Harangszó, 1922
1922-08-27 / 34-35. szám
1922. augusztus 27. HARAHQSZO. 271 HETI KRÓNIKA. A politika eseményei. A nemzetgyűlést aug. 16-án újból megnyitották. Almássy László indítványára a földadó kivetésére vonatkozó törvényjavaslat tárgyalásával kapcsolatban kimondották a sürgősséget. Margitszigeten aug. 15-én 740 legendás hőst az ország kormányzója vitézzé avatta 740 izzólelkü, ketnényöklü, turáni magyar! Mintha Árpád honszerző vitézei léptek volna elő a történelem ködéből, hogy sastekintetükkel bizakodásra serkentsék a magyar'. Szenvedésekben és szívünket tépő nyomorúságban vergődik az ország. A legtöbb embert a mindennapi kenyér, a megélhetés és a reménytelen jövő kétségbeejtő gondjai gyötörnek. Ezért az ország kormányzója maga vette kezébe az országos inségakciót. Hisszük, hogy a kormányzónak a miniszter- elnökhöz intézett kézirata visszhangra talál mindenhol és az akció sikerülni fog, mert sikerülnie kell. különben végünk van 1 Jugoszláviában élő államvasuti és egyéb nyugdíjasoktól a belgrádi kormány megvonta az. illetményeket, valamint az összes kedvezményeket. — György herceg és Sándor király között igén feszült a viszony. Ausztriában a kommunista tüntetések nap-nap után megújulnak. Legutóbb a kormány legitimista összeesküvést fedezett fel. Francia- és Angolország között állítólag szakadás áll be. Természetesen, hogy ma még úgy az angol, mint a francia kormány erősen hangoztatja, hogy a béke alapján állanak. Néni engedem tönkremenni Németországot, mondta, Lloyd George, Franciaország pedig úgy látszik ezt akarja. Ha Franciaország felvonultatja szuronyait a Rajnánál, akkor ezután csak Németország összeomlása következhetik, amely egész. Európát, tehát Magyarországot is a legközelebbről fogja érinteni. EGYHÁZI ÉLET. • Egyetemes közgyűlés. A magyarhoni ev. egyház egyetemes közgyűlését báró Solymossy Lajos felügyelő és Geduly Henrik püspök elnöklete alatt Budapesten október 12-én tartja. Raffay Sándor dr. püspök Kopen- hágában. Raffay Sándor dr. a bányai egyházkerület püspöke egyházi ügyekben Kopenhágában járt. Nyugalomba vonulás. Dr. Szlávik Mátyás volt eperjesi theol. igazgató 38 évi tanári működés után szeptember elején nyugalomba vonul. Tanári pályáján kívül nagy és értékes munkát végzett a theolo- giai irodalom terén. Legutóbbi éveit nagyon megkeserítette hazánk feldarabolása. Eperjesi főiskolánkat elvették a csehek, őt előbb Theresienstadban internálták, majd kiutasították. Három év óta Budapesten tanított s résztvett nagyszámú családjával együtt a hazátlan magyarok minden szenvedésében. Több hónapig volt vagonlakó s ma is alkalmatlan szükséglakásban lakik könyveitől elszakítva. Fájdalmas dolog nyugalomba vonulása s az a körülmény, hogy egyházunk ilyen kiváló munkását sem tudja szegénysége miatt a nélkülözéstől megmenteni s nyugalma éveit valóban nyugodttá tenni. Egyházkerületi közgyűlés. A bányai egyházkerület ez évi rendes közgyűlését szeptember 7-én Budapesten tartja. Egyházmegyei közgyűlések. A csanád- csongrádi egyházmegye f. évi rendes közgyűlését Saguly János esperes elnöklete alatt július 27-én Mezőhegyesen tartotta. A békési egyházmegye Közgyűlése dr. Bikádi Antal felügyelő és Kovács Andor esperes elnöklésével augusztus 3-án. Tótkomlóson folyt le. a soproni líceum értesítője az 1921 — 22. iskolai évről, Hollós János igazgató szerkesztésében megjelent. Az értesítő hű tükrét adja a nagymultú iskola egy évi bel- élelének. Az intézetnek a tanév folyamán 231 növendéke volt. Ebből 168 ev vallásu. Minden tantárgyból jeles 21 volt. Alapkőletétel. A rábafüzesi leányegyház tornyot épít s iskoláját renováltatja. Az alapkőletételi ünnepélyét augusztus 6-án tartotta, amikor is Ebenspanger Sándor lelkész szép beszédben ecsetelte a nap jelentőségét. Tanítói jubileum. Kubacska István nyíregyházai igazgató most ünnepelte 40 éves tanítói jubileumát. Kubacska István ev. tanítói karunknak egyik legjelesebb tagja. Az 1913—16-ig tartott zsinatnak is tagja volt. Harangavatás. Épületes ünnepe volt a kis jobbágyi gyülekezetnek július 23-án abból az alkalomból, hogy háborúba vitt nagyobbik harangjának utódját felavathatta. Az ünneplés tulajdonkép már 10-én kezdődött, mikor a Sopronból érkező harangot a hívők serege harangzúgás "mellett bekísérte az állomásról es az iskola udvarán köszöntötte a gyülekezet melegszavu papja. Az avatási ünnepen Schmiedt János nsztmihályi és Grossing János helybeli lelkész mondtak lelkes szárnyalásu szívet- lelket magával ragadó beszédet, a helybeli lelkész a harangra vésett gyülekezeti jelszót választva alapul: „Ne csüggedj el kicsiny sereg.“ Közben felhangzott az „Erős várunk“ diadalmi éneke, az alkalmi énekkar pedig „Óh nagy Isten, ég királya“ kezdetű éneket adta elő Németh Ferenc tanító vezetésével. A harang vétele leginkább amerikai véreinknek köszönhető, kiknek a jelenlevő Lencikov Vilmos, Verbau Vince és Tausz Mihály útján is legmelegebb köszönetét küldi a gyülekezet. Hálával emlékezik a gyülekezet a nagy többségben levő kath. testvérek áldozatkészségéről, kik önkéntes adományaikkal megindították a gyűjtést — jóllehet ők is két harangot vettek — mikor még a kis gyülekezet gondolni sem mert a harangvételre Fel is vonult az ünnepre és együtt örült a kath. hitközség élén plébánosával, továbbá a politikai község, a tűzoltó-egyesület és az ipartestület és nem volt senki, aki lelkiépülés nélkül távozott volna. CSALÁDI ÉRTESÍTŐ. Halálozás. Július hó utolsó napján temetésre gyülekezett össze messze vidék népe, hogy megadja a végtisztességet a nagysitkei urnák: Kiss Imrének. Egy ilyen rövidke , nekrológban nehéz megmondani, ki volt Ő ? — Móricz Zsigmondnak regény témát, Gárdonyi Gézának, Krúdy Gyulának sok-sok tárca anyagot szolgáltatott volna értékes és érdekes élete, ha ismerik. Alakját különben — más néven — megörökítették már azok az írók, akik igaz magyarokról, jó protestánsokról rajzolgattak gyönyörködni való képet, amelyet mi most gyászfátyollal vonunk be, fájdalmasan felsóhajtva : Isten veled! A sóhaj nyomán, Kiss Imre sírjánál, a régi és az új Magyar- ország határán állva — mer ez a sír jelkép — könnyes lesz a szemünk a régi hazáért, amely nincs s amelyet ők: a Kiss Imrék képviselték ős erejében, kemény gerincében és összeszorul szívünk a jövő Magyarországért, amely mintha sybarita vázakon épülne ? 1.. . Az erősek, a kemények egymás után fordulnak befele a falnak, hogy ne lássanak, ne halljanak a Mából semmit, nem nekik való ez, inkább kisétálnak a temetőbe, ahol vadméhek zümmögnek a fejfák, cédrusok körül altató meséket Nagyrnagyarországról.. . Most már Kiss Imre a minden nemes ügyért áldozni kész magyar, a vendég és emberszerető nobilis úr is a cédrusok susogását, méhek meséjét hallgatja, csak mi, az élők, várunk valamire — magunk se tudjuk, mire — s a frissen hantolt sírtól kérdezzük: — Vajon lesz-e jobb ? A sír néma, nem felel, de a hit, a remény mely ha fogy is a jók, nemesek sírjánál, a temető kapura tekintve tovább él, hiszen ott ragyog rajta a mondás: „Föllámadunk 1“ HÍREK. Auguszta kir. hercegnő milliós adománya a mentőknek. József kir. herceg ötvenedik születésnapja alkalmából Auguszta kir. hercegnő egy millió koronát adományozott a budapesti Önkéntes Mentő- Egyesületnek. Negyvenmillió német él a német birodalom határain kívül. A külföldön élő németek egyesületének minap Kulm- bachban tartott nagygyűlésén közölték, hogy a százmillió német közül ez idő szerint negyvenmillió a német birodalom határain kívül él. A gyógyszerárak emelése. A népjóléti miniszter legújabb rendeletében megengedi, hogy a gyógyszerészek a drágulás következtében a gyógyszerárak egységes rendezéséig az eddigi 40 százalék helyett 100 százalékos felárt számíthassanak. Egy kis cseh statisztika. A csehszlovák köztársaság megalakulása után a vasúti hivatalokból elbocsátották a magyar és német tisztviselőket és helyükbe olyanokat ültettek, akik mindenhez értettek, csak a vasúti szolgálathoz nem. Ennek a következménye az lett, hogy 1919-ben a cseh-szlovák köztársaságban — hivatalos kimutatás szerint — nem kevesebb, mint 3527 vasúti szerencsétlenség történt, amelyből 181 összeütközés, 1937 kisiklás, a többi pedig egyéb szerencsétlenség volt. Ausztriába lehetetlen bort kivinni. Ausztria — úgy látszik — vámintézkedésekkel akarja megakadályozni a magyar bor bevitelét. Jelenleg a vám a bor után literenkint 520 korona. — Mint hiteles forrásból értesültünk, szeptember közepétől kezdődőleg a borvám literenként 7600 osztrák korona lesz. A vassurányi urodalom átlagtermése. A vassurányi urodalomban, amelyben a gazdálkodás a legmodernebb alapokon folyik, az idei átlagtermés a következő: búza