Harangszó, 1922
1922-02-19 / 8. szám
XIII évfolyam. 1922/ február 19. i 8.'szám. Alapította: KAP1 BÉLA 1910-ben. Lajrtulajdonos: a Dnnániüli LuHier-szöveiseo. Kéziratok Lovászpatouára (Veszprémmegye), előfize- tósi díjak, reklamációk a HARANGSZÖ kiadóhivatalának Bzentgotthárdra (Vasvármegye) küldendők. Előfizetést elfogad minden evang. lelkész és tanító. Megjelenni minden vasárnap. / SZERKESZTIK: SZALAY MIHÁLY, NÉMETH KÁROLY, CZIPOTT GÉZA. Kiadóhivatal: SZENTGOTTHÁRD, Vasvármegye. A HARANGSZÖ clfiflzatéi! ára: Cimszalagos küldéssel v* Ívre 38, félévre 75, egész évre 150 K. Csoportos küldéssel : >/* évre 33, félévre 65, egész évre 130 K. Lnther-Szövetégl tagokmak cimszalagos küldéssel >/* évre 33, félévre 65, egész évre 130 K. Csoportos küldéssel: V* évre 28, félévre 55, egész évre 110 K. i templom és az élet küzdelmeiben megfáradt ember. Irta: Gyurátz Ferenc. Az élet harctér, melyen az ember sebek nélkül nem haladhat át. Lakjék bár palotában, álljon a hatalom magaslatán, környezze jólét: a balsors utat talál hozzá s megizlelteti vele a fájdalom ürömpoharát. Bármely sorsban éljen, míg itt a véghatárhoz elér: gyászolni, sírni megtanul. Mikor sorsüldözötten, mindenektől elhagyatva úgy érezi, hogy az élet reá. nézve már csak kínos teher: csüggedt lelke előtt a templom menedék. Itt hangzik feléje Jézus hívó szava: »Jöjjetek én hozzám, kik megfáradva és megterhelve vagytok, én megnyugosztlak titeket«. Itt keresnek vigasztalást a gyászoló özvegy, a szegény árva, kik gyámolításra szorulva máshol sokszor zárt ajtóra, hideg szívre találnak. Az Urnák háza vigasztalja őket e biztatással: »Az özvegyeknek őrzőjük, az árváknak atyjuk az Isten«. Ide jönnek a keseredett lelküek, kiket az életharc megviselt; itt az újraéledő hit megtördeli a bú nyilának élét, szünteti a sóhajt. Erősit, bátorít, hogy a küzdő ember megőrizve hűségét elmondhassa a halál révén: »A nemes harcot megharcoltam, futásomat elvégeztem s hitemet megtartottam«. A templom az evangéliom hirdetésével neveli a mindeneket jóltevő élőhit, részvét uralmát s ezzel gyöngíti a testi-lelki nyomornak hatalmát. Fenntartja a reményt az igazság végdiadalában s ezáltal magasb je entőséget ád a viszontagságok közt vergődő földi életnek. Szent hely a templom. Megszenteli az Istent imádó hívek buzgósága, a sebzett szívek fájdalma, mely itt enyhülést talál, a töredelem, melyet a megtérők itt mutatnak be Isten előtt áldozatul s az a lelkibékesség vigasztalás, melyet a földi vándor további útjára innét magával visz. Ki a vallást, templomot gúnyolja, ezzel csak azt tanúsítja, hogy előtte nincs semmi szent. Istenfélelem helyett földhöz tapadt önzés a vezére s ennek szolgálatában kész elárulni meggyőződést, igazságot. Lehet gazdagsága, tudománya az embernek, de résztvevő szíve nincs, ha szenvedő felebarátainak lelki hű szövetségeseit tiporja. Hasonló ahoz, aki szeszélyből felzavarja a tiszta forrás vizét, amelyhez a fáradt vándor üdítő italért siet. Az ilyenek az istenfélelem félreveté- sével az erkölcsi törvényeket is tördelik s a rósz példaadással családjuknak s maguknak is kárt tesznek, mert az istehtelen ember iránt nem érzi a tisztelet kötelezettségét a felnőtt gyermek. Az adott példán előtte is az egyedüli útmutató tetteiben az önérdek. Hálát nem ismerve rideg önzésével nem derültté teszi, hanem megkeseríti az elgyengült szülők vén- korát. Más részről azon családfők, akik előtt szent hely a templom s nem hagyják begyepesülni a házukból odavivö utat, kik jó példával is töre- kesznek magzataiknak biztosítani mint szent örökséget a hitet: azok hajlott korukban is tapasztalni fogják a templomhoz ragaszkodásnak áldásos hatását. Hajlékuk az Úr házának előcsarnoka, melyben minden lélek Istent dicsőíti, egyetértés, kölcsönös szeretet édesíti meg az életet. A templom által ápolt vallásos érzés ébren tarlja a gyermeki szívben a tiszteletet apa, anya iránt. Istenfélő, háladatos fiuk, leányok mellől nem sírva megy a szülő koporsóba. Mig a földi lét a viszontagságok mezeje lesz, melyen fájdalomtól, csalódástól tört szívek epednek a vígasztalás forrása után: addig nélkülöz- hetlen biztató menedékkép áll az élet küzdelmeiben megfáradt ember előtt a templom. Soproni tanintézeteink örömünnepsége. Kap! Béla püspök beszéde. Röviden már megemlékeztünk arról, hogy Sopron városa és soproni ev. tanintézeteink megmentése örömére egyházkerületünk nagyszabású öröm- finn« pséget rendezett Sopronban. A dolog természeténél fogva az ünnepségen legnagyobbrészt soproniak vettek részt, de bizonyosak vagyunk abban, hogy lelke szerint részt vett abban a dunántúli egyházkerület minden gyülekejete és minden egyháztagja. Hiszen, amint Sopron város nemcsak a soproniaké, hanem egész Magyarországé, épen úgy a dicső múltú soproni tanintézetek az egész dunántúli egyházkerület büszkeségei, egész egyházunk díszét, reménységét és jövendőjét jelképezik. A gyönyörű ünnepség egybegyfij- tötte Sopron város, a vármegye és a távolabbi vidék szinejavát. Kedvező alkalmat nyújtott arra, hogy egyházi és világi hatóságok, valamint a nagyközönség is bizonyságot tegyenek soproni tanintézeteinknek a történelem évszázadaiban kifejtett értékes kulturális munkálkodásáról s hitet tegyenek azon meggyőződésükről, hogy ezen tanintézetekre a jövendő Magyarország kiépítésében tekintélyes feladat vár. A kora esti órákban már zsúfolásig megtelt a soproni kaszinó hatalmas nagyterme. Az egyházkerületet Kapi Béla püspök képviselte. Dr. Berzsenyi Jenő egyhárkerületi felügyelő gyengélkedése miatt nem jelenhe
