Harangszó, 1922
1922-10-01 / 40. szám
308 HARANOSZÖ. l»tl. október 1. Zsigmond csak ősi, törzsókós köznemes családokat, leginkább udvarában és testőrségében szolgálókat díszített fel címerrel. Az egész országban sincs sok Zsigmond-clmeres nemes család, s hogy ezeknek a sorában mégis ilyen bőségesen van képviselve Kemenesalja és Vasvármegye, fényes bizonyíték hűséges szolgálataiknak. A címer- adományokon kívQl ezt a donációs levelek nagy száma is igazolja; ekkor nyert »nova donatiotf a Magas nevű birtokra a Magassy család is, melynek egyik tagjával majdnem másfélszáz év múlva találkozunk az akkori viszonyokat és embereket érdé késén jellemző körülmények között. Ugyanis 1556-ban Váti Senye(y) Bernét, kocsi Doma Péter, nardai Theék Bálint vasi szolgabirók, Bokodi Péter vasvári kanonok és Magassy Miklós nemes segítik pénzzel Ludbreg Péter dőmölki apátot, hogy tanulmányait folytathassa. Mennyi minden van ebben a pár rövidke sorban I Először is megtudjuk belőle a három vasi szolgabiró- nak a nevét, akiket a megye három tája az előkelő, jómódú nemesek közül választott. Köztük van Doma Péter. Családja leszármazóját megtaláljuk napjainkban is az ősi földön, de szolgabirót hiába keresünk soraikban... Pedig ma könnyebb eljutni odáig, mint a XVI. század derekán, amikor az egész vármegyében csak három négy szolgabiró volt és nagyobb urak voltak, mint ma a főispán ... Azután megtudjuk a beszédes sorokból azt is, hogy Ludbreg gyönyörűségesen jött elébe, mint a leánykéz hímezte örökélő emlék. Ajaka félig megnyílt, fényesfekete bajusza árnyékából előhavaztak fogai, karját kitárta és — átölelte lova nyakát: — kedves Taraj 1... — A paripa még kecsesebben szedte futáshoz karcsúit lábait, megrázta két oldalt leomló, arany ló sörényét s a, maga szószegény nyelvén viháncolta: — Édes gazdám!... — Hanem, amint lova nyakát eleresztve, ismét merész tekintettel nézett előre Máté, re- dőtlen homlokát sűrűén vonalazta be hirtelen valami: azok az érzések, amelyek a távoli hegyek lábától fölgomolygó füst- petrencék láttára támadtak: — Arrafelé alighanem császár őfelsége katonái mulatoznak nem éppen vitézekhez illő módon 1... A kardjára csapott s mintha a jövő ködkárpitja fölszakadt volna előtte egy pillanatra, fájdalomfacsarta keserű hangon kiáltotta a kirabolt falvak tüzeinek füstjétől homályos hegyek felé: — Kiszalad még ellenetek ez a kard, császár katonái! S ha engem is vártok, kurucok hadai — nem hiaba vártok 1. .. Csakhogy a Taraj édes gazdáját puhább karok vártak, mint a harcterek hőseit ölelgető szablya-vasak. A Skriba-kúria előtti kis virágos-kert őszre ritkult orgonái közül fehérruhás fény — a szív fénye! — lobPéter dömölki apát létére szegény és tanulatlan ember volt, akit jómódú nemesek segélyeztek, hogy jártasabbra művelhesse magát a theológiai tudományokban. Azóta éppen megfordítva van. Ilyen körülmények között nem csuda, ha rohamosan terjedt el a protestantizmus, melynek hirdetői külföldi egyetemeket végzett kiváló tudósok voltak; bár ekkor még, amint látszik, a közeli Sárvárról nem jutottak el Luther tanai Kemenesaljára, Kocsba, Magasiba, mert kocsi Doma Péter é* Magassy Miklós evangélikus létükre aligha segélyezték volna éppen a dömölki apátot. A Mike és Hajas családokról is régi, elsárgult pergamenek beszélnek s az utóbbi Simonyi község földesurai között szerepel még a XVIII. század elején Í3. A család értékes tagjait különben ma is megtaláljuk úgy az egyházi, mint a világi közélet terén. — Az egykor szintén előkelő, kemenesaljai eredetű Bokodi család (György, nádori itélőmester a XVI. század elején) kihalt; nevét, emlékét a hasonnevű major, egykor falu őrzi az izsákfalvai határban. A jelenleg szereplő ű. n előkelő családok jórészben ügy szakadtak Kemenesaljára, itt idővel gyökeret vertek s ma méltán tekinthetők ke- menesaljaiaknak. Az egyházasberzse- nyi Berzsenyin, mely, mint azt elő- neve is mutatja, a veszprémvárme- gyei Nagy-Börzsöny pusztáról a XVII. század végén költözött Kemenesaljára, és a koltai Vidoson, mely a megyebeli Keltából származott ide, — bánt az érkező szemébe s ahogy a kapuban leugrott a lóról, mint forrásvízre ereszkedő fehér galamb, szólt eléje Jucika: — Máté 1.. . A férfi-homlok kisimult, a tekintet el- szelidült, a hang simogatott: — Jucika!.. . S a szobába érve azt nézték: mi változás történt egymáson tegnap óta? — Mert olyan hosszú idő telt el estétől délutánig, hogy ez alatt még is lehet őszülni... — Sok változás esett — állapította meg Jucika s gyönyörködő hangjába busongás is vegyült: — Talán bizony a fejedelem kornétá- sának csapott fel az én életem leendő párja? Avagy minek a kard s az ékes vitézi öltözet? Azt hallom, Thököly farkasai — irgalmatlan vitézek — viselnek ilyen haragoskék ruhát... Máté a nyugodni készülő nap irányába nézett: — Még nem, édes kincsem ; de ha majd a kurucok tábortüzei lobbannak fel ott, a soproni és kőszegi hegyek alján, ahol most német generálok meg magyar nagyurak labancai pörkölik ki falvaikból a békés lakósságot, akkor — ki tudja ? 1 ... Baljóslatú kékség hamvazta el Jucika ilyen a dukai Takách és a szentmár- toni Radó család is; tagjai — ki tagadhatná? — szintén előkelő szerepet játszanak úgy az egyházi, mint a világi társadalomban. De rajtuk kívül is van még, hogy többet ne említsek: a Károlyi, a mankóbüki Horváth, a budakeszi Weörös, az ajkai Ajkay, a bárdosi Bárdossy család. A történeti, különösen pedig az egyháztőrténeti hűség és a kegyelet követeli, hogy megemlékezzem az Ostffhcz hasonlóan ősnemes alsó- és felső káldi Káldy, — továbbá Kemenesalján szintén régóta otthonos kis- faludi Kisfaludy és noszlopi Noszlopy családról, melynek a tagjai csak a legutóbbi időkben haltak ki erről a földről. Mivel előkelő és szereplő családokról van szó, nem lehet eltekinteni csak úgy, szó nélkül a Békássyaktól, Hertelendyéktől, felsőbüki Nagyoktól, a Ják nembeli Niczkyektöl sem, akik katholikusok ugyan, de a kemenesi földön régóta otthon voltak vagy vannak ma is, és családtörténeti szempontból kétségtelenül előkelő helyet foglalnak el. Mátis Nándor érc- és fakoporsó raktára — Beled, Fő utca. ---Állan dóan dús választék érc- és fakoporsókban, szemfedőkben és sírkoszorukban, valamint az összes temetkezési cikkekben. 14 szájszéle pírját s apró falatokban estek ki szavai: — Akkor... az én szívem ... meghasad ... Máté megdöbbent szavai hatásán s hirtelen fülébe csengtek a vén tábori kirurgus szavai is, aki valami ilyesfélét mondott egyszer: — A fehér galambok szívével nagyon vigyázni kell! ... — Tréfás-búsán fölnevetett: — Hát ilyen hamar megijed az én kis szivecském ? 1 Nem-ne ! Nincsen erre ok. Messze járnak még a fejedelem hadai, labancok ülik meg a tájat, akár az elvetett gabonatáblát a földgöröngy, mely alól nem bir kibújni a vetés ... Labanc vármegye a miénk, labanc urak mulatoztak jobbára a soproni diétán is ... A riadt leányarc nem enyhült: — Elébük is el lehet menni... — Nem megyek! — Soha? — Soha 1 Olyan könnyen kimondják ezt a'rövid szót a szerelmesek (és a nem szerelmesek is I), mintha nem tudnák, hogy „soha" nincs az életben, csak a végtelenségben, a halálban ; vagy ha létezik, éppen úgy van vége, mint a szerelemnek, boldogságnak, fogadalmaknak ... Jucika mintha érezte volna
