Harangszó, 1922
1922-01-15 / 3. szám
22 HARANGSZÖ. 1922. január 15. szereti. Háborús nagy gondjai között is narancsot, pomagranátot keres, hogy neki kedveskedjék. Második neje, Brandenburgi Katalin nem volt hozzá méltó. A hűtlen nő iránt is, ki bűneit áttéréssel akarta fedezni, lovagias, nagylelkű; de a csábítót, a morva menekült Zierotin Ditrichet elcsapta udvarából. Gyermeke nem volt, de két unokaöccsét, Bethlen Istvánt és Pétert apai szeretettel nevelte, fejlődésüket éber gonddal figyelte. Munkából, fáradalomból az elsők közt vette ki részét. Katonái között sokszor a havon hált. Napestig jártkelt, feleket fogadott, levelezett. >Any- nyi gondom van — írja Thurzó lm rének — hogy egészségem is szintén megbomol miatta * Gondja volt az anyagi jólétre is. Ö volt az ország első kereskedője. Magyarországból bányászokat, Morvából kézműveseket hivott. Lelkiismerete hajtotta fejedelmi hivatáshűségre. Magas állásában is Isten számadó sáfárjának tekinté magát. Vallásos hite és ebből fakadt forró hazaszeretete volt lelkében a hatalmas hajtó erő. Alvinczynek írá: »Kérlek, uram, a privatumot a közjónak postponáljátok in negotiis. Szeressétek egymást. Senki se vonja ki magát közületek, az mivel az Isten szeretett, a haza megmaradására, Isten tisztességére; hanem amire elérkezik, fáradjon. Mert nincsen több hazátok Magyarországban ennél a kicsinynél; ha ezt is elvesztitek, hova lesztek a magatok szerelmesítekkel együtt.* íme így int, esedezik Bethlen Erdély aranykorában, mikor nemzetünk még számot tett a nagyhatalmak sorában, mikor az angol, francia, dán, svéd követ, a porta és Ausztria küldötte sűrűn látogatták Bethlen palotáját s keresték jókedvét. Hát akkor ma hogyan kiáltsuk mi fülébe ez igéket a letiport, megalázott magyarnak. Voltak kortársak és történetírók, akik Bethlen jellemében is találtak árnyékfoltokat. Roe Tamás, az angol követ, valami kifürkészhetlen titokszerűséget talált benne, ami őt szinte bántotta. Ilyen volt Bethlen mint diplomata. Ha ellenségei ravaszok voltak, éles szentével ő még tovább látott és túljárt az eszükön. Jól mondja Angyal Dávid: Bethlen oly hatalmakkal tusakodott, melyeknek páncéljáról a jámborság fegyverei visszapattantak volna. Tudott ő diplomata is lenni. A szép evangéliumi tanácsnak: legyetek szelídek mint a galambok«, ismerte ő a másik felét is: »legyetek okosak, mint a kígyók.* De e mellett alapjában mégis az Isten előtti felelősség mély erkölcsi érzése vezette minden lépését, a becsület útjáról le nem tért. * íme, ilyen volt jellemében a nikols- burgi béke hőse. Koronázás nélkül is királyi, fejedelmi nagyság. Élő bizonyság arra, hogy a történelemben nem materiális erők, tömegek, hanem egyes vezető lángelmék, a hősök viszik az emberiséget rendeltetése felé. Magyarország a harmincéves háború elején Bethlen által nyert világtörténeti jelentőséget, az ő érdeme, hogy akkor nem laza függvénye, hanem döntő tényezője volt az európai politikának. És az ilyen szellemi nagyság nem lehet csak a múlté és emlékezeté, hanem miként az örök fényes nap, ma is hat, éltet, szíveket gyújt, áldást fakaszt. Bethlen még a régi nagy ideálok hérosza.' Dicső példája kiáltó vád és büntető ostora a mai elfajult nemzedéknek. Míg a mai kor lebecsüli, éhezteti a kultúrát: Bethlen ezt helyezé első helyre, mert a műveltségben látta nemzete szabadságát és igazi nagyságát. Míg ma a műveltek jó része mellőzi, megveti a vallást: Bethlen a szentírással Isten félelmét vallotta a bölcseség kezdetének. Míg a vallási elfogultság ma is gúnyolja, üldözi a protestantizmust: Bethlen ennek kulturális fölényét látta és protestáns államban valósítá meg Erdély aranykorát. Míg a türelmetlenség ma is felekezeti viszályokat szít: Bethlen krisztusi lélekkel kereste a vallási békét és szövetkezést a hitetlenek ellen. Míg ma sivár lelkekben üres fogalommá vált a haza szent neve: Bethlen száz csatában veté érte kockára életét. Míg ma a nemzetek közt majdnem utolsónak szorítják le a magyart: Bethlen az elsők közé emelte. Míg a közelmúltban gyáva bölcseség nem akart látni katonát: Bethlen vitéz hadseregével szerzett hatalmat és tekintélyt nemzetének. Míg a mai kor királyokat fiz el, trónokat döntöget: Bethlen a fejedelmi erények olyan koronáját szerzé meg, mely előtt meghódolt jobbágy és főnemes. Ünneplő gyülekezet, nemes ifjúság! Lehet-e ily nagy magyar emléknapja mellett közönnyel elhaladnunk? Lehet-e azt a nemzetet, melynek ily nagyjai vannak, eltiporni? Műveletlen idegen barbárság lehet-e úrrá az ősi magyar kultúra felett ? Ez az ünnep felkölti bennünk a büszke rem- zeti öntudatot, hogy Bocskay, Bethlen, Rákóczy, Zrínyi, Thököly és újabban Széchenyi, Kossuth, I >eák és Tisza, a nagy szellemek e hősi gárdája nem halt ki még és a poklok kapui, e világ minden ördöge sem vehet rajtunk diadalmat. Szemünkben a haza széttépett teste felett most ugyan gyászkönny re.ige- dez. De a költőt nem hagyjak kétségben : nem az alkonyat, hanem a hajnal harmatcseppje ez. Új Magyar- országot várunk a réginek romjai felett, feltámadást régi bűneinkből és újjászületést szebb, dicsőbb életre. Bethlen Gábor minden erénye, minden hősi tette két ősi szent forrásból fakadt: vallásos mély hitéből és ki nem alvó hazaszeretetéből. Jertek merítsünk mi is e szent kútfőkből szomjuhozó lélekkel. A régi fénynél gyújtsunk új szövétoeket. Imádkozzunk és dolgozzunk. Tegye meg minden magyar, amire agya és erős kara képes. Arte et Marte dimi- candum! Térjünk Istennek útaira. S ha kiki hű sáfárként megteszi, amivel tartozik, akkor Bethlen erős hitével bizzunk a magyarok Istenében: Ha Isten velünk, kicsoda ellenünk 1 Erős vár a mi Istenünk! Bethlen bucsuzása. Az óra jár, a nap hanyatlik, Az árnyék nő, leszálf az este; Már-már takarodó hívása haitik, Csillag kigyúl s az ég hiúként lehajlik, Hogy árva lelkem Atyjához vezesse. Atyám volt Ó s Atyámnak érzem Most is, midőn tusám halálos. Kezére bíztam gyermekhittel éltem, Kezében sorsom odaát se féltem: Mind jó nekem bármit miként határoz. Jó volt, ezerszer jobb irántam, Mint várhatám, vagy érdemeltem : Nőttem szegényül, könnyes árvaságban, Ifjan,hányódtam harcban, bűjdosásban, De 0 pajzsként őrködött felettem. Nagyok fölé fejem vezérül A föld porából Ő emelte; ö gyújtott fényt utam szövétnekéül S ami hiányzott gyönge eszközéből, Dúsan kipótlá végtelen kegyelme. Csak eszköz voltam bölcs kezében, Több lenni én nem is kívántam. Ezért nem vert szívem soha kevélyen S meg nem szédültem semmi földi fény ben, De mertem vésszel szembe nézni bátran. Vívtam csatát folyvást csatára, Arattam hírt és gyözedelmet; Királlyá tett a lelkes hit s a hála, De nem kapott kezem mohón utána, Mert engem önző álmok nem vezettek.
