Harangszó, 1923
1923-12-09 / 50. szám
376 HARÁNQSZG. 1923. december 9. mindent meg akarnak folytam, ami magyar. Vak elfogultságukban még a magyar egyházakkal sem tesznek kivételt. Az egyházak földjeinek, löbb magyar templomnak és iskolának elrablása után mosl — az ottani magyar református esperessé^ lelkészi hivatalát „rekvirálták“ el. CSALÁDI ÉRTESÍTŐ. Halálozás. ()zv. Szilvássy Dénesné szül. Széllé Erzsébet úgy a maga, mint gyermekei: Margit férjezett Dövényi Ká- rolyné, Mihály és Dénes, Dövényi Károly mint vő, valamint az összes rokonság nevében fájdalommal jelenti, hogy a hőn szeretett férj, apa és rokon Szilvássy Dénes földbirtokos, törvényhatósági bizottsági tag f. évi december hó 1-én éjjel 3 órakor rövid szenvedés után, életének 76., boldog házasságának 50-ik évében elhunyt. Drága halottunkat december hó 3-án helyeztük el Farádon az ág. hitv. evang egyház szertartásai szerint örök nyugalomra. Özv. Bartal Antalné 63 éves korában Rábatóifaluban váratlanul elha't. Az elhaltban Bartal István lapunk jóbarátja Vasvárról édesanyját gyászolja. Áldás emlékükre I ÚJDONSÁGOK. A kántortanitók sérelmes fizetési rendszerük megváltoztatását kérik. A Ferenc József Tanítók Házában a kántortanítók országos gyűlést tartottak. A kántortanitók kérik a kantori és tanítói javadalmak szétválasztását, továbbá azt, hogy a tanítói államsegély megállapításánál ne vegyék figyelembe a kántori jövedelmeket, viszont a javadalmakat a régi gyakorlat szerint állapítsák meg. A természetbeni járandóságok pénzbeli értékeléséről szóió jegyzőkönyveket tegyék közszemlére és revideálják a felbecsülésnél történt sérelmeket. Ugyan akkor kérik a nem állami tanítók, hogy a Vll. fizetési osztálynak mind a három fokozatába a szolgálati időhöz mérten ök is épp úgy bekerüljenek, mint az állami tanítók és hogy a háborús évek beszámításában és a kedvezményekben ök is épp olyan mértékben részesüljenek. A határozati javaslatot emlékirat formájában felterjesztik a közoktatásügyi miniszterhez. A lelkészkedő papság illetménykiegészítése. Dr. Csernoch Janos bibornok- hercegprimás legújabb körlevelében közli, hogy a lelkészkedő papság illetményeit a mai viszonyokhoz mérten emelik. Az önálló lelkészek erre a félévre 1,479.600 K kiegészítést kapnak, igen érdekes rendelkezése a hercegprímásnak az is, hogy minden plébánia ezeníui újra köteles segédlelkészeinek teljes ellátását biztosítani, aminek fejében évi 12.5 mm. búzát utal ki a plébániáknak. A pécsi dohánygyár igazgatósága utasítást kapott, hogy a jelenleg alkalmazásban levő 300 munkásszemeiyzetnek dec. 15-ére mondjon fel és a gyár működését további intézkedésig szüntesse be. Az üzem megszüntetésének az oka, hogy a város a gyári hivatalnokok és munkások számára nem adja meg a kívánt tiszti és altiszti lakásokat. Megették a férgek. Borzalmas halállal múlt ki Orbán István kecskeméti koldus. Az öreg nagyon különc ember volt, hetekig nem beszélt emberekkel, így nem tűnt fel, hogy napok óta nem jött ki a lakásából. Végre mégis gyanakodni kezdtek a szomszédok, rendőrt hívtak és feltörték az ajtót. A szobában eltorzult arccal, ha- nyalfekve, férgektől teljesen elborítva találták a földön a koldust. Új rendelet a községi közutak kezelésére. A községi utakról a jövőben a vármegye kö eles gondoskodni. A községi útadón felül a még szükséges összeget a megyei utadóalapból kell kiutalni az útépítési ,és fenntartási munkálatokra. Új üstökös. A kazani csillagvizsgáló az orosz tatárföldön új üstököst fedezett fel a déli égbolton. A felfedezés Dubiago orosz csillagász érdeme. Kirabolták a poprádi múzeumot. A poprádi Kárpáti-Muzeumba a minap éjjel ismeretlen tettesek betörtek és elrabolták az összes arany-, ezüst-, ércpénzeket, ékszereket, gombokat és egyéb értéktárgyakat. Hárommillió líra aranypénz a vasládában. Párma közelében egy földmives egy fatönk kiásatása közben egy vaslánccal átkötözött, körülbelül egy méter hosszú vasládát talált. Abban a hiszemben, hogy a ládában robbanó anyag van, karabinereket hivott, akik megállapították, hogy a láda hárommillió lira értékű aranypénzt tartalmaz. Herezeg Kerene képes, irodalmi hetilapjának, az Uj Idők-nek 49. számában folytatódnak Dánielné Lengyel Laura és Moly Tamás érdekes regényei. Közli a lap azonkívül bársony István és Kálmán J. elbeszéléseit. Gáspárné Dávid Margit és Leffler B. cikkeit, Fóthy János versét, számos művészi és időszerű képet és a lap rendkívül népazerü rovatait, a szerkesztői üzeneteket éa a szépségápolást. Az Uj Idők előfizetési ára negyedévre 10.000 korona. Mutatványszámot ingyen küld a kiadóhivatal, Budapest, VI. kér., Andrássy-ut lö. Fiatal úri leányok egyetlen képes lapja a MAGYAR LÁNYOK. Minden száma kedves és kellemes szórakoztató olvasmány. Aki december 20-ig 6000 koronával előfizet az 1924 január-márciusi negyedre, díjtalanul megkapja a rondkívül tartalmas karácsonyi számot és újévi ajándékul egy hasznos könyvecskét, melyből mindenki megtanulhatja, hogy lehet házilag ruhát varrni, kalapot csinálni. Kiadóhivatal Budapest, VI., Andráasy ut 16. Legolcsóbb, legszebb karácsonyi ajándék gyei- mekeknek AZ ÉN ÚJSÁGOM, moly mindig örömet és vidámságot visz a gyermekszobaba. Aki december 20-ig 5000 koronával előfizet az 1924 január— márciusi negyedre, a karácsonyfa alá díjtalanul megkapja a rendkívül tartalmas karácsonyi számot és egy gyönyörűazép színdarabot, melyet a gyermekek eljátszhatnak. Kiadóhivatal Budapest VI., Andrássy út 10. Felelős szerkesztő és kiadó: CZ1P0TT (IÉKA ÜzeatgOttLárd, Vas várni egye. Szerkesztőtársak : NÉMETH KÁROLY és SZALAY MIHÁLY. Kéziratokat nem adunk vissza. Paksra megválasztott Nagy Béla tanítónk helyébe három ev. vallásu polgárista leánykáim mellé sürgősen okleveles tanítót, vagy tanítónőt keresek. Zenei jártasság előny. Javadalom: mosás és ágyneműn kívül t8ljes ellátás és havi 40.000 korona készpénz. Útiköltséget megtérítem. — Dávid Károly főjegyző Dóg, Veszprém m. 2—3 Egy nemzetgyűlési képviselő családja keres 14 éven felüli árva lányt, aki a háztartás körül segédkezne s kinek jövőjéről szülői szereteltel gondoskodnának. Érdeklődni lehet az evang. lelkésznél Szentgott- hárdon. 5—5 ECCLESIA Egyházmüvészeti és Áruforgalmi r. t Budapest. Központi iroda: IV., Irányi utca 27. Papi és úri szabósága : IV., Veres Pálné-utca 18. Ugyanitt szövetosztály. Templomfelszerelési osztálya: IV., Váczi utca 59 Kelyhek, keresztelési kannák és medencék, gyeríyatarlók stb. stb. Paárugyára: Vili, Lujza-utca 7. Oltár, szószék, Íróasztal, szék, bútor stb. stb. Gyertyaöntődé: Vili., Tavaszmező- utca 6. A legjobb minőségű oltár- és háztartási gyertya. Harangöntődéje a Harangművek r. t. A legtökéletesebb harangok. Az Angster orgonagyár r. t. képviselete. _ _ Fontos értesítés! Kizárólag itt! Karácsonyfa alatt. Versek, párbeszédek stb. gyűjteménye. Szerkesztik : Knábel Vilmos és Wikkert Lajos. — Ára 2-— K. Alapár szorozva a mindenkor érvényes szorzószámmal. Kapható: A Luther-Társaság könyvkereskedésében Budapest, Vili., Szent- királyi utca 51/a. Ugyanott nagy választék a legkülönfélébb ajándékkönyvekben. 4—5 Lószerszámok kaphatók minden kivitelben, úgyszintén javításokat elfogad HALÁSZ ISTVÁN szíjgyártó mester BELED. HIRDESS ÜNK a „HARANGSZÓ“-ban. PIAC. December 3. Zürich: Budapest 0.0310. Deviza: Dollár 20.100, Dinár 227, Osztrák kor. 0.2825, Szokoi 582'—, Lei 101'—, Frank 1135, Márka 0-00000.0 — Hús- és zsirárak: Marhahús 7.600, disznóhus 9.600, borjúhús 9.000, zsir 16.000. — Gabonaárak: Búza 106.835, rozs 82.750, árpa 67.000, zab 77.000, tengeri 74.000, korpa 42.500. Hyomatoít Wslliach Méla vülaniUzemü könyvnyomdájában Szentgotthárdon.