Harangszó, 1923
1923-04-15 / 16. szám
124 HARANQSZÖ. 1923. április 15 minden nap és minden csillag, de amit nem pótolhat semmi ezen a világon. Egyetlenegy karcolásnyi rajta olyan kár, amit értékben kifejezni nem lehet és érette mindent oda lehet adni és mégsem fogyott meg semminksem. Ha csak egy példány van belőle a világon, akkor is gazdag a világ és van célja az életnek és nem több az értéke, ha millió és millió van még belőle a világon. Erre az istenképre mindegy, hogy koldus, avagy király, hogy béna- e, avagy atléta. A fölséges szobrokra nézve tökéletesen mindegy, hogy koldustarisznyát, vagy királyi palástot akasztanak rá, amint a belvéderi Appolóra is mindegy, hogy rózsaszirmot, aranyat, avagy konfettit szórnak-e reája. A dalra is mindegy, ha el is törik a hegedű, azért a dal, sem szomorúbb, sem vígabb, sem csúnyább nem lesz. Ez az álláspont az, amely örök értékekre tud rámutatni. Itt ezen az állásponton a nő halhatatlan lélek, akit azért teremtett és adott társul egy örökkévalóságra Isten,' hegy legyen nekem legjobb barátom a világon, hogy úgy szeressük egymást, hogy e szeretetből mennyei rózsák nyíljanak. Mi ennek alapján a család és a gyermek ? Minden gyermek Istentől nyájuk áldásával távozott. Ezredével Komáromba tért vissza, de ott csak rövid ideig maradhatott. A tavasz megnyíltával megújult a harc. Pálffy Schwarzenberg egyesülve rajtaütöttek Tatán, Palotán s heve3 ostrom után bevették, megostromolták Veszprémet. Majd a magyar vezér összegyűjtötte a Duna Tisza között s a Dunántúl elszórtan portyázó hajdúkat s oéháuy száz vitézét — ezek között Sátory Gábor kapitányt is — rendelt vezetésükre és a török hódoltság háborgatására küldte őket, A török dulásai által hajléktalanokká, koldusokká tett hajdúk vérszomjas boszuval támadták az ellenséget, ahol érték. Elkalandoztak majdnem Zimonyig, rombolva, rémületet terjesztve mindenütt. A temesvári és belgrádi basák felszerelt, rendes sereget indítottak ellenük. Amint a Duna mellett találkoztak, a hajdúk — bár számra nézve sokkal kevesebben voltak — vad ricdallal rohantak a török hadsorokra, minden elíená!!áf.t letiporva, irgalom nélkül öldökölve megsemmisítették az egész sereget. Fényes győzelemnek, sok ágyúnak, az összes hadi- és élelmiszer elfoglalásának hírével örvendeztették meg Pálffyt. (Folytatjuk.) adott drága hitbizomány, amellyel megajándékozott engemet, mint a kertészt a tulipánokkal. De nehogy azt higyjük, hogy csak a kertész van a tulipánokért. Nem 1 Én azt hiszem, hogy a kertészre nézve egy olyan drága, szent ajándék, hogy ö tulipánokat gondozhat, szerethet, azoknak örülhet, aminél nagyobbat el sem tud képzelni. Óh nemcsak a gyermeknek van szüksége szülőre, nem a gyermek van megáldva a szülővel, a szülő még jobban meg van ajándékozva a gyermekkel. És micsoda felséges áldás az az örökkévalóság számára, ha halhatatlan lelket nevelünk? Mi a vallás ezen a fokon ? A vallás az Isten akaratának való engedelmesség, amelyik a lelkiismereten át lesz életté, szabad és alázatos előtte. A vallás hősies szenvedély, amelyben az ember győzővé válik azáltal, hogy szerszámnak érzi ma gát az élő Isten kezében. Eckhart mester mondotta egyszer: szeretaék valami olyan forrna lenni az élő Istennek kezében, mint a szerszám a műves kezében. Milyen felséges életcél ez I Én azt hiszem, hogy ha én acél vagyok, nem koporsószeg akarok lenni, hanem kard, amellyel egy gyó- ződeltnes hadvezér egy világot hódít. Ha én ember vagyok, nem szenny és folt, hiábavaló tragédia akarok lenni ezen a világon, hanem fölséges eszköz az Isten új mennyei győzelme számára. Michel Angélától kérdezték egyszer, hogy miért remeg a véső a kezedben, te gyenge ember, hogy tudsz te oly hataimas szobrokat alkotni. Ő azt mondotta: nem az én gyönge- ségemtől, hanem az ö örömétől remeg az én kezemben a véső, hogy az én kezemben van és azt alkothatja, amit én akarok. Ezen a fokon a vallás ez a szenvedélyes remegés, amellyel a magát Isten kezében érző ember az ő dicsőségét szolgálja és világteremtó munkáját segélli. És mi ezen a ponton a nemzeti élet? Testvéreim 1 Nemcsak egyéni istenkép, hanem kollektív istenkép is van. Nemcsak .egyesek arcán van meg a mennyei atya arca. Jézus Krisztusnak az arca, benne van az a nemesek lelkében is. Én érzem, látom nemzetem szíve mélyén az elrejtett isíenképet. Én tudom és vallom azt, hogy nem véletlenül jött ide, nem külső erők hajtották erre, Isten ki akarja ábrázolni a maga afeát ezen a magyar nemzeten. Ker®»géít a lehetőségek között és egy mosoly röppent az arcán el, amikor a magyarra gondolt és teremtette a magyart. Ő tudja, mi lehetne belőlünk, előtte van egy fényes, szép lelki Magyarország, előtte van egy nagyszerű, megszente- lődött, egybeforrt erős nép, előtte van egy hősi nemzet, szenvedő, küzdő nemzet, külsőleg eltiporva, vérben, szenybe, átokba belctaposva, de belsőleg drága, érette szenvedő, kereszt alatt roskadozó, dicsőséges nemzet. Testvéreim 1 Hol vagyunk mi és mennyire rajtunk múlik az, hogy a magyar nem ilyen nemzet I Mennyire nem tudunk magunknak ilyen célt adni, ilyen eszményt felállítani és a lelki Magyarországot megalapozni, lelki Magyarországot egy hivő nemzetből, egy igazán Jézusi nemzetből. Nem ináról holnapra átfestett kurzus nemzetből, hanem Jézus Krisztusnak a nemzetéből, amelyben az ó lelke, az ő teste van. Magyar nemzetből, amely tudja azt mondani Árpádnak, ha itt megjelenik: Atyám, van egy fogyatkozásod: még pogány vagy, ha magyar is vagy. De aki tudja azt mondani szent Gellértnek: Atyám, szem vagy, de van egy fogyatkozásod, mert nem vagy még magyar. És a keresziyénséget és Magyarországot így tudja egy szent egységgé tenni, jellemmé változtatni, ennek a nemzedéknek a habitusává, lelki arculatává, történelmi kiváltságává tenni. Testvéreim! Mennyit gondolunk arra, hogy miért haltak meg a mi drága, hős, fiatal katonáink, miért hullott az a sok sok vér, miért volt az a tengersok szenvedés, az a rettentő sok erőfeszítése és csalódása az utolsó öt esztendőnek. Soha feleletet erre Magyarország nem fog kapni, amíg az a lelki újjászületése végre nem megy rajta. Ha ez megtörténik, akkor tudni fogja, miért halkak ók meg, mi miért sirtunk, szenvedtünk és miért kellett nekünk a tüzes kemencében égve emésztetnünk. Tudni fogjuk, mert megtanít rá a kereszt: a halálból támadó élet, a másokért hordozott önfeláldozás, a megváltó szenvedés diadalmi jegye! Felértünk, im, a harmadik lépcsőre s innen tekintünk szét. Minő fény, minő távlatok! Lavonazola, mikor felment az oltár lépcsőin, kialudt az oltáron minden láng, de amikor a harmadik lépcsőre ért, az arca úgy világított, mint egy nap. Magyarországnak így kell állaimennie ezen a szent hármas lépcsőn, amelyről beszéltem. Mire a harmadikhoz ér, kialudhatik minden gyertya és minden fáklya, a remény-
