Harangszó, 1922
1922-10-22 / 43. szám
ws* m «liiüii mmmmwpmm 1922. október 22 HARANQSZO. 333 Az Úr oltalmában« Történeti elbeszélés. Irta : Kapi Béla. 35. folyt. Tizenegyedik fejezet, melyből meglátjuk a gonoszlelkii Kor- láti Ferenc hasztalan erőlködését, de egyszersmind Zsófi leányasszony szív- béli szerelmének hévségét is és megtudjuk, hogy a prédikátort ellenségei nem tudták elveszíteni, hanem kegyelemből életben tartá őt a felséges nagy Isten. Korláti indulatosan csapkodja pejlovát. A egyeskocsi elé fogott ló fehér habot izzad, száját véresre marcangolja a durva zablarángatás. Keskeny fejét hátraszegi, karcsú lábait negédesen emelgeti, de azért megint csak nyakába cserdit a keméuy ostor- ütés. Mióta azzal az acélból kovácsolt prédikátorral összeakadt, azóta minden ellene esküszik. Mikor azt hitte, hogy már vágzett vele, az épen akkor került fö éje. Igaz ugyan, hogy eltűnt és senki hírét se tudja, mégi3 erősebb, mint akármikor. És nem elég, hogy azon az átkozott napon majdnem agyonverték, még hegyébe mindenért őt okolják. Az a fiatal pécsi kanonok, kinek segélyével állandóan aláfűtött a prédikátornak, épen az imént vállvono gató leereszkedéssel mondotta: — No, ezt hát bölcsen megcsinálta Nagyságod!... A főispánt hasztalanul kereste. Kész szerencse, hogy épen az imént az utcán találkozott vele, azaz, dehogy is szerencse. Máskor udvarias, előzékeny jóbarátja, most pedig a köszöntését alig hogy fogadja s foghegyről odaveti: — Ha már neked nincs veszíteni valód, hát legalább ne labdázz az én fejemmel 1... Korláti nagyot nyel és hallgat. Kézlegyintésbe rejti méltatiankodását, azután odavetve mondja: — Hát a birtokügyem hogyan áll?... A főispán szinte megbotránkozva élesszögbe rántja szemöldökeit. — A birtokügyed?... ha eddig nem intézték el kedvezően, bizony akkor kátyúba döglött az egész!... Nem várja a további kérdezgetést, hanem egy fejbiccentéssel elbúcsúzik. Korláti pedig egy ideig maga elé mered, azután hirtelen nekivág a kocsiútnak. Mintha kergetné valaki, gyorsan kocsira ül s nagyot cserdit lova nyakába. Elesett ember vagyok, tépelődik magában. Mindenki elejt. Mindenki rúg rajtam egyet. Épen csak egy ujj- mozdítás és összeomlik minden. Bezzeg máskép beszéltek egy féleszten- dővel ezelőtt. ígéretekkel simogatták, szép szóval biztatgatták. A hízelgés legyezőjével iegyezgették. Most pedig, mert nem sikerült a prédikátort el- veszejteni, egyszerűen elejtik. Ds jól vigyázzanak 1 Neki is van még szája. Türelmeszakadtán kiáll a piacra és kikiáltja, hogy micsoda tanácskozások folytak zárt ajtók mögött. Eddigelé csak könyörgött, de megmutatja, hogy ökle is van. Ha kell, közéjük is tud csapni 1... A kapaszkodónál neki ereszti a gyeplőt. Tulajdonképen kár is hazamennie. A gyerekei egészen elidegenednek tőle. Zsófia sápadt arcával, Oly szomorú... Oly szemerú mindig csalt egyedül lenni, YalaRil mindenül! hiába Reresni. Yalaftire oárni, aRi nem jen főbbé — YalaRil szerelni fileftban, ereRRé. YalaRil siratni el nem fegyé Rennyel, 3 járni a miágban hidegen, Rezennyel. Élni az életei unstt nembánással : EmléReRet űzni... nem leredni mással. Oyászelni a mullal, lemelni az álmel, HennyeRRel énlézni elszárad! oirágel; MegfaRull leoélfez remenyeRel fűzni § eloeszílell hittel a jenében bizni. . . Baksy Ilonka. mélytűcü szemeivel olyan, mint a szemrehányás megtestesülése. Gáspár meg alighogy hazaérkezett, máris itélcbirájává lett: kérdezett, vallatott, szántónkért, felvilágosítást követelt. Az anyagi kérdések is ólomsúllyal nyomják. Az adóslevelek, a váltók, a kölcsönök. Két hónapja még van, de mi lesz azután ? Hirtelen kiegyenesíti derekát s kezefejére csavarinlja a gyeplőszárat. Még nincs minden elveszve I Csak bátorság, kitartás 1 Az ö vá'lán pihen az egész család sorsa: a mostani és az ezután következő nemzedéké. Ha ő most gyenge, akkor minden elvész, de ha erős, akkor mindent megnyerhet 1... Hopp 1 Megint ez a mostanában mindig visszatérő gondolat: gróf Nyárády Tihamér 1... Igaz ugyan, hogy már 62 esztendős, kiélt, agyalágyult forma ember, de hatezer hold tehermentes birtoka van. A múltkor kártyázás közben undok mekegö nevetéssel dobta feléje a szót: — Hallod e Francika, a kis lányodat tedd a kártyára, akkor még tartom, de egyébként passz és sluss !|... Hátha lehet ebből a gondolatból valamit csinálni ?... Lovát gyorsabb futásra ösztönzi. Ugyanekkor a Korláti ház egyik belső szobájában Zsófia és Gáspár ülnek komoly beszélgetésbe mélyedve. Arcukról hiányzik a fiatalság könnyed vidámság. Sötéten tekintenek maguk elé. A fiú redőkbe vont homlokán a gond felhője borong, a leány szemében könny csillog. — Sokat szenvedhettél, édes hu- gátn, — mondja Gáspár s szelíden végigsimitja Zsófia haját. — Mióta édesapánk a prédikátorék ellen fordult, mintha idegen lélek költözött volna beléje. Alig van itthon. Dorbázol, kártyázik, nem ad pénzt a háztartásra, durván bánik velem. Egyszer kérdeztem, hogy tulajdonképen miért haragszik a prédikátorra, de csak átkozódással felelt. Gáspár, engem egy rettenetes aggodalom kínoz : nem édesapánk tétette-e el láb alól a prédikátort?... Gáspár megriadva tekint a leányra. — Hogy gondolhatsz ilyet apánkról?... Zsófia szomorúan néz bátyjára. Azután hirtelen félrefordítja fejét. — Én semmit sem tartok lehetetlenségnek!. .. mondja tompa hangon. — Mégis, hogy gondolhatsz apánkról ilyen rettenetes dolgot?.,. — Sok ember jött, ment akkoriban náiunk. Sok mindent hallottam, bár a fülemet bedugtam. Gáspár hirtelen felugrik, azután két keze közé fogja Zsófia fejét s hevesen magához szorítja. — Szegény, szegény kis hugocs- kátn I De ne félj, alaptalan az aggodalmad. Beszéltem erről a dologról apánkkal. Először szidott, a sáros földig gyalázott, de végül mégis csak kijelentette, hogy Rafanides prédikátor eltűnésében őt semmi bűn nem terheli. Most majd kinyomozzuk, hogy hol van a mi jó prédikátorunk. Megígértem Mártonnak s meg is teszem. — Óh bárcsak sikerülne!... — Már nyomon vagyok 1... Zsófia szeme tágra nyílik a csodálkozástól. Ajka inegremeg, könnyek öntik el arcát s szava majdnem si rásba fullad.
