Harangszó, 1922
1922-03-12 / 11. szám
92 HARANOSZÓ. 1922. március 12. «tárról, meg at Örök szent anyaszent- egyházről ?... Veszedelmes ember! Csáva minden szava. Minden mónda- tával tüzet gyűjt s pernyévé perseli az állam reménybeli vetését! Ismerem 1 Veszedelmes ember 1... — Eh I Én is ismérem I Mindig csak jót cselekszik s életében nincs gáncsolni valói Hogy keserű igazságok öntötték el ajkát, kicsoda róná bűnül néki? Senkise hallotta. Korláti óvatosan körülhordozza tekintetét s előrehajtott fejjel, hallgatagon bemered a bolthajtásokba. — Senkise 1 Senkise 1... Csak a falak. De néha a falnak is van füle és szája... Rafanides éppen ekkor szorította magához Ilona kezét s erős, biztos hangon mondá: az Isten kezében minden jő s az emberi baj is áldás, hacsak az Űr oltalmában tudjuk magunkat 1... (Folytatjuk.) Március 13. Irta: Novák Rezső. A szabadság nagy ünnepén felújítjuk a 48-as nagy idők emlékezetét hogy hálás kegyelettel adózzunk a múltnak s belőle ihletet, lelkesedést, reményt merítsünk a jövendő számára. Minél nagyobb távolság választ el bennünket ettől a hőskölteménybe illő reformkorszaktöl, annál nagyobb a tisztelet és elismerés, mellyel a dicső múlt emlékének áldozunk, az évenkint felélesztett ünnepi oltártűz hálaimádságunk jóillatu tömjénfüstjét sodorja az ég felé s milliók szíve gyűl szent lelkesedésre a nemzet féltve őrzött közös eszményeiért. A történelmi nagy idők szelleme fogja át lelkünket. Elfogódva érezzük a kimagasló események hatalmas lüktetését. A nemzet géniuszában drága gyöngyként csillog a hamisítatlan, a sajátosan magyar ideálizmus, az eszmények magasságáig magasztosul a politikai törekvés, megdicsöül a hazafias erény, az önkéntes áldozatkészség, magasabb erkölsi értelmet nyer a polgári jog és kötelesség fogalma, megszentelődik a haza védelmében szerzett seb és fájdalom, martyromsággá avatódik az erényért kapott megalázás és büntetés Az 1848—49 iki szabadságharcunkat ezeréves történelmünk egyik legdicsőbb küzdelmévé avatja annak önvédelmi jellege. A szabadság, a függetlenség eszméje volt szülő anyja, az önzetlen hazafias lelkesedés, a nemzet önkéntes áldozatkészsége volt szülőanyja, a nemzet önkéntes áldozatkészsége volt a táplálója, a hatalmát féltő reakció volt a leverője. A márc. 15-ikén 12 pontba foglalt nemzeti kívánság a magyarság élniakarásának volt nagyszerű megnyilatkozása, mely öntudatra ébresztette a százados elnyomatásban sínylődő nemzetet. A 48-as eszmék örök időkre tiszteletben álló kincsei maradnak az emberiségnek. Hogy az erőszak kiütötte kezünkből a védő kardot s ezrek haltak meg a szabadság lobogója alatt, ez mitsem von le szabadság- harcunk dicsőségéből és érdeméből, emléke megszentelődik az ideálokért lelkesedő utódok kegyeletében. Szabadságharcunk nem egy magában álló rövid esztendőre terjedő történelmi esemény, melyre a feledés leplét vonja a megváltozott politikai és társadalmi helyzet, hanem az életnek olyan őrökké aktuális és szükségké- peni megnyilatkozása, mely a szabadság, az egyenlőség, az emberi jogok, a szociális reformok után törekvő emberi lélek mélységeiből tőr elő s folytonos előrehaladásban keres érvényesülést. Március 15-ike nem egy történeti dátum, hanem egy kiszabott programm, egy betöltendő kulturbivatás nemzetünk életében, amely áldozatos honszerelmet, lankadatlan munkát, lelki- ismeretes kötelesságteljesítést rejt magában. Március idusán oltárt emelünk a magyar nemzeti érzésnek, lelkünket áhitatos emlékezéssel, szent lelkesedéssel telítjük, nemzeti öntudatunkat élesztjük, erősítjük, hogy magyarok legyünk érzésben, gondolatban, cselekedetben s öntudatos lélekkel dolgozzunk hazánk anyagi, szellemi és erkölcsi felvirágoztatásán. KORKÉPEK. Karcolatok a hétről. A magyar zsidóság hetilapjában, az Egyenlőség egyik legutóbbi számában olvasom többek között a következőket: »A zsidóságnak dédelgetett intézménye a pesti izraelita hitközség alapítványi leánygimnáziuma. Zsidó áldozatkészség hozta össze a gimnáziumot, fejlesztette naggyá... A gyermekek nevelésére, tudásuk fejlesztésére fordított gond kevés iskola tanárait tölti el annyira, mint a zsidó leánygimnázium vezetőit... Az iskolának sokoldalúsága hatalmas vonzóerőt gyakorol. Minden zsidó családnak hő vágya, hogy leányait a zsidó gimnáziumba irathassa be. Ezért vált szükségessé az intézet Munkácsy- utcai épületének kibővítése... Az építkezés költségeire a gimnázium növendékeinek szülei egy millió koronát adtak össze, de kijelentették, hogy az iskola tökéletesítésére többet is hajlandók áldozni.« Ezeket olvasva önkénytelenül eszembe jutnak a mi evangélikus iskoláink, intézményeink. Az iskolák (Pozsony, Eperjes, Felsőlövő stb.) melyeket elraboltak tőlünk; az iskolák, amelyek ma még birtokunkban vannak, amelyeket valamikor csakugyan az a napjainkban sokat hangoztatott protestáns áldozatkészség hozott létre, de amely áldozatkészség nálunk sajnos nagyon kihalóban van. Nálunk evangélikusoknál nem hogy egy-egy intézetnek, iskolának kibővítéséről nem lehet szó napjainkban, de egy-egy iskolának rendes fenntartása, rettenetes akadályokba, nehézségekbe ütközik, nem kis gondot okozva a vezetőségnek. Vájjon azért hányán lesznek akik közelebb csak a soproni iskoláink kérő szózatát meghallják: soproni tanintézeteinknek erősebbeknek és dicsőbbeknek kell lenniök, mint valaha is voltak! Hogy ezt megtehessük: meg kell szabadulnunk a költözkö- dési költségek okozta nyomasztó adósságtól. Lehetővé kell tennünk az elkerülhetetlen tatarozásokat! Meg kell szüntetnünk a fejlődésünket gátló sokféle nehézséget. Ehhez kérünk először megértő lelket, szerető szívet, azután segítő kezet és adakozó áldozatkészséget I Félek, hogy a feltétlenül szükség- lendő összeget is alig fogjuk tudni összehozhatni, arról pedig nem is álmodozom, hogy az evangélikus gyülekezetek különbek akarnának lenni a zsidó hitközségeknél, vagy legalább is olyan áldozatkészek iskoláikkal szemben, mert ők is az iskolák fenntartására szintén >még többet is hajlandók áldozni,« mint amennyit esetleg kérnek tőlük. Egy evang. árvaleánykát (10 —12 évest) örökbe elfogadnának megbízható, nemes gondolkodású családban. Érdeklődni lehet: Evangélikus lelkészi hivatal Dombóvár, Tolna m. 1-2
