Harangszó, 1922
1922-03-05 / 10. szám
82 HARANÖSZÓ. Í922. március S. nyelvű lakossága már most, az első mámor elmúltával is, érez és mindig jobban érezni fog. Ha azt akarjuk, hogy ez az erő megmaradjon bennünk, akkor ennek minden forrását ápolnunk kell. Mert csak így szerezhetjük vele vissza, ami elveszett. Amint a múltban is ezzel nyertünk vissza mindent. Annál megdöbbentőbb, hogy Cson- kamagyarországon is, magyarul beszélő emberek, hatalmas szellemi hagyományaink templomát bontogatni akarják. Nekivetik a csákányt a legerősebb oszlopoknak. Vannak, akik tudják mit cselekesznek. Vannak, akik nem tudják. Az utolsó két évtizedben nemzetünk irodalmi hagyományai ellen indult meg az aknamunka. Mikor Goethe 1832-ben meghalt, ezt írta Börne: »Most szabadult föl Németországi« Jött is utána egy nemzetet gúnyoló, mindent megkorhasztó anarhia, melynek talajából nőtt ki Marxnak világelmélete. Mikor 1882-ben Arany János meghalt, a kis Börnék nálunk is érezték, hogy »Most szabadult föl Magyarország I« Megszűnt a föltétien tekintély, mely fenségével az irodalom nemzeti szellemét oltalmazni tudta volna és előbb csak óvatosan, utóbb mindig merészebben kezdik gúnyolni az irodalom nemzeti elemeit és mindenki nagy ember lesz, aki stílusban, tartalomban, szellemben a magyarságot meggyalázza. »Fölfedezik« Csokonait, de alattomos ügyességgel csak a gyengeségeit mutatják be. Aztán Vörösmarty koszorúját tépik meg és így lopódznak Arany János felé. A főváros »művelt« köreit betanítják arra, hogy Aranynak csak »szótári értéke« van, nincsen benne »szenvedély«, nagy tervei, melyeket bevégzetlenül hagyott »tehetetlenségét« bizonyítják, ami jellemrajzaiban érték van, azt Shaks- peretől »másolta«. Azok a bizonyos »művelt« körök szívesen vették be ezt a tanítást, mert sem beszélni, sem érezni nem tudtak magyarul és nemzetközi beteg nyegleségünknek útjában állott ez az egészséges magyar óriás. A törpék országában pedig az óriásokról mondott gúnyos ékeket nevetik meg a legnagyobb örömmel. Legújabban megint más oldalról somfordái Arany felé a kozmopoli- tizmus. Arany »református« volt és mint ilyen irodalmunk vezető tekintélye szinte három évtizeden át. Neki tulajdonítják, hogy a szépirodalomban és a tudományban annyi protestáns ember érvényesült. Azért szívesen veszik tekintélyének csorbítását és a legjobb esetben mélyen hallgatnak róla. Csak legalább egyetlenegy ember volna e két kozmopolita táborban, akit valamikép is szembeállíthatnának Arannyal! íme »fölfedezik« Vö- rösmaríyt, hogy benne volt »szenvedély« és csodálatosképen egyhangú ez a vélemény mindkét kozmopolita táborban. Emlékeznek a Vörösmarty akadémiára? Most jön Petőfi éve. Ha az ünneplés fénye egy kissé erősebben találja majd megvilágítani a világ legnagyobb dalköltőjét, aki szerencsétlenségére »nemzeti« és »evangélikus« volt, nem kell jósló tehetség ahhoz, hogy előre megmondjuk, milyen föltétien biztossággal indul meg majd az aknamunka ő ellene is. Körülöttünk hazánk elszakított részein világhatalmak támogatásával ülnek ellenségeink. A kardot kicsavarták harcos ifjúságunk kezéből. Nem maradt másunk, csak a magya- ság ezeresztendős szellemi ereje. De ez is elég ahhoz, hogy mindent visz- szaszerezzünk vele, ami elveszett. Azért vigyázzunk rá, mert, ha ez is meggyengül, akkor elmúlik ez a nemzedék anélkül, hogy szebb napokat látna és egy új, egészségesebb, ön- tüdatosabb generációnak kell fölser- dülni a magyarság dicsőségére. Arany János születésenapja ünnep a hétköznapok között. Ünnepnapra való a magunkbaszállás, bűneik beismerése és a megtisztulás. Hamvas József. Halljátok-e? Haffjátok-e az Adria Felénk síró szelét? Érzitek a távol Tátra Kemény tekintetét? 5 a Hargita zord haragját, Bácska méfa búját,. . . Mármarosi erdők jaját, Meíy fölöttünk zúg át?I. . . Látjátok-e vad pribékek Korbácsa ütését, Ős honában a rab-magyar Mint züllik szerteszét? . . . Nem, jaj, nem, ti nem éreztek, Nem hallotok, íáttok, Megmérgezte a szívetek Valami nagy átokl Csak gyomrotok dagadozzon, Csak hízzon a kassza, Nem fáj nektek bús Koíozsvár, Zombor, Pozsony, Kassa I Bor s tánc között rongylelketek Buta mámorba fúl; Mit gondoltok azzal, ami Ott zokog azon túl ?!. . . Ropog a gát, emésztő ár Leskeíődik rátok, 5 mentés helyett ti őrülten Egymást tiporjátok I. . . Eszméljetek I — Tán lehet még, Tán megbocsát a bosszús Ég, Vagy csak tovább, — jöjjön a vég!-i. Történeti elbeszélés. Irta: Kapi Béla. I S Azúr oltalmában. 1 Negyedik fejezet. 10. folyt. 1 A kanonok megint csak felveszi a beszéd elejtett fonalát. — Templom és iskola nélkül nem erősödhetik meg a nemzet. Európa művelt országainak példája arra tanít, hogy a vallásosság, a jó erkölcs és tudás a nép virágzásának legerősebb biztosítékai. Templomaink vannak, de iskolánk bizony kevés !... — Ami van, azt is sokalom 1... szól közbe nevetve Korlátú A paraszt addig jó, míg buta. Ha megnyílik az esze, bajnál egyebet nem csinál. Majtényi és Rafanides összenéznek, de egyiksem válaszol. — Senkise törődik azzal, hogy van-e a falusi iskola után valami magasabb iskola? Hol tanulnak a kereskedők, az iparosok?... Pedig ugyancsak össze kellene szedni az erőnket, mert a bécsi kereskedők és iparosok veszedelmesen ügyeskednek. Rafanides bosszúsan int a kezével. — Nemcsak új iskolát nem állítanak, de még a mi régi iskoláinkat is becsukják. Hát theológusainkat miért kergetik kancelláriától helytartótanácshoz, mígnem nagy gráciával megadják a külhoni universitás felkeresésére feljogosító útlevelet ?... — Az országgyűlés hallgat, — folytatja Majtényi, — s a vármegye alszik 1... Korláti hirtelen felüti a fejét. — Csak a vármegyét ne bántsák!... Az becsületesen dolgozik I... Rafanides elgondolkodik s inkább magának semmint a többieknek mormogja : — Egyikse lát el a szomszéd vármegye határáig s Európából nincsen bennük semmise I... — Bizony hallgat az országgyűlés, — folytatja megkezdett gondolatát
