Harangszó, 1923
1923-06-03 / 23. szám
1923. június 3. HARANQSZÖ. 179 is zetben végezte s mint honvéd a hazát ti is szolgálta. Pelsőrajkra 1868-ban uf került s fáradhatatlan munkával, kitt tartó szorgalommal dolgozott minden- d kor családjáért, egyházáért. Pihenést n nem ismert. Neki mindig sok dolga volt. 1914-ben elveszítve nejét, gazda- * ságát fiának adta át és Qyenesdiásra ■ költözött, még ott is folyton fáradozott. Oyenesdiáson halt meg és ott temették el május 9-én. Gyermekei, kiterjedt rokonság és sok-sok ismerős fájlalják elhunytát. Áldás emlékére ! Nagy István. I Jegyzetek a rendkívüli egyházkerfl- leti közgyűléshez. Az egyik közgyűlési tag sajnálatig tál állapította meg, hogy hiányzott h a lelkesedés, amelynek lobognia kel- »I lett volna akkor, mikor ősi taninté- i zeteink fentartásáról, a szükséges b anyagi eszközök előteremtéséről ta- r> nácskozunk. Igaza volt. De ne felejt- t sük el, hogy húsz millió koronás hi- f áay fedezetéről gondoskodni mostani r nyomorúságos helyzetünkben lelkese- b dést és áldozatkészséget kíván ugyan, b de nem valami lelkesítő Kőzállapo- t taink és az egyházközi helyzet egy- r aránt nyomasztólag hatnak a kedé- 1 lyekre. A körülmények által az ál- I lamra kényszerített szükkeblüség és ß szűkmarkúság sokakat keserít. Az s értékek eltolódása következtében egy- rf házunk a viszonosság elvének rová5 sára nagyonis a háttérbe szorult. Ha tovább is ebben a tempóban folytait tódik egyházunk erőforrásainak apa- t —........ ............. - - agg I azt s zétsodorta, lapitotta a nehéz hordó, mint sodrófa a mácsik-tésztát. — Azt mondod, Kati, — bökdöste tovább a szavakat — hogy egyedül megyek. Még magam is ember vagyok. Meg kivel is mennék? Talán a fiunkkal?! öt csak nem hívom éjszakának idején tolvajt, gazembert lesni, kergetni a gyerekei, a családja mellől. Rossz a világ, otthon is szükség lehet rá. Aztán velem hátha veszedelem, baj érné. Fiatal még a ; gyerek, had örüljön az életnek. Sze- i réti a feleségét, a gyerekeit. Érttd, t feleség, az unokáinkat I... A két öreg arca fölragyogott, mint az alkonyodé nap. Az asszony belekapcsolta szemeit az uráéba, úgy beszélt hozzá: — Bizony, igazad van apjok, a gyerekünk, az unokáink 1... Azoknak had legyen jobb sorsa, mint nekünk dása és az államtól nyert támogatás értékcsökkenése, akkor belátható időn belül nem marad más hátra, mint beszüntetése annak a kulturmunká- nak, melyet egyházunk évszázadokig hazánkban végzett De ennek nemcsak az egyház fogja kárát látni. • Kétségtelen, hogy egyházunk életműködésének szempontjából legfontosabb valamennyi tanintézetünk közül a theológiai akadémia. Nem lehet hát zavartalan örömünk akkor, midőn arra gondolunk, hogy az akadémia fentartásának ma évi hat millió koronára kalkulált ‘ költségét az állam leveszi a mi számadásunkról Mert ez olyan teher volt, amelynek hordozása nem kötelesség, hanem az egyháznak életnyilvánulása. S ha majd költségvetésünk evvel a tétellel megkönnyebbül, bizony lehet, hogy egy- némelyikünk szíve megnehezül. Köny- nyű szívvel nem búcsúzhatunk el a soproni theológiától, amely annyi papi generációt nevelt. * Kérdezték, hogy nem lehetne-e itt- ott takarékoskodni. Helyes. Takarékoskodni kell a kerület pénzével, a kellő helyen és módon. De a jó sáfárkodás nem merül ki a takarékosságban. A deficitet nem tékozlás okozta. Hogy a kerületnek 1,700.000 K-t kitevő tőkéi ma egy pár ökörnek az árát jelentik, azt nem róhatjuk fel az egyházkerületnek. Ha azok az értékek nem pénzben, hanem földben feküdtek volna, akkor ez a szomorú helyzet nem állott volna elő. Tanuljunk meg az Istenben bízni 1 * volt. Had éljenek nyugalmasan bent a faluban, abban a kis házban... Eleget huztunk-vontunk, kucorogtunk érte, amíg összekapartuk... Nekünk már itt is jó lesz, ebben a hegyi viskóban... Az ember vállára lendítette fegyverét : — Én már öreg vagyok, értem nem kár. De a gyerekekért meg a becsületért kár lenne. A szegénynek úgysincs egyebe... Oda fordult az asszonyhoz: — Ne félj, Kati I Azért nem leszek egyedül. Az erdőn-mezőn járó ember soha sincs egyedül. Ha igaz utón jár, vele van az Isten. Füttyentett, halkan, ahogy kora- ősszel a szellő fütyörészget, s az ágy alól viháncolva ugrott elő egy rőtt- szőrü, beszédes szemű kuvasz, osztályos társa a pásztorembernek erdőnEgy vagon búza árát a nyugdíjas lelkészeknek, lelkészözvegyeknek és lelkészárváknak! Mai pénzben kétmillióötszázezer korona! Milyen nagy összeg! De békeértékben csak ezer forint. Valamikor egy lelkésznek a nyugdíja; ma valamennyinek együtt jut annyi, ha a gyülekezetek megszavazzák. De hiszem, hogy ezt szívesen megszavazzák, mert az nem más, mint a háború égbekiáltó igazságtalanságnak valamelyes kiköszörülése azoknál, akik a nyomorúságát szenvedik csak annak, hogy elvesztettük a háborút * Nem tudok szabadulni ettől a gondolattól: hogyan van az, hogy egyházunk közigazgatási államsegélye csak tízszeresre emeltetett akkor, midőn a drágulás több, mint ezerszeres. Hogyan tudjuk ezt az anomáliát eltüntetni, ha nem a közigazgatást egyszerűsítésével. De lehet-e olyan közigazgatást egyszerűsíteni, amely eddig is puritán volt? N. K. A Dunántúli Egyházkerületi Lelkészegylet augusztus hó 7., 8., 9., 10-re tervezi nyári konferenciáját Sopronban. Elhelyezést a tanitóképzőintézetben, élelmezést a tápinfézetben kapnának a konferencia résztvevői. Mivel a konferencia csak kellő érdeklődés mellett lesz megtartható, kérem azokat, akik résztvenni szándékoznak, szíveskedjenek június hó 15-ig nálam jelentkezni. A további intézkedésekről a Harangszóban közlök értesítést. Németh Károly ügyvezető alelnök Lébény, Moson megye. mezőn, éjszaka való barangolások idején. Az ember megsimogatta: — Aztán ez is velem lesz, a kutya. Többet ér, mint egy ember. Mint sok ember... Letolta a reteszt az ajtóról, kilépett. Arcát végigsimogatta az elolvadt hó alól felszabadult föld üde pára-illata, s ahogy az aludni készülő hold képén egyre több fénysugár sápadt el, megelégedetten fordult a hegy elsötétedett lankája felé: — Jókor megyek. Ilyenkor jönnek a tolvajok, félsötétben... Az ablak alatt elmenőben még beszólt: — Jól csukódj be, Kati I Azután elnyelte a vizmosta mély út sötét szája. (Vége következik.)
