev. lelkésznek választatván, a szerkesztést barcafalvi Szabó Dávid­nak adta át. Ráth Mátyásnak, az ev. lelkésznek érdeme — Írja róla Sz. I. — hogy a magyar irodalom újraéledésének, a nemzeti érzület újabb nyilvánulásának kezdetén felrázta a magyart letargikus álmából és mintegy fülébe dörgé : ébredj különben meghalsz! Akinek füle vagyon a hallásra, hallja 1

Next

/
Oldalképek
Tartalom