Harangszó, 1923
1923-07-08 / 28. szám
XIV. évfolyam. 1923. július 8. 28. szám. Alapította K A PI BÉLA 1910-ben. Laptulajdonog: á Dunántúli Lntüer-Szövetséo. Az OrtizúgOK IiUther-Szövot- H<‘g liivaluloH lapja. Kéziratok, előfizetési díjak óh reklamációk a HARANGSZÓ szerkesztő- kiadóhivatalának Szentgotthárdra (Vasvm.) küldendők. Előfizetést elfogad minden evang. lelkész és tanító. augjillentli minden vasárnap. Szerkenztó-kladóhlvatal: SZENTOOTTHÁRD, Vasvármegye. A „HAHANGSZO“ előfizetési Ara: negyedévre 6C0 korona. Lnther-Szöretégl tagoknak 10%-os kedvezmény. Amerikába küldve előfizetési ára egész évre 1 dollár. Egyen szám ára 60 koma. A .Harangszó* terjesztésére befolyt adományokból ezórványban lakó híveinknek Ingyenpéldányokat küldünk. A modern ember az evan- géliom tükrében. A kaposvári evangélikusok a városi színházban gazdag műsor keretében kúltur-estélyt rendeztek. A műsor fénypontja Kspi Béla dunántúli püspök világnézeti előadása volt. »A modern ember az evangéüom tükrében« címmel mondott ismét lelkeket ébresztő, Istenhez vezérlő hatalmas beszédet. Hogy egyházunk arany- szájú püipöke Kaposvárott is menynyire ellaíála az igazi hangot, igazolja a Somogyi Újság >A modern ember« című vezércikke is, amikor így ir a püspök előadásával kapc?o- latban: »Olyan igen nagy szüksége van ennek a városnak az ilyen kultúrára, hogy szeretnék, ha a többi keresztény egyházközségek is minél sűrűbben mutatnának azokról a deszkákról ilyen kultúrát, akkor talán vissza lehetne hódítani azt a kultur- házat a valódi kultúrának, amelyből sohase hiányzik a lélek.« Értékesek ezek a megállapítások azért is, mert hiszen alig 14 nappal előbb ugyancsak Kaposvárott, Somogyvármegye székházában a kaposvári szociális missziótársulat nagysikerű sajtóestét rendezett, amelyen P. Bangha Béla S. 1 beszélt. Ezen a helyen, ahol a művészet, a vidám és komoly zene, a bohókás tréfa és a lélekbe markoló tragédia talál otthont magának, hogyan emeljek szót — kezdte előadását a püspök —, mikor sem egyéniségemet, sem hivatásomat nem tagadhatom meg. Itt sem hirdethetek mást, mint máshol és mindenütt. Itt is azokat az örökkévaló igazságokat kell szóláncra, melyektől az élet és a lélek megnemesedését, jövendőnk biztosítását várhatjuk. Ezen a helyen rendes körülmények között álarcban, idegen öltözetben jelennek meg az emberek. Én ezt az álarcot akarom lerántani és arról, a modern emberről akarok beszélni, aki a társadalmi élet hazug álarcában önmagát és másokat áltatva jelenik meg az élet színpadán. A modern emberről szólva, nem az önmagát modernnek gondoló emberre gondolok, nem az az ember jelenik meg előttem, aki kikacagja a vallást, az erkölcsi törvényt, szembehelyezkedik a tisztesség követeléseivel, hanem az a modern ember, ki az utolsó évszázad tudományos és technikai fejlődésének bölcsőjében született meg. Itt tudományágakként vázolta az előadó püspök a fizika, csillagászat, geológia, paleontológia és a technikai tudományok fejlődését s reá mutatott ezen fejlődés eredményére, mely a reális tudományok térfoglalásához s általában a reálizmus túlértékeléséhez vezetett A modern ember szkeptikussá lett, elveszítette az érzékfeletti dolgokba vetett hitét. A technikai élet fejlődése kirabolla leikéből és életrendjéből a csendes nyugalmat és helyébe valami lázas sietséget és ezzel együtt ielki felületességet ültetett. A modern ember önmagát teszi sajá* c. Hangzatos frázisokkal telíti meg lelkét, beszél az egyéniség jogáról, az individualizmusról. Saját magában látja élete törvényét és béklyónak érez minden kívülről jövő erkölcsi törvényt. Vágya az uralkodás, életcélja az érvényesülés. Az élet eszközei : vagyon, tudomány, művészet, célokká válnak előtte, melyek minden életerejét felszívják. Ezzel szemben az örök eszmény élethatása alatt álló ember Isteni érez maga felett. Az örökkévalóság gondolata húzódik életébe. Pál apostol egyszerű szóval megállapítja az ember rendeltetését: »Ti ar ístetn temploma vagytok.« Minden ember egy templom Vannak egyszerű kis falusi templomok, vakolathullatta egyszerű falakkal, kicsinyke oltárral, elvesző prédikáló székkel. És vannak csodálatos művü, hatalmas bazilikák, melyeknek építészeti remekében kővé mered a művész zsenialitása. Lehet remekbe készült oltáruk, csodálatos szépségű szószékük, gyönyörűen kifaragott márványoszlopaikon úgy nyugszik meg a merész ívelésű csúcsív, mint ahogy az imádkozó emberre ráborul az Isten egének a bolthajtása. És mégis mindegyik templom. Az is templom és ez is templom. Az egyszerű, tudatlan és műveletlen embernek épen úgy az isten templomává kell lennie, mint ahogyan a kulturált, tudós, művész, intelligens embernek Isten templomát kell képviselnie. Minden ember belsejében, kell, hogy legyen oltár, amely az imádkozásra hívja s az Isten kegyelmét befogadja. És kell lennie szószéknek, melyről nem szavak, hanem élő cselekedetek prédikációi peregnek alá. És ezeknek a templomoknak világítaniok kell az éjszakába, mint ahogyan a kivilágított templom ablakai fényt szórnak a csillagtalan sötétségbe. Az emberek mozgó templomok, az Isten templomai. Minden embernek meg van a maga külön hivatása. Egy nagy gépgyárban a kicsinyke csavart készítő embernek is meg van a rendeltetése és az ő munkája is belé tartozik az egész komplekszumba. Épen így az Isten világkormányzó munkájában minden embernek meg van a maga külön hivatása, amit neki magának kell elvégeznie. Csodálatos méltóság. Az ember részese, munkása az Isten világkormányzásának. A zúgó zivatar megtisztítja a levegőt, szálfákat tördel, de ugyanekkor élet magvait hozza viharszárnya alatt. Én pedig leheletemmel, imádságot vivő sóhaÁlijunk egész lélekkel a Harangszó mellé!
