Harangszó, 1924
1924-04-13 / 16. szám
1924. április 13 fiARANQSZO. 123 sokszoros milliomossá lettem, merő furcsaságszásnba mehetne, ha nem lett volna inkább elszomorító jele annak a gazdasági lehanyatlásnak, melynek hatását nspról-napra fokozódó mértékben kellett tapasztalnom. Minden kis szükségletnek a fedezése százezrekbe és milliókba került. Hogy különösen a középosztály jövedelmei távolról sem tudtak lépést tartani a napról napra ugrásszerűen emelkedő drágasággal, az, ssjnos, könnyen érthető. A sok váuyadt, gondredőzte arcot az ember már-már szinte megszokta. De azt a sok nehéz sóhajtást, mely a vasúton utazók és utcán járókelők kebléből fel íelfakedt, nem hallhatta az ember anélkül, hogy szívébe ne hasított volna Kát Ízben esett meg velem az, hogy mikor utam a piacon vitt keresztül és körülnéztem, myilván a középosztályhoz tartozó nő megszólított: Jaj, uram, mondja csak: Hiszen már nem lehat kibírni és nem lehet megélni! — Szegény, szegény emberek! .(Folytatjuk.) „Az emberiség oroszlánrésze a földi javakban keresi minden örömét és boldogságát. Pedig mily csalóka lidércfények ezek. Milyen más az isteni adomány, mely fölülről való: Igazságban való járás, isteni békesség a szívben, öröm a Szentlélek állal, melynek nincsen keserű utólze, mint a világi örömöknek.“ Az artézi kút. Abban a faluban, ahol mint kezdő lelkész működtem, sok tanácskozás és huza-vona után elhatározták, hogy ártézi kutat furatnak a községháza előtt. Egy kutfurócnesterrel meg is kötötték a szerződést, mi meg nagyba vártuk, mikor kezdi meg a mester tehenünk, nem lesz befogós marhánk!... A gyermekek aggodalmasan hallgattak, a hét eves Esztikét kivéve — Azt mondom én, küldjük e! Márton bácsinak a pénzt, hiszen tartozunk neki. O küldött eddig nekünk szép ruhát, kenyérre valót is... hat most nem engedhetjük, hogy éhezzék szegény! Majd ad a jó Isten tehenet is.., A tehén ára elköltözött tehát póstautal- vány utján Budapestre. Márton bácsitól pár nap múlva olyan megható levél érkezett, hogy mindannyian sirtak a kis zsellér portán az elolvasásakor... Félév múltán jött egy másik válaszlevél is, mint bírósági hagyatéki végzés, mely szerint az elhunyt Győré Márton, volt budapesti iakós, több milliót kitevő ingatlan, ingó és pénzbeli összes vagyonát özvegy Kovács jánosnéra hagyta vegrer.deletileg. Ezt az utóbbi rettenetes válasz-levelet megkapta Bözse is... Ima. Atyám! Te látod kínomat S Te látod, hogy mit szenvedek, Óh oszlasd el fejem fölül A kínzó bánat-felleget. Tekintsed fájó lelkemet, Vezessen újra szent karod És küldd le rám a bú helyett Lágy enyhét osztó angyalod. Eddig vezettél szüntelen Bús vándorlásom útjain, Megőriztél az éjeken S megfényesitéd napjaim. Ezután is maradj nekem Én bátorító Istenem, És akkor hittel mondhatom, Bár besötétül nappalom: „Az Úr az én hű pásztorom.“ Selley Nagy Sándor. munkáját. Végre aztán egy nap csakugyan eljött két munkással és egy nagy álvánnyal. Sokan áilottuk körül. Kíváncsiskodtunk, hogyan kezdi és hogyan folytatja és végzi dolgát. Felállították az állványt, beillesztették a fúrót és körbe jarva megindult a munka. Alig hogy 9 méterre haladtak, már is jó nedves főidre akadtak és néhányan örültek, hogy oly hamar akadlak vízre. Különösen a zsugoriak, akiknek igen be volt gombolva a zsebük, azt hívén, hogy nagyon ol csón fogják megkapni a jó vizű kutat De a kutmester nem törődött a nedves földdel, csak tovább furatott. Minél mélyebbre haladott, annál szárazabb lett a föld Már elégedetlenkedni kezdett a nép, mondván, hogy minek fúr olyan mélyre, mikor már lett volna vize A kutmester nem törődött a megjegyzésekkel, csak fúrt nyugodtan tovább. Végre, úgy a tizennegyedik napon kilencvenhárom méter mélységben bő forrásra akadt, amelynek vize igazán kitűnő volt. Magam kérdeztem ekkor tőle, hogy miért ment olyan mélyre, mikor már kilenc méter mélységnyire talált vizet. Tisztelendő Ur — felelt ő — ha kilenc méternél maradtam volna, ügy csak talajvizük lett volna s az nem egészséges. a jó viz igen mélyen van, itt kilencven méternél akadtam csak forrásvízre. Mélyre kell ásni, hogy a jót megtaláljuk. A mesternek igaza volt A viz nagyszerű és bőséges volt. De így vagyunk az élet forrásával, a szent Írással is. Aki csak felületesen olvassa, nem találja benne az élet vizét, de aki buzgó lélekkel jó mélyre elmerül benne, az rátalál a jó és bőséges forrásra, melyből valaki ijándik, meg nem szomjuhozik soha, hanem a viz lészen ő benne örök életre buzgó víznek kútfeje. (Ján. ev. IV. 14.) Dr. Tirtsch Gergely. Magyarok Golgotháfa. Annál a keresztnél, melyet váltóinkra Rakott, Trianonnak dölyfe, dühe, átka ... Fájóbbat, nagyobbat ezer gyötrelemmel, Csak Krisztusunk hordott tliröbb türelemmel A Golgotha felé gyászos útját járva.. . Sötét gyászban járunk maroknyi nép itten, Már tengerré nőttek elsírt, bús könnyeink, A Jelennek gyászát, a Múlt dicsőségét, Nemzeti nagyságunk boldog büszkeségét Velünk zokogják el rabbá lett véreink... A Hargitta alján... fodros Tisza mentén... Dombos Dunántúlon... hosszú évek óta..., Mintha egy óriás barlangban születne, Komor és ijesztő, sötét képet vetve Remegve, borongva szól a magyar nóta... Még nem is oly régen — csodálták, úgy fénylett A magyar jólétnek, boldogságnak napja..., Hajh de lehanyatlott, sötét éj borult ránk S hogy később virradjon — megsebzett bús Hazánk Újabb, mély sebeit fiaitól kapja... Azért oly szomorú, oly gyászos, oly sötét Nemzeti nagyságunk temetője, sírja, Mert magyar és magyarfájdalmat csak mimet, Egymás ellen támad önző kufár szívvel, Trianon bűnéhez — önbüneif írja ... Magyar éjszakából, bűneink álmából Egy nagy szent hajnalra óh mikor ébredünk ? Meddig ostorozza Isten még e népét... ? Amíg visszanyeri Hazánk régi képét Csak zokogni tudunk ? — Tűrünk ? — És csüggedünk ? Trianon! — nevedet szivünkbe, elménkbe Ahogy csak lehetett, olyan mélyre véstük, Hogy sohse feledjük, hogy mindaddig jájjon, Hogy tüzelve szóljon minden magyar — szájon Mig bilincseinket szét nem törtük, téptük... Trianon! — ki vesztünk, romlásunk akartad Látva: mint kisért itt a turáni átok, Nem győzött örökre álnok cselszövésed, Elleneink tábora sírkövedet véssed, Magyarok Istene süjtni készül rátok! A Golgotha után — jön a feltámadás...! A testvér- és pártharc ha egyszer elcsitul...: Szívünkben győző hit, honfiak közt egység, Áldást hint Hazánkra az örök Istenség —, Adria, Kárpát közt egy szent hair tüze gyűl... S a miénk lesz, miénk — vesztett magyar földünk, Melyre rabtó népség utoljára hágott! Megküzdünk, hogy ha kell: poklok ördögével, Ha nem lesz fegyverünk: magyar föld rögével Zúzzuk pozdorjává az egész világot... I PÁL BÉLA.
