Harangszó, 1923
1923-07-29 / 31. szám
244 RARANOSZO 1923. július 29. er. tanítói közszellem fontosságát, rámutat arra, hogy az egyiivétartozás gondolatát át kell vinni minden magyar ev. tanítóra, ami csak úgy lesz lehetséges, ha a tanítóság tömörül s egy egységes egészet alkot. E célból az értekezlet megalakítja az Ág. Hitv. Ev. Országos Tanitó-Egyesületet s megválasztja a tisztikart Elnök Krog Lajos, alelnökök: Uhrin Károly és Perényi Rezső, pénztáros Kiszel János, jegyző Reichel Lajos lett. Választmányi tagok: Alexy Lajos, Dánkó Soma, Brosz János, Sas Ferenc, Lehotzky Igor, Povázsai László, Czir- busz Endre, Stoll Ernő, Kubacska István, Povázsai Gábor, Szüsz Lajos és minden esperességi tanítóegyesület 20 tagig 1, 100 tagig 2, ezen felül 3 tagot küld a választmányba. Elhatározza a közgyűlés, hogy megszervezi egyházmegyénként és egyházkerületenként a tanítói egyesületeket, alapszabályokul a dunántúli tanítói egyesület alapszabályait fogadja el s megbízza az elnökséget, hogy azokat dolgozza át, alkalmazza s a jóváhagyás iránt intézkedjék. A »Magyar Ref. Tanítók Országos Egyesülete« nevében Dobó Sándor elnök üdvözli. A közgyűlés végül elhatározza, hogy az ev. tanítók összes sérelmeit emlékirat alakjában valamennyi ev. püspökhöz eljuttatja s felkéri a püspöki kart, hogy a sérelmek orvoslása érdekében a vallás- és közoktatásügyi m. kir. miniszternél együttesen lépéseket tegyenek. Reichel Lajos. Aki tud: adjon; akinek van:hozzon egy kis áldozatot az ev. sajtóért: a Harangszóért. Aki hátralékban van, egyenlítse ki a tartozását s aki eddig szívesen vette a Harangszót, de sem fenntartására, sem egyébként egy fillért sem adott, legalább a bélyeg árát küldje be. „Két miniszteri kéz- csók. “ — A még élő önvallomása. — Az Előd: főnemes volt a legjavábul. Áz utód: köznemes s csak hét szilvafábul Áll a gazdasága (az is: pergamenten), — Mert hát pap-jiáknál így van ez már renden. Két családjuk egykor Hont véd csatabárddal S Dunántúlról valók, — ahol a madárdal Volt a bölcsödaluk Sárvár s Felpécz táján; Ez áldott föld napja mosolyg ősük fáján. Az Előd s az utód — mily csodás véletlen / — Egy-sorba jutottak (egész keresetlen): Földünk’ védték. De míg: Az — nagy időt élt meg, — Csuda, hogy az utód (s kortársi) még élnek t Ö, a nagy Előd még akkor csókolt kezet. Midőn Magyarország hatalmas volt s vezet. A gyarló kis utód meg már akkor tette: Hogy e Hont, hátból, sok vad nép célba vette. Az Elődnél az volt a hódolás ténye, Hogy Előtte állt a Hon jövő reménye, — Míg az utód (s kora) olyat is tanultak, Mi ma ismeretlen : „ Tisztelet a Múltnak!“ Szent Koronánk’ ifjú királyfi fejére Bibornok tettevón’... Ámszürnyü végérte... Míg az agg lelkészt rég zöld babér borítja, Hisz fejére fonta áldott élte nyitja. Mi volt ez az élet? Tanítás, hit, munka, Meleg- s fény-vetítés lelki-aplakunkba, Vígasztalás dallal, szóval, nemes tettel, Mindég szeretettel, — máig becsülettel. . . ... Hát azért (mint írták), hogy „kopott a kabát“ Lelkész vagy miniszter szégyelje ma magát? S a pap bácsi „dohog" az öreg fák alatt? Míg — munkája után — alattuk elhalad. . . . Hát jó, — Sántha Bácsi! — Nagyatyám Neveltje S Atyám hű Testvére: Légy nyugodt! A kertje Így szép verseidnek!... Ruhád’ nem cserélted, Mert nemzetnevelő, hótiszta, mint élted! S tán szebb a frakk ? Mii szab Sok pénzt ontó, Erkölcsrontó Nagyvárosi disz-kabaré-ének, Vagy van még pár híve, Kin nincs ordó, — Szakkót hordó: Szürkeruhás kis fülemilének ?... . . . Harminc év különbség van Közied és köziem. Élted’ Te s én: csupán hajjal ezüstöztem, Nem arannyal!... Mert Te s én sem ugránk nagyot: Te is, — én is bizony csupán — szolga vagyok ! Te, — az Úr szolgája!... Volt Véled nagy dolga! S „minister" ? — Deákul az is csupán: szolga! S ezért, én úgy érzem: csak van ott logika, Ha tisztességtudó az ifiabbika. Mert Te már díjt nyertél (a Pegazust ültén) S én ? Legfeljebb gólya-csőrében csücsültem! Szóval: már ott voltál s vagy, hol a „mesterek", — Én meg voltam, vagyok s leszek: inasgyerek. Épp ezért ehety’tt is szentül megígérem: (S beváltásához az Ég segélyét kérem) Akkor csókolom meg csak igazán kezed’, Ha kilencvenedik évedhez elvezet! Annyival inkább, mert, ha valami lettem: Azok érdeme, kik őrködtek felettem: Anyámé s kik, mint Te, (Élők vagy Holtak) Kis árva-koromtól — máig felkaroltak. A lutheránus Yilágkonferencia programmja. Németországnak Eisenach nevű várofában augusztus 19—24 ig tait az egész világ 80 millió lutheránusának képviselői által látogatott konferencia. A fontosabb előadások a következők: aug. 20-án, Morehead (Amerika): A lutheránus egyházak kölcsönös támogatása; aug. 21-én, lhmels: A lutheránus egyház egyetemes (oikumenikus) jellege; aug. 22 , Jörgensen (Dánia): A hitvallás, mint a lutheránus egyház elengedhetetlen alapja; aug. 23, Knubcl (Amerika): Hogy mindnyájan egyek legyenek — mit tehet evégre a lutheránus egyház?; aug. 23, Paul (Lipcse) és Benze (Amerika): A lutheránus misszió a nemkeresztény világban; aug. 24., Ahner (Lipcse), Schnette (Amerika) és Pehrsson (Göteborg): A lutheránus szórvány (diaspora) a világban.' — Raffay püspök aug. 21-én délelőtt 8 órakor prédikál az eisenachi Szent- György templomban. A gyülekezeteket és a lelkészeket kérjük, hogy augusztus 19-én (vasárnap) imádkozzanak a konferenciáért, hogy a Szentlélek vezérelje annak tanácskozásait és a mi Urunk Jézus Krisztus adjon a konferencia tagjainak hitet, bölcseségct és szeretetet. Az asztali imádságról. A föld legtöbb népe kötelességének érzi, hogy a kapott adományok élvezése előtt valamilyen formában há'ával gondoljon az adományozóra. Az utazók egybehangzó tudósítása szerint a négerek sohasem nyúlnak addig az ételhez, amíg abból egy részt isteneiknek fel nem áldoznak. Az indiánok és Szibéria néptörzsei ételeik első darabját a tűzbe dobják, hogy ezáltal a megmaradt rész élvezéséhez isteneik áldását kérjék A kínai semmit sem kóstol meg addig, míg az ételt a házi oltárra le nem teszi s ezáltal mindenekelőtt bálványának fel nem ajánlja. A núbiaik evés előtt és után is imádkoznak. A madagaszkáriak, ha felkelnek az asztaltó', mélyen meghajolnak s így »iid- vöziik a szellemeket*. A lappok kezet fognak s így kiáltanak: »Jó Isten, áldott légy érért az ételért!« A mohamedánok sohse ülnek le addig az evéshez, míg el nem mondják : »A legkegyeimesebb é3 legirgakna- sabb Isten nevében«.
