Harangszó, 1923

1923-10-07 / 41. szám

XIV. évfolyam.

1923. október 7.

41. szám.

Alapította

K A PI BÉLA

1910-ben. LaptulajdonoB:

a Dunántúli Lnttier-SzöVBlséü.

A/ Orazfigos Luther-S/.övet- M-K hivatalod lapja.

Kéziratok, előfizeti díjak cm reklamációk a HARANGSZÓ szorkesztő- kiadóhlvatalAnak Szentgotthérdra (Vasvm.) küldendők. Klőfizotéat elfogad minden evang. lelkész ós tanító.

Megjelenik minden vasárnap

*

SZERKESZTIK:

SZALAY MIHÁLY, NÉMETH KÁROLY, CZIPOTT GÉZA.

Szerkesztő-kiadóhivatal:

SZENTGOTTHÄRD,

Vasvármegye.

1 „HAHANGHZO“ elÁflzotésl kra: negyedévre 3000 korona. Megszállt területre 5000 K. I.uther-Szörctégl tagoknak 10%-os kedvezmény. Amerikába küldve elölize- tési ára egész évre 1 dollár. Egyes szám ára 300 korona.

A .Uarangszd* terjesztésére befolyt adományokból szórványban lakó hívőinknek ingyenpéldányokat küldünk.

Október 6.

A végtelenség felé haladó idő mutatója megint olyan dátumhoz ért, ahol megáll egy pillanatra, hogy megragadja minden magyar figyelmét s kényszerítse az emlékezésre.

Október 6! Eszünkbe jut a magyarnagypéntek. Eszünkbe jut Arad, a magyar golgota, mit szent hellyé avatott számunkra annak a tizenháromnak dicsőséges halála, kik a szégyenfán végezték életüket.

Arad felett ma is, mint ama nagy gyásznapon, sirva-sir a szellő. Körül lengi a hősök, a nemzeti szentek sírjait, aztán . . . aztán szárnyra kél és üzenetet hoz nekünk. Üzenetet a hősök leikétől. És úgy fáj ez a szellők szárnyára bizott néma üzenet. Az arcunk elsápad, a lelkünk tűzre gyűl, amikor megértjük a beszédet, amelyik azt mondja, azt üzeni a hős tizenhárom az árva magyarnak; nekik nem fájt a saját haláluk, mert a nemzet életét szolgálták vele, de most úgy fáj a nemzet halódása, mert az ő életük értékeit, munkáját semmisíti meg.

Vaj meghallja-e minden magyar ma ezt a fájó beszédet? Vaj visz- szaküldjük-e mindannyian szent fogadásként ezt a feleletet: Hősök lelkei, nyugodjatok meg! mi megtanultunk Tőletek a hazáért élni és halni. Életünkkel, s ha kell, halálunkkal is feltámasztjuk újra a nemzet, az ország nagyságát, dicsőségét. Sírotokra, mit ma idegen náció a gyalázat tövisével szór tele, újra elvisszük a hála virágát. Lesz tavasz még a borús ősz után, amikor majd újra magyar rózsák nyitnak a magyar Golgotán, magyar szemek hálakönnyüi öntözik a rögöt, hol csak magyar vér gyöngyözött, magyar szívek dobognak

azon az egész darab földön, melynek ölén magyar szívek nyugosz- nak, magyar zászlót fog lobogtatni a szél egész nagy, szabad hazánkban, magyar dicsőséget fog látni a nap, ha fellép a Kárpát ormaira, vagy lenyugszik az Adria ölén!

Vaj elküldjük-e ezt az üzenetet, a tetemrehivás e mai nagy napján, a mi hőseinknek, a mi őseinknek.

Aki az enyémnek vállairó] csak egy szemernyi terhet vesz is le, az az Én nevemben cselekszik.

Ha Pesten van dolgom, át-átnézek Óbudára egy kis kocsmába. Nem árulom el a kis kocsma nevét, mert odakapna rája a pesti. A lármás, a sokpénzü, és nagyképü, akiből másfél elég ahhoz, hogy örökre elriassza a jóérzésü öreg vendéget a diófás, orgonaágas eldugott kis kertből. Egyszer tévedt belőle egy társaság oda, a gazda cirmos macskája azóta sem jár már hízelkedve közénk. Nem néznek ezek az emberek tükörbe sohasem ? Nem volt ezeknek sohse anyjuk-apjuk, aki szeretettel mondta volna nekik : gyerekem így ne járj 1

Az egyik sarokban egy volt miniszter tarokkozik egy volt zászlós úrral néha napján. A másikban a budai kapások beszélgetnek. Csak egy ugrásra tértek be, munkából jövet. Panyókára vetett réklijüket le sem teszik, a kapa is csak a széknek van támasztva. De még mindig itt vannak. Jó nekünk itt lenni 1 Itt vannak a ha'ászok, meg a hajósok is, meg a mi asztalunk.

A mi asztalunk, dunántúliasan szólva, csak amolyan »szögin emberek* asztala, öreg pap, öreg, fiatal tisztviselő, egy pár biró, művész. A szomszéd asztalnál egy pár öreg

Más virágot ma nem küldhetünk az aradi golgota sirhantjaira, mint a fogadalomnak e csodás virágát. Óh, küldjük ezt el, tegyük ezt meg. Tegyük meg, hogy ők sírjaikban békén pihenhessenek. Tegyük meg, hogy Isten meglátva a mi hűségünket, megszentelje fogadalmainkat, valóra váltsa vágyainkat, törekvéseinket. Szabó Gábor.

zsidó. Úgy néztem ki belőlük, hogy örülnek, ha békességben meglehetnek. Csak néha haitik a szavuk. Wasz koszt der Wác ? Az ember azt hinné, hogy a búza, meg a posztó, meg az értékpapírok ára körül forog a világ- juk, ami azon túl van, az már a kalap pántlikáján főiül éri őket.

A mi asztalunknál az egyik biró hegedűművész. Hegedülni ugyan még sohasem hallottuk, de művésznek kell lennie. Néha, mikor leszáll az estnek csöndje, soha nem hallott ismeretlen hangon dudol maga elé, félrehajtja a fejét és billeget hozzá az ujjaival és a zalai Novát emlegeti. Ahhoz fogható szép nincs I

Valami baja lehet az asszonyok körül Csak fülemülebokorból szoktak ilyen édes-bús hangok születni.

— Csak szövegem, csak szavam volna hozzá!

Hát itt van 1 Az egyiknek a muzsika kell, annak szövegje, szava van. Ennek meg muzsikától cseng-bong a lelke és fájdalmas a lelke, mert a szót nem találja meg.

Az öreg zsidók átfülelnek a szövegnélküli dalra, a kapások csöndben friss bort rendelnek. Ez majdnem annyit jelent, hogy ők se mennek még, bevárják mi lesz ennek a vége.

— Adok én neked szöveget Zoltán.

R meg nem mérhető súlyokról.

Álljunk egész lélekkel a Harangszó mellé!