Harangszó, 1923
1923-12-02 / 49. szám
1923. december 2 HARANŰSZO 363 a villamoson időt vesztegető embereket, az ekeszarva mögött Iélekzethez jutó embereket, a pörölyre támaszkodva mogukat kifújd embereket, a kávéházban üldögélőket Harangszőval a kezükben ? Mikor látunk a zsebekből kikandikáló Harangszót? Az lesz majd a luteránus társadalomnak ébredése. Az lesz ám az idő, amikor öröm lesz luterácusnak lenni. Az egymást felismerő, egymás támogatására siető testvériességnek boldog ideje. A tiszta hangé, a tiszta tartalomé, a luteránus sajtóé, mely eladja magát, de csak egy áron, aminek a neve : »csak egy tojást!« Amilyen árat semmiféle ujságvásárld üzérkedés megadni nem tud. Nem tud senki, semmi, csupán csak a szeretet. A lányok, az asszonyok a maguk kötelességében híven jártak el és mi nem akarnánk-e méltóak lenni ő hozzájuk? Jmniendingen Mihály. Advent. Egy fenséges harmóniát alkotott egykor az ég és a föld: az ember csöndes békességben, egyetértésben élt Iseuével az Édenben. E harmónia felbomlóul Az ember fellázadt Teremtője, Istene ellen s széttépte az egyetértés kötelékének szálait, elszakadt Istenétől E bűn büntetése : az embernek évszázadok, évezredek hosszú során át tartó, örök, vérverejtékes létért való küzdelme, testi-lelki nyomorúságok és katasztrófák: (özönvíz, elpusztult birodalmak, elnémult nemzetek.) Az ember egyre visszagondolt az ősszülők egykori boldog állapotára, tudta, mert érezte, hogy milyen messze került Istenétől, hogy hatalmas az a szakadék, mely a Tökéletes és a Gyarló között tátong... szomjúság kínozta, gyötörte, egyre vágyódott az elvesztett édeni boldogság után. Vágya, szomjúsága nem gyengült, egyre erősebb és egyre öntudatosabbá lett, várta, ki vállalkozik annak vissza- hozására, ki végzi el azt ? Erről a szomjúságról, vágyakozásról, várakozásról beszél nekünk az Advent s arról, hogy az emberiség legnagyobb bölcseinek minden böl- csesége, tudása, tehetsége nem volt képes megoldani ezt a feladatot, nem tudta kiemelni az embert e világból, a főidnek porából. Az Advent Isten szózatát hirdeti : Az emberiség szomjúságát, vágyakozását felfogta s a végromlás szélére jutott emberiség kétségbeesett, utolsó sikoltását hallva, megkönyörült rajta az Isten. Az ég meghallgatta a földet, hogy aztán megmutatva önmagát, alászálljon a bűn honába s a kiengesztelés, a megtérés utján visszavezesse önmagához az embert birtokába juttatva — elvesztett boldogságát. Az isteni szózat: »Az Ige testté lett« (J. I. 14), az »Egyszülött« »teljességéből« kegyelmet nyert az ember, az emberrel összeköttetésbe lépett az önmagát kijelentett Istenség. Ez a Múltnak, a hosszú évszázadoknak évezredeknek az »idők teljességéig« : a Messiás születéséig eltelt, Ádventje — s a Jelenné? — Az uj és uj Advent puszta megünneplése ama első Adventnek? Nem! — Az uj Ádventeknek napjai kell, hogy magukon viseljék az első Adventnek képét, ugyanazt a szint, fényt, tartalmat, annak melegét, mint akkor, midőn vágyó lélekkel, lázban égő szívvel várta a »választott nép« Messiása születését. Az Ige testté lett, az Egyszülöttnek, ki megoldotta ama nagy feladatot, ki visszaszerzett mindent, amit ősszülei miatt elvesztett a bünbe- sülyedt ember, a mi Megváltónknak születése emlékünnepe, midőn ma is előreveti színét, fényét, ez uj Advent ne puszta ünneplés legyen, hanem a régi tartalommal, a régi melegséggel uj igazi várakozás, az Ur uj jövetelére való készülés. Azok a választottak, akik szinről- szinre látták őt, akik az ő megjelent valóságán igéiben meglelték boldogságukat, üdvüket, szomorű szívvel hallgatták egykor búcsúszavát. De (— »Ismét meglátlak titeket és örülni fog a ti szívetek« (J. XVI. 23. —) —) — Ígérete, biztató igéi megeny- hítették a tanítványok bánatát —, öröm töltötte el szíveiket. Szomorú szívvel gondolunk mi is a mi Urunk földről való távozására, de a mi szívünk is örömre gyűl: lesz még egy eljövendő, egy utolsó Advent, mikor az Ur újra érkezik, újra eljön, de nem, hogy újra megváltsa, hanem, hogy megítélje a már megváltott világot. Ezen az Adventen is arra az utolsó Ádventre készüljünk. Az életharcban megrokkanva ha búsan is vándorolunk e kimért, véges földi pályánkon, — boldogság után szomjazva, vágyódva — ne türelmetlenkedjünk, várakozzunk Ha vannak, akiket eddig hiába próbált magához ölelni az Advent s hiába zengte szivükbe világformáló, világbefejező énekét, jöjjenek, jöjjenek újra az örök igék birodalmába, egyszer elérkezik annak az ideje: térdre- hullva, kegyelemért esdekelve hallgatják a ma is időszerű szózatot: »Térjetek meg, mert elközelített a mennyeknek országa.« (Mt. 3.2.) Pál Béla. Mi a kereszténység? Erre nézve az amerikai „Record of Christian Work“ című lap így felel: A kereszténység nem egyéb, mint a családi otthonban gyöngédség, az üzletben tisztesség, a gyönge iránt segélynyújtás, a gonosszal szemben ellenállás, a társaságban illemtudás, a munkában hűség, a szerencsétlen iránt részvét, a bántó iránt megbocsátás, a vagyonossal szemben irigységtől való mentesség és Isten iránt tisztelet és szeretet. KORKÉPEK. Karcolatok a hétről. Abból az alkalomból, hogy most volt az esküvője Londonban Gusztáv svéd trónörökösnek lady Mountbatten Lujzával, az angol király unokanővé- rével, kedves dolgot Írnak meg a londoni lapok az űj pár mátkaságá- nak idejéről. A svéd trónörökös tűrhetően beszél angolul, de elhatározta, hogy menyasszonya kedvéért tökéletesíti magát az angol nyelvben és ezért londoni tartózkodása alatt egy nyelviskolában fog leckét venni. Tervét a legnagyobb titokban tartotta és megérkezése után másnap már elment az iskolába, azaz jobban mondva csak az iskola elé, mert amint odaért, legnagyobb meglepetésére a kapuban a menyasszonyával találkozott. A jegyespár meglepetve nézett egymásra és szinte egyszerre kérdezték egymástól, hogy: — Hát te mit keresel itt? — Csakhamar megtörtént a kimagyarázás, amelynek során kitűnt, hogy a trónörökös menyasszonya, aki csak töri a svéd nyelvet, titokban szintén meg akart tanulni folyékonyan svédül és véletlenül ugyanabban a nyelviskolában akart leckét venni, amelyben a vőlegénye A nyelvleckék azonban elmaradtak, mert a jegyespár ügy látta, hogy így is jól megértik egymást. A trónörökös karját nyújtotta menyasszonyának és ezekkel a szavakkal: — Legyünk
