Harangszó, 1923

1923-02-25 / 9. szám

68

HARANQSZÓ.

1923. február 25.

Megalázott szentek,

Akikre itt —

Bilincseket vertek.

Téli csendben kicsi házikóban Mintha — magunk volnánk,

S a nagy világ szilaj harcairól Mitse tudnánk;

Mintha apró lámpánk fénye Napsugaras lenne,

S Krisztus urunk áldott képe Tündökölnék benne.

ZSÁMBOKI LAJOS.

Helytelen nevelés.

Tíz éve múlt, hogy Konrádék házasságot kötöttek és nem voit gyermekük. Végre a szülők legnagyobb örömére megszületett a kis Henrik. Szülei arra törekedtek, hogy ameny- nyire csak hatalmukban áll, ezt a kedves, egyetlen gyermeket minél gondosabban ápolhassák. Nemcsak elkényeztették, hanem arra törekedtek, hogy minden akaratát teljesítsék, nehogy a jő gyermeket megharagítsák.

Ha a gyermek valami után nyúlt, azt azonnal odaadták neki. Oda vitték neki a kutyát, a macskát, mindent megkőstoltattak vele, kezébe adták a kést és villát. Ha valamit megunt, azt azonnal el kellett venni előle és három szolgaiét is elküdtek, mert azt hitték, hogy a becézett gyermek azokat nem szenvedheti.

Nemsokára járni is megtanult a kis Henrik, de nem oda ment, ahova az édes anya, vagy a szolgáló vezették, hanem ahová neki tetszett; húzta a kezét a vezetőjének és annak kellett őt követni. így jáikált egyik szobából a másikba, majd az udvarra, a kertbe, innnen meg a lépcsőn fel a padlásra és vissza. Egyszer nyitva volt a pinceajtó és odakivánkozott, de mikor a szolgáló nem engedte, elkezdett borzasztóan jajveszékelni. Nem kell sirni, drágám — mondta a szolgáló — a pincében sötét van. Menjünk a csibékhez. Ne, pitye. ne, gyertek ide a kis Henrikhez. Ez azonban nem használt, Henrik elfordult, toporzékolt. Ekkor kirohint az édes anya. Jesszusom, mi az, mi történt ? Mit csinált veled ez a csúnya leány?

Semmit, asszonyom A kis Henrik a pincébe akar menni és én nem engedhettem, tessék csak nézni, hogyan viselkedik, Már nem tudom tartani.

Add ide azt a gyereket. Qyujts gyertyát. Ne sírj, drágám. A pincébe menjünk? Jól van, jól van.

Lement vele a pincébe. A szolgálónak kellett elöl menni és világítani. A lépcső közepén eszébe jutott Henriknek, hogy vissza kéne menni. Megfordult ö is, az anya is, a szolgáló is és jöttek vissza a lépcsőn.

Beszélni is kezdett azonközben Henrik. És minden szava parancs volt, melyet az egész háznak teljesíteni kellett. Ebédnél rendesen így parancsolgatott:

— Ez nem kell nekem.

— Mit szeretnél hát, drágám?

— Abból a másik ételből akarok egy darabot.

— Tessék, Henrik, itt van.

— Ez se jó.

— Nem? Mit ennél hát?

— Süteményt akarok.

— Siteményt? Az most nincs.

— De nekem sütemény kell.

— No, csak hallgass. Holnap sü tök neked a rétes végéből egy kis galambot.

— De én süteményt akarok 1

— Mit csináljunk ezzel a gyerekkel? Eredj csak, Kati. hozz eunek a gyereknek egy kis süteményt Itt a pénz. No itt van a sütemény, te kis csacsi. Most csak pakolj be jól.

— Szomjas vagyok.

— Szegény gyerek 1 Bort, vagy sört adjunk?

— Kávét akarok.

— Az most ninc3 készen. Hamar rakjatok tüzet

— De nekem már kell a kávé.

— Mindjárt, mindjárt, csak egy minutát várj.

— De nekem nem kell kávé. Sör kell, nekem sör kell.

— Itt van, drágám, a sör.

— Ez nem az én poharam, ebből nem iszom.

— Nicsak, miiyen okos a gyerek. Lássátok, mindjárt tudja, hogy ez nem az ő pohara. Itt van, Henrik a poharad.

így ment ez máskor és máshol is, az öltözésnél, lefekvéskor, társaságban, mindig a kedvét keresték.

Mikor pedig felnövekedett, akkor mindenki Makacs Henriknek csúfolta. Tudja Isten, hányszor mondták fel neki a lakást; nem tetszett neki a szoba, az ajtó, a kályha, de semmise tetszett neki. Első feleségét halálra kínozta, a második sem bírja már sokáig. Ö maga se viszi tovább két évnél. Az egész világ se tudja kielégíteni. a kedvét eltalálni.

Szülök! szeretnétek e ilyen gyermeket? Ha nem, — rajtatok áll, hogy ne így neveljétek I

Németből: Görög Ernő.

KORKÉPEK.

Karcolatok a hétről

Ha visszapillantunk a lezajlott rövid farsangra, a farsangi mulatozásokra, úgy minden nagyképűsködés nélkül elmondhatjuk, bogy az emberek soha nem tapasztalt vehemenciával dorbézoltak az idén; szinte tobzódtak a mulatságokban. Ezidén olyan farsang volt — mondják a szaktekintélyek, — amilyen még nem volt soha. Egy újságíró ember pl. kiszámította, hogy egy 30—35 ezer lakosú városban 26 millió értékű étel és ital fogyott el a farsangi mulatságokon, ötezer üveg pezsgő folyt le a farsangi garatokon, elfogyott 324 hektó bor, 2160 liter különféle minőségű pálinka.

Az elmúlt farsang bizony szomorú tükre a könnyelműségnek.

Ha az emberek az e!dorbézo!t pénznek csak a felét adták volna a szegények fölsegélyezésére, akkor is mennyi nyomorgó embert lehetett volna felruházni élelemmel és fíitő- anyaggal ellátni.

De hát úgy látszik, hiába minden, megindultunk a lejtőn... kérdés, lesz e megállás ?...

Példás áldozatkészség. A vasmegyei uraiujfatui ev. anyagyülekezethez i rtózó, alig 100 lelket számláló kisded Zsédeny leányegyházközségnek 1913-ban nagy áldozatok és áldozatkészség által felálíítctt iskolájától — tekintettel a tanulók csekély létszámára — a vallás- és közokt. ü. miniszter megvonta a kiegészítő államsegélyt A hívek azonban felismerve az iskolának azt a nagy feladatát, melyre távol az anyaegyháztól az evangéliom szempontjából hivatva van, legutóbbi egyházközségi közgyűlésükön egyhangú Lelkesedéssel elhatározták, hogy az iskolát saját költségükön továbbra is fenntartják, megadva a tanítónak mindazon illetményeket, melyeket a fennálló törvények megállapítanak.

Olvassuk a bibliát!

Gyarapodjatok!

Febr. 26. I. Kor. 3.1—3. A keresztyén élet is magán viseli az élet jellegzetes sajátosságát, t. i, hogy nincs barme megállás, csak fejlődés vagy visszaesés. A keresztyén életnek is van kemény eiedelt el nem bíró csecsemő kora, az első szere-