Harangszó, 1922
1922-03-05 / 10. szám
1$22. március 5. HARANOSZO. 87 meglátogatta hazánkat. Mikor 1881. febr. 2-án mint a portlandi (Egyesült Államok) gyülekezet lelkésze a CE. mozgalom mustármagját elültette, álmodni sem merte, hogy 40 év elteltével a keresztyén szövetségi munka lesz a világ leghatalmasabb protestáns szövetsége, 40 országban, 80 felekezet kebelében 70,000 helyi csoportot és 5 millió tagot fog felölelni. A szövetség alapelve az öntudatos hitéletre eljutott lelkeket a naponkénti bibliaolvasás, naponkénti imádkozás, a keresztyén munkára való kiképzés s a testvéri közösség elmélyítő, fegyelmező nevelése által Isten országa hasznos tagjaivá tenni. Székesfehérvárott vallásos este volt február hó 19-én. Gyülekezeti ének után Fejér Ferenc tanító imádkozott, Hajdú Mária szavalt egy Toborzó éneket, az énekkar Hatvani-Vargha új Riadó-ját énekelte Gáncs Aladár lelkész pedig előadást tartott: „Gróf Zinzendorf missziója a XVIII. században“ címen. Almási Brúnó nyug. tanitó vezette énekkari szám után Maurer Endre főreáliskolai tanár tartott bibliamagyarázatot Jeremiás 29. is. alapján a teljes Isten-keresésről és a nyomában járó ébredésről. Ima és közös ének zárta az Istentől áldott estét. Adomány a theologusok Otthonára. Haftl Gyula kisbéri kereskedő és neje Tur- csányi Eszter unokahugok keresztelője alkalmából a soproni theologiai akadémia Otthonara ezer koronát adományoztak. A nemes célú adományban Haftel Gjörgy borostyánkői és Turcsányi Gábor tési lelkészek unokáira ismerünk. Ároni családjainkból nem hal ki az Úr háza iránt való szeretet. Isten áldása legyen rajtuk és adományukon. Kismányok. 1921. évben született 21 gyermek, konfirmáltatott 13 gyermek, esket- tetett 17 pár, úrvacsorával élt 573 egyén, meghalt 11 személy. A lélekszám: 657. Az 1921. évi számadás szerint a bevétel 132,427 95 kor., kiadás 116,110-02 K. Különféle célra adakoztak egyesek 4325 kor. A különböző alapok összesen 4001-23 K-t tesznek ki. Berektompaháza. Seregély Lajos a „Harangszó“-ra 200 koronát adományozott; ugyancsak ő a tragikus módon eltűnt testvérbátyjára, Seregély Dávidra emlékezéssel, kik a felsölövői főgimnáziumnak volt 20 éven keresztül rendes tanára, a soproni tanintézeteink segélyezésére 1000 K-t adott. A súri gyülekezet Bethlen Gábor emlékünnepélyén a gyermekkar a Hiszekegyet énekelte Marosi Mihály tanító vezetésével. Bethlen Gábor és kora címen a lelkész tartott előadást. Ezt követte Marosi Mihály tanító hegedüjátéka, kit orgonán Varga József tanító kísért. Majd a férfikar négyszólamú éneke következett. A gályarab fia c. költeményt Varga József tanitó szavalta. A kispéci—kajári egyesült gyülekezet február hó 2-án tartotta Bethlen ünnepélyét. Az ünnepély műsora: 1. Közének. Erős várunk.. . 1—2. verse. 2. Oltári imát mondott s igét olvasott Győrffy Béla felpéci lelkész. 3. Bethlen Gábor példája. Szabad előadás. Tartotta Szalay Mihály Ipatonai lelkész. 4. Győzhetetlen én kószálom . . . Énekelte a gyermekkar Németh Gyula h. tanító vezetése mellett. 5. Mult a jelenben. Szabad előadás. Tartotta Németh Károly lébényi lelkész. 6. Bethlen Gábor. Irta: Csengey Gusztáv. Szavalta Balogh Lidi és Németh Margit. 7. Égi Atyánk nagy Istenünk ... Énekelte a vegyeskar Sikos Kálmán s. lelkész vezetése mellett. 8. A tuberkolózisról előadást tartott dr. Kovacsics Sándor. 9. Magyar ének. Irta : Sajó Sándor. Szavalta Szalay László jogszigorló. 10. Én Istenem te vagy bizalmam ... Énekelte a vegyeskar Sikos K. s. lelkész vezetése mellett. 11. Oltári imát mondott Győrffy Béla felpéci lelkész. 12. Közének. Erős várunk... utolsó két verse. Offertórium 1410 kor., melyből 710 kor. a gyűl. harangalapja javára fordíttatott, 700 kor. pedig a Dunántúli Luther-Szövetségnek küldetett. A kispéci-kajári ev. egyesült gyülekezet arany könyvében az 1921. évben bejegyzett adományok összege 40 ezer korona. A gyűl. orgonáját javíttatta 10 000 koronáért, harangalapja javára befolyt 23.000 korona. A felpéci tűzkárosultak segélyezésére a gyűjtés eredménye 4210 korona. A bobai gyülekezetben két régi, érdemes egyházfenntartó családnak gyermekei: néhai Nagy Gyula és Ihász Ida fia, Nagy Sándor és nővére Nagy Ida, valamint néh. Győrffy Károly és Győrffy Ilona gyermekei: Győrffy József és nővére Győrffy Fanni esküdtek egymásnak örök hűséget január 31-én kettős családi ünnep alkalmával. — Özv. Nagy Gyuláné elhalt férje emlékére 2000 K-t, özv. Győrffy Károlyné elhalt férje emlékére szintén 2000 koronát ajándékozott harangalap javára. HÍREK. A kormányzó vendégül látja az Írókat és művészeket. A kormányzó és neje, hogy az ország irodalmi és művészeti kitűnőségeit személyesen is megismerjék, teára vendégül látták a budapesti iró- és művészvilág egy részét. Hirek Erdélyből. Marosvásárhelyen Stefan Leon törvényszéki bíró indítványt tett, hogy a lerombolt Kossuth, Bem és Petőfi-szobrok talapzatára Avram Jancu, Sinkár és Maior szobrait helyezzék el. — Kolozsvárott és a többi nagyobb városban a kávéházakban ünnepnapokon rulett-asztalokat helyeznek el az ünneplő közönség kifosztására. Cegléden betiltották a shimmyt. A rendőrhatóság ottani vezetője a van-stepp és shimmy néven ismert erkölcstelen táncokat bálokon, mulatságokon és nyilvános helyeken való táncolását betiltotta. Ha a zenészek, — úgymond a rendelet, — akár önkényüleg, akár megrendelésre e táncnótákat húzzák, joga van a jelenlevő rendőri közegnek a mulatságot azonnal beszüntetni. A csehek eltörlik az ünnepek nagy részét. A Czech című cseh egyházi újság közli cseh egyházi köröknek azt a tervét, amely az évi ünnepnapok sorából egyeseket törölni kíván. Eltörölnék az összes Mária ünnepeket, a második karácsonyi ünnepet, továbbá husvét és pünkösd hétfőjét. El akarják törölni ezenkívül az összes védőszentek ünnepnapjait és mindezek helyébe a Húsz János-napot állandósítanák. Cseh egyházi körök egy része erősen protestál az erőszakos újítási kísérlet ellen. Amerikaiak a magyar ifjúságért. Érdekes intézménnyel gazdagítják az amerikaiak a budapesti iskolákat. Az Amerikai Vöröskereszt Egyesület hat fővárosi iskolának teljes fogászati berendezést ajándékozott. Emelkedik a rézgólic ára. A rézgálic ára hirtelen emelkedett. Eredeti 250 kg. hordóban kg.-kint 75 K, kisebb mennyiségnél 76 K és másfél százalékos forgalmi adó. Ahol a nők is fegyvert viselhetnek. Egyik olmützi lap hírei szerint ott a köz- biztonság annyira megingott, hogy a nők önvédelmi okokból tömegesen kérnek a hatóságoktól fegyverviselési engedélyt. A hatóság a nők kérését minden megjegyzés és halogatás nélkül teljesítette s a kívánt engedélyt megadta Cukorral fűtöttek egy hajót. A Ward Line „Morro Castlo“ nevű hajója nagy cukorszállitmánnyal indult cl a délvidékről Norfolkba, de majdnem üresen érkezett meg. A tengeren borzalmas vihar dühöngött, a hajó csak nagy bajjal tudott előrehaladni. S utóbb a szénkészlete annyira elfogyott, hogy a cukorzsákokhoz kellett folyamodniok. így tűnt el egyik mázsa cukor a másik után a kazán lángjaiban. Álomkór a Kaukázusban. Kaukázusban álomkór lépett fel. A halandóság a betegek közt hetven százalék. Kenyérárak a bécsi köztársasági paradicsomban. Hivatalosan közlik, hogy a kenyérárakat február 26-tól újból felemelték 452 koronáról 480 koronára. Kolera dühöng Lengyelország orosz határán. Lengyelországban a keleti határ mentén 50—80 kilométer szélességben kolerajárvány döhöng, amely naponkint tömegesen szedi áldozatait a lakosság soraiból. A kolerát Szovjetoroszországból hurcolták be. Esős időt jósolnak 1922-re. Gabriel abbé, a calvadori meteorológiai állomás titkára azt jósolja, hogy az 1922-es esztendő igen sok esőt fog hozni. Jóslatát az 1835. évig visszamenő statisztikai adatokra alapítja, amelyek szerint minden száraz év után egy nedves év következik, amelyet ismét egy száraz év követ. Táblával díszítik a vitézi telkek házait. A vitézi székhatóság hosszabb időn át foglalkozott azzal az érdekes kérdéssel, hogy a vitézi telkekhez tartozó házakat valamilyen emléktáblával megjelöljék. Miután érc- vagy márványtáblával való megjelölés nagyon drága lett volna, elhatározták, hogy színes fayence-szal fogják a vitézekké avatottak házait díszíteni. Az oláhok szétrombolták a kolozsvári „Ellenzék“ nyomdáját. Oláh diákok szétrombolták a kolozsvári „Ellenzék“ szerkesztőségét és kiadóhivatalát. Ezután a lap több számát, amely nézetük szerint rájuk nézve sérelmes cikkeket tartalmazott, a Mátyás király-téri farkas szobor előtt elégették. Az Ellenzék szerkesztője idejekorán értesítette az oláh rendőrséget a készülő támadásról, a rendőrség nem avatkozott be és az oláh diákok fényes nappal, zavartalanul végezhették romboló „munkájukat.“ Az előrelátó orosz szovjet. Stockholmi híradás szerint a Gladiator jégtörő negyven tonna aranyruddal, amelynek értékét 100—120 millió koronára becsülik Révaiból Stockholmba érekezett. Az arany két stockholmi nagybanknak szól. A lapok szerint a szovjetkormány érdekelve van az arany gyors kivitelében. Száj- és körömfájás járvány Angliában. A száj- és körömfájás az egész országban aggasztó módon terjed. Eddig 177 járványfészket állapítottak meg. Jó alvó kerestetik. Londonban legutóbb szokatlanul érdekes hirdetés hozta ki merevségéből még a híres angol hidegvért is. A Timesban az alábbi fölhívás látott napvilágot: „Jó megjelenésű urat keresünk, aki nappal is tud aludni. Semmi más dolga.