Harangszó, 1922
1922-07-09 / 28. szám
228 HARANQSZO. 1922. július 9 De nem elég az, hogy könyörögjünk s imádkozzunk. Isten azt is akarja, hogy dől • gozzunk. Mert emberé a munka, Istené az áldás. Amit a jelen végez, az mindég vetés a jövendő számára. Az Atyák által eliil'e- tett fának az unokák szedik le gyümölcseit. Azért dolgozzunk, vessünk, fogjunk hozzá egyszer igazán a nemzetmentő nagy munkához. Ne csüggesszen el, hogy az utolsó évek évtizedekkel vetettek bennünket visz- sza. Lám az a hangya, ha lezuhan a magasságból a mélységbe, újra felveszi terhét s újra elindul útjára s nem pihen mindaddig míg azt haza nem vitte. Tanuljunk a hangyától mi mindannyian, ifjak és öregek. Ki amilyen szolgálatban áll, ott abban a szolgálatban tartson is ki s legyen kétszerte, százszorta hívebb s kötelességtudóbb, mint eddig. Sok veszteség ért bennünket, az egyeseket s az összességet, azért sok nemcsak a siratni való, hanem a pótolni való is. De nemcsak a szemeknek vannak köny- nyeik, a munkának verejtéke is igaz könny. Ily könnyekkel sirassuk hazánkat s azokat, akikről ma az álmodozás, emlékezés édes napján megemlékezünk, azokat az őrangyalokat, akik annak idején 30—40—50 vagy még több esztendő előtt először ide hoztak bennünket, azokat, akik itt nékünk útmutatóink, vezércsillagaink lettek, azokat, akik itt bajtársaink voltak, azokat, akiket, mikor innen elmentünk, Isten segítőtársként mellénk rendelt s vigasztalókként ölünkbe adott s akik közül sokan, sokan már a temető fáinak árnyékában nyugosznak. Hálával, kegyelettel, szeretettel emlékezünk ma róluk. Könnyhullatással vetjük a mi magunkat, sírva megyünk tovább a mi utunkon, abban az édes reményben, hogy örömmel s énekszóval térünk meg egykor kévéinkkel, munkánk gyömölcsével ama mennyei Sionba. Szülőföldem szép határában levő csudálatos forrásából nem ihatok, annak temetőkertjében levő sírhalmaihoz, amelyekhez egy ősrégi szokás szerint épp ezen a napon s ebben az órában az élők gyülekezete járulni szokott, nem mehetek.*) A barátból lett ellenség azt nem engedi. De az Úr még visszahozza a Sionnak foglyait, visszahozza e földön s visszahozza a meny- nyekben s akkor olyanok leszünk, mint az álmodozók, akkor nevetséggel betelik a mi szánk és a mi nyelvünk vigassággal; akkor azt mondották a pogányok .magokban: „Hatalmasan cselekedett az Úr ezekkel! Hatalmasan dolgokat cselekedett az Úr mi velünk; azért vigadunk!“ Amen. Az istentiszteletet a Himnusz zárta be s utána offertórium volt a Diák- szövetség javára. A közgyűlés. Az intentisztelet után a zászlókkal és fenyőágakkal díszített tornateremben a Líceumi Diákszövetség közgyűlése következett, amelyen Klebersberg Kunó gróf vallás- és közoktatásügyi minisztert Turner Mihály soproni polgármester, a dunántúli egyház- kerületet Kapi Béla püspök, a budapesti volt soproni diákok körét pedig dr. Nádossy Imre orsz4gos főkapitány, *) Jegyzet: Rohonczon (Vasmegyében) ősi szokás «érint az ev. gyülekezet Péter Pálkor a temetőben szokta megtartani a halottak ünnepét. Az ünnepre a szülőföldjükről elszakadtak évrol-évre megjönnek s kegyelettel emlékeznek meg elhunyt kedveseikről. dr. Kirchner Viktor táblabiró és Petrik Aladár ügyvéd képviselték. A közgyűlést dr. Wrchovszky Károly kúriai biró, elnök lelkes szavakkal nyitotta meg. Beszédében örömmel emlékezett meg arról, hogy Sopron magyar maradt s a magyar műveltségnek továbbra is nyugati végvára lehet. Üdvözölte a vallásügyi miniszter képviselőjét. Kapi Béla püspököt, a Diákszövetség védnökét, dr. Nádossy Imre országos főkapitányt, a régi és mai diákokat, a régi tanáro kát, akiknek emlékét a jelenlévők felállással tisztelték meg, a mai tanárokat s hangoztatta, hogy az elszakadt országrészeket csak a magasabb kultúra hozhatja vissza s azt az üzenetet küldi az elszakadt testvérekhez, hogy sorsuk nekünk is mélységesen fáj s minden akaratunk arra irányul, hogy ők hozzánk visszakerüljenek. Turner Mihály polgármester a vallásügyi miniszter üdvözletét tolmácsolja s nagy éijenzés között jelenti ki, hogy Sopron megmaradásában nagy része van ennek az iskolának s az e falak közül kivitt magyar szellemnek. »Sok ilyen iskolát a hazának, akkor visszaszerezzük Nagy magyarországot !< Kapi Béla püspök az egyházkerü let nevében köszöntötte a soproni liceumi diákszövetséget és mindazokat, akik az intézet tanítványai közül ezen magasztos ünnepségre összegyülekeztek. A kultuszminiszter úr megbízottja, — úgymond a püspök beszédében, — mindnyájunk meggyőződését kifejezően rámutatott arra, hogy az emelkedett kultúrában bírja nemzetünk jövendő nagyságának biztosítékát. ö is aláírja ezen felfogást, de rámutat arra, hogy ezen nemzetmentő, nemzetépítő és jövendő biztosító erőt csakis az igazi kultúra rejti magában. Az a kultúra, mely nemcsak gazdag ismeretanyagot nyújt, hanem egyszersmiad a szívet nemesíti, emelkedett életirányt ad, erkölcsi jellemet épít és tiszta, nemes, munkás életre tanít. Soproni líceumunk munkálkodásának igaz értéke mindig abban rejlett, hogy ezt az igazi kultúrát vitte bele tanítványai leikébe. A liceumi diákszövetség kebelébe nemcsak az a körülmény hozza egy táborba a volt tanítványokat, hogy ők ezen intézet falai között végeztek, hanem ide hozza őket a közös szellem, a közös világnézet, a közös életfelfogás ereje. Áldást kér a liceumi diákszövetség munkájára. Legyenek tagjai a líceum nemes hagyományainak őrzői és terjesztői. Illeszkedjenek ez által nemzeti életünkbe és biztosítsák nemzetünk jövendő fejlődését Hamvas József menekült pozsonyi tanár a budapesti ev. fógimnáziun és az elszakított pozsonyi főgimnázium üdvözletét hozta. Sok szem könnybe borult, mikor meghatottan mondta: »Leteszem, mint valami sötét fátyolt, a pozsonyi testvérek gyászos üdvözletét. Megbízást erre nem kaptam, mert ilyen megbízásért azoknak ott üldözés, börtön járna, de tudom, hogy a sötétben ülők ide tekintenek, ahol már megvirradt. Ök is hisznek a husvét eljövetelében s ők is dolgoznak, hogy eljöjjön.« Hollós János liceumi igazgató az ősi iskola nevében üdvözli a volt tanítványokat, akiknek itt még a falak is érthetően beszélnek. Hetvényi Lajos, a Diákszövetség titkára bejelenti, hogy százakra rúg az üdvözlő levelek száma s ezek közt van Klebersberg Kunó gróf vallásügyi miniszteré, Farkas Lászlóé, Sántha Károlyé, Schneller István egyetemi tanáré, Qombocz Zoltán egyetemi tanáré stb Majd a titkári jelentést terjeszti be s a Diákszövetség célját ismerteti. A szövetség célját jól kifejezi jelvénye is: nyitott biblia felett kézfogás. A Diákszövetség tagjainak száma 354, eddigi vagyona: 68.000 korona. Az örökös tagok belépési díja 1000 kor., az alapító tagoké lüO korona, a rendes tagoké évi 20 korona. Aki csak teheti és megérti a nemes célt, lépjen be a tagok közé és pedig lehetőleg örökös, vagy alapító tagul. A nemescélért egyszersmindenkorra nem sok az a 100, vagy lüOO kor. de sok ember ennyivel is sok jót tehet. A közgyűlés dr. Nádossy Imre or szágos főkapitányt védnökké, Kirchner Viktort és Petrik Aladárt társelnökökké, Németh Sámuel volt felsőlövői igazgatót helyettes titkárrá választotta s a választmányi tagok számát harmincra egészítette ki. A hősi halált halt volt liceumi tanulók emlékére az iskola épületében emléktáblát helyez el. Az ünnepély alkalmából a Diák- szövetség javára a következők ajánlottak fel adományt. A Takarékpénztárak lés Bankok Egyesülete 100.000, a Magyar távirati Iroda, a Hangya Szövetkezet Központja, özv. Solymossy Ödönné báróné 10 000— l 0.000, a Dunántúli Luther-Szövetség 20.000 koronát. I
