Harangszó, 1922
1922-07-09 / 28. szám
226 HARANQSZO. meg, mint védte ö N. Pál barátját 1866. a Deákkut törvényszéke előtt s már előzőleg a szeminárium kerti házának padlására felmászva (no, mert a képezdészek is tagjai voltak a megyének), miként kereste elő az elveszett talicskákat és egyéb szerszámokat, melyek miatt a nagy per megindult. Ugyanakkor a jubilem alkalmával verselője (e sorok írója) külön strófát szentelt a kedves forrásnak: És te Hippokrene, kies szép Deákkut, Vized ma is csurog s gondtalan tovább fut. Ámde mennyi emlék forrott össze veled: Magyar tánc és zene, szép magyar viselet. Zászlód ma is kincsünk, nemes hölgyek [himzék, Vármegyéd szelleme él köztünk ma is még. Szuperintendensek, diák főispánok, Az élet harcát is ti jól megálltátok. Nagy hiba volt ezt az életrevaló, a modern pedagógiai követelményeknek is megfelelő egyesületet beszüntetni. Előbb Vargyas Endre szólt róla, majd Lasz Satnu a Pesti Hírlapban mint szemtanú kegyeletes tnegemlé kezéssel már 1909. kimutatta, hogy amit Amerikában Wilson Gill 18*7. a School City ( skola város) formájában kezdeményezett s amit az angolok, németek, svájciak és osztrákok is követtek, azt a soproni diákok a Deákkuti Vármegyében már régen megcsinálták. A Budapesti Hírlap is 1913. ismertette az új intézményt, a Newyorkban és a több nemzetiségű Pólában elért sikerekre hivatkozva De ennek Írója, sajnos, nem ismerte a soproni diákvármegyet. Íme, régi magyar kultúrintézmény, melyet a legműveltebb nemzetek most fedeznek fel s mint újdonságot hirdetnek. A találékony magyar elme már sokszor megelőzte így a külföldet. A helyi központ a kedves szép Deákkut külső formájában több változáson ment át. A régi forráskő nyílásán oroszlán fej volt, ebből bu- gyogott ki a forrás vize. Hálás és őszinte elismerés illeti meg a Városszépítő Egyesületet, hogy Sopron emlékezetes helyei között a Deákkutat is művészi építkezéssel emelte ki romjaiból. Az egyházkerület három tanintézete közül, melyek annak idején közösen vettek részt a Vármegye munkájában, most a főgimnázium kötötte össze a Deákkut renoválását az általános érettségi találkozóval s az emlékműre jelentékeny áldozatot is hozott A régi nemes Vármegyének most a Diákszövetség és Cserkész- csapat törekszik szellemi örökébe lépni s ehhez szívből kívánunk sok sikert és áldást Istentől. „Deákkut, légy forrása soká ártatlan örömnek!“ A régi forráskő szerény felirata rajta van az új kőfalon is. Nemcsak a májusi vigadozás ártatlan öröme, hanem a nehéz viszonyok között végzett hazafias munkának felemelő nemes öröme is méltán tölthette el az alapítók és későbbi megyetagok kebelét. A Deákkut egyszersmind nemzeti erőforrás is volt. Sopron kultúrtörténetében emlékezetes hely. Ifjúság és polgárság méltán áldozik emlékezetének hálával. Köszöntünk, Sopron. Letűnt tavaszok elhangzott dalából Pendít a lelkem most új éneket. Ahogy érintem, meglebben a fátyol, Mit az idő a múltra rávetelt. Jertek velem, akikre kikeletkor Sopron deríté napfényes egét! Akiknek szíve itt dalolta egykor Az ifjúság pacsirta-énekét. Ha kincseink a termő nyárban vannak, Lett tisztes élet, gazdag aratás, A bimbaját mind itt nyitotta annak A soproni szép virágfakadás. A mi virágaink, ott kint a réten, Elhullatták már régen szirmukat, De, mit szívünkbe zártunk egykor, régen, A virágok még most is nyilának. Hintsük ki hát ma itt e sok virágot Szórjuk Sopronra szirmok szűz havát. Jelentse itt az örök ifjúságot. Magyar jövendő örök tavaszát. Igen, tavasz volt, bár a lombos ágot Az ősz sárgára festegette már, Mikor jöttünk mi ide, kis diákok, Mint erre szálló sok vándormadár. Az otthon képe, nyári fény varázsa Ott ringott még kis lelkünk tükörén, Mikor bejöttünk itt az új világba S szorongva állottunk meg küszöbén. Mint zúgó méhkas forrott és zajongott Az ódon, szürke líceumnak tája. Reménybe, vágyba, félelembe omlott A jövendő titkon szövődő szála. Megtelt a kaptár. Jó öreg padokban, Miket kivésett az elődök kése, Csodálkozó szemünk előre lobbant S megkezdődött a lélek magvetése. Amit a múltban emberész kitermelt, Örök kincséül hagyva a jövőnek, Ami a porból emeli az embert, Mitől a szív fehér szárnyai nőnek, A nagyság, amit akarat kieszelt, Vagy lángzó szívek hajnalában feltűnt, Az igazságot, a nagyot, a szentet, Ott permetezték ránk, amíg figyeltünk. Időben, térben egyre nőtt a távol, Amit szemünk elért és átfogott. Emelkedtünk a ködök vak honából, Megláttuk a fényes magaslatot. Onnan hullott le minden fény a szívbe. A hitnek és hazának tiszta fénye. Aki velünk az igazságot hitte, Mind egybeforrott egy testvériségbe. Nem szakasztott szét nyelv és vallás gátja. A gyűlöletet nem hirdette senki. Ki e hazában édes anyját látta, Azt itt tanultuk egyformán szeretni. Mert méreg a magyarnak lelki rabság. Bukásba ment, ha sötét útra tévedt. Hatalmas naggyá tette friss szabadság. A haladásból lett itt mindig élet. Kik innen szálltak el, ma visszatértek, Szabadság fészke, ősi iskolánk I Hozsánna néked, hála és dicséret I Üdíts föl újra, mert megszomjazánk I Ki közelről, ki messze elszakadtan, Feléd tekintett, lelkünk erre szállt. Sopronra néztünk, ha egy pillanatban Az ifjúság emléke visszajárt: Az erdős dombok, melyek árnyas útját Dalolva jártuk hangos gyermekajkkal, A völgyek, hol az ábrándok elfogták Szívünket, mikor jött az élethajnal. A város, melynek egyik ablakához Óh hogy tapadt föl ábrándos szemünk I E nagy terem is hányszor hitt magához. Zenéje, fénye együtt jár velünk. Aztán . . . Minthogyha méla, halk zenébe Süvöltő vadság sikoltása csapna, Úgy vágott a hir szivünk közepébe, Hogy a nagy rablás Sopront is ragadja I Magyar lelkeknek tisztavizü kútját Belefojtaná idegen mocsárba. Óh jaj, hogy e nagy romlásoknak útját Ez a mi szegény nemzedékünk járja I Sopront akarják? Meddig sújt a végzet? Hol áll meg majd e szörnyű összeomlás ? És itt megállt I Itt tört meg az igézet. Sopron falánál véget ért a romlás. Csak eddig volt, hogy megpróbált az Isten. Betelt a mérték: bűnök bünhődése. A jobb jövendő kezdődött meg itten Az új életnek itt lett ébredése. Itt fordult meg örvényeken a sajka, Mely vészben járt s most csöndes vízre indul. Áldott e hely. Az Ur kegyelme rajta. Nagy szent Ígéret, mely megvált a kíntul. Te gyújtottad meg egykoron minékünk Az életnek fényes szövétnekét. Most benned lássa egész nemzedékünk A szebb jövendő új ígéretét. Megmentett Sopron I Hirdesd a hazának, Hogy a vízözön nem árad tovább. Dúló habokból tornyaid kiváltak, Mint egykoron a magas Ararát. Innen repüljön szét a szent reménység, Hogy új élet kell itten csakhamar. Lesz munka, ünnep, tett és friss egészség. Fölkel megint s erős lesz a magyar. Hamvas József. ________________1922. július 9.__ A soproni líceum ünnepe. Ritka szép ünnepe volt Péter-Pál napján a nagymúltu soproni líceumnak. Ennek a napnak emléke sokáig megmarad a részvevők szívében és messze érezhetővé válik áldásos hatása. Az összehívó: A »Soproni Evang. Líceumi Diák- szövetség« hívta általános érettségi találkozóra a soproni líceumban érettségit tett régi diákokat. Az alkalmat erre az szolgáltatta, hogy a már már elvesztett Sopron magyar maradt, másrészt az a cél, hogy a Diákszövetség eszméje minél szélesebb körben ismeretessé váljék. Az 1918-ban alakult líceumi diákszövetség céljául tűzte ki a jövő tanult osztályának helyesirányu szellemi, erkölcsi és
