Harangszó, 1922

1922-05-21 / 21. szám

HARANGSZÓ. 1922. május 21. 174 ségére. Testét, a hajlatokat és főként a fejét jól beszappanozva alaposan., megmossuk. Semmiféle piszkot, kosz - mót ne tűrjünk meg rajta. A fürdés ideje alatt, mely lehetőleg 10 percnél tovább ne tartson, vigyázzunk, hogy légvonat ne érje. Fürdés után pár percre az előrekészített és felmelegí­tett fürdőlepedőbe helyezzük s csak azután pőlyázzuk be, öltöztessük fel a kellően lehűlt és megszáradt gyer­meket. Fürdés után a hajlatokat szór­juk be hintőporral, melyet legjobb szóródobozból alkalmazni. Legjobb hintőporok az ásványos hintőporok, míg a keményítő tartalmúak rosszak, mert csirizesednek s kipállítják a gyer­mek hajlatait Napközben többször bontsuk ki a kisdedet, tegyük szárazba, sőt ilyenkor is töröljük le vizes ru­hával benedvesített, bepiszkított test­részeit. Pelenkát nem szárítva, ha­nem jól kimosva kell újra felhasz­nálni. Aki ezeket a kicsinyesnek látszó, de mégis fontos dolgokat elhanya­golja, örökké bajlódni fog sebes, ki­vörösödött, kimart bőrű gyermekével. Tiszta gyermek az anyát dicséri, Míg a piszkos számon ötét kéri. MAGYAR GAZDA. Cséplőszén kiutalás a gazdáknak. Azok a gazdaságok, melyeknek 200 magyar holdnál nagyobb területtik van ga­bonával bevetve, a szénkiutalást úgy mint eddig saját nevükre és címükre kérelmez­hetik közvetlenül az Országos Szénbizott­ságtól (Erzsébet-körút 43. szám). Azok a gazdaságok, melyeknek 200 magyar hold­nál kisebb terű etük van gabonával be­vetve, arra való figyelemmel, hogy az Or­szágos Szénbizottság csak teljes vaggon- rakományt utalhat ki, többen együttesen kérjék a szénkiutalást, úgy, hogy egy-egy kérvényben annyi igény szerepeljen, mely­nek kielégítésére egy vagy több teljes vaggonrakomány spén kiutalása szükséges. 200 magyar holdon termelt gabona elcsép- léséhez kb. 1 vagon hazai szén igényelhető. Ez esetben a szénkiutalás, úgy, mint eddig, vagy a községi elöljáróság útján, annak címére, vagy pedig a bércséplést végző cséplőgéptulajdonos címére kérhető. Hogy a kisebb gazdaságok szénszükséglete köny- nyebben legyen fedezhető, a szénkiutalás valamelyik környékbeli legális szénkeres­kedő útján is kérhető a közösen megbízott valamelyik birtoktárs címére. A szénkiutalás iránti kérelemhez, mely közvetlenül az Országos Szénbizottsághoz intézendő, minden esetben hatósági igazo­lás csatolandó, amelyben az összes szenet kérelmező birtokos neve, lakcíme (lakóház- * száma), valamint egy-egy birtokos gabo­nával bevetett területének nagysága magyar holdakban feltüntetendő, s igazolandó az is, hogy a cséplés minden esetben gőzcséplő­géppel és széntüzeléssel (nem fa, szalma stb.) fog végeztetni. A kérvényben pontosan feltüntetendő azok neve, címe és vasútállo­mása, kik a szén átvételével megbizattak. Oly kérvények, amelyek a fent körülírt kö­vetelményeknek valamely tekintetben meg nem felelnek, figyelembe nem vétetnek. HETI KRÓNIKA. A politika eseményei. Az elmúlt va­sárnap a kormányelnök Dunántúlod járt. Szombathelyt, Kőszeget, Vasvárt, Rumot, Czelldömölköt stb. látogatta meg s minde­nütt nagy beszédeket mondott. Foglalkozott az ellenzék vádjaival, a drágaság kérdésé­vel, a tisztviselők helyzetével. Kitért a kü­lönböző vádakra, a puccsokra. Andrássyra, aki maga Tihanyban az ország egy magas dignitáriusa előtt úgy nyilatkozott, hogy a detronizáció elkerülhetetlen az ország szempontjából. Hatalmas beszédjét a kö­vetkező gondolatokkal fejezte be: Én is jöhetnék vádakkal és emelhetném ezeket olyan irányban, hogy az ország egy­ségének megbontásával az országot és a királyt veszélybe döntötték, belevitték és belekényszerítették az országot olyan hely­zetbe, amelybe választania kellett a nem­zeti lét és királya között. Vádolhatnék és emelhetnék vádakat azért, hogy megbontva az ország egységét, most újból ilyen irányú propagandát folytatnak tisztán azért, hogy maguknak politikai pártot gyűjtve, maguk­ról a felelősséget előző cselekményeikért elhárítsák. Emelhetnék vádat, hogy nem kímélik ezzel a propagandával Szent István koronáját sem, a királyi palástot, az özvegy királyné gyászát és nem kímélik a feleke­zeti békét, hanem lerántják ezeket a sárba é3 propaganda eszközzé sülyesztik le ma­gát a vallás szentségét is. Vádat emelhetnék azért is, hogy igenis azok lépnek forradalmi alapra, akik a ma­guk részéről meghozott törvényt nem isme­rek el érvényesnek, nem kímélik az ország külpolitikai biztonságát sem, hanem lehe­tetlenné tesznek bármely becsületes külpo­litikát is. Mert amíg ebben az országban a széthúzás meg lesz, amig ez a propaganda eredményeket fog felmutatni, addig a kül­föld Magyarországgal nem fog komolyan szóbaállni. De nem emelem ezeket a vádakat, mert hiszen mi hozzá vagyunk szokva ahhoz a logikához, amely kisütötte azt is, hogy Ma­gyarországon nem azért volt forradalom, mert hitvány emberek tervszerűen előké­szítették azt, hanem azért, mert egyesek ellene szegültek a divatos áramlatoknak. Elhitették azt is, hogy Tisza Istvánt nem azért gyilkolták meg, mert voltak elvete­mült fickók, akik ezt előkészítették, hanem azért, mert Tisza István magát népszerűvé tenni nem akarta. Bombát könnyű eldobni az országban, de az, aki embereket pusz­tít el az ilyen bombával, az felelős is ezért. Es nem lehet felelős az, aki nem volt ab­ban a helyzetben, hogy megvédje ember­társait a bombával szemben. Léhner György ácsmester Győr, Vásárhelyi Pál utca 12. EGYHÁZI ÉLET. a«iMiiiiam«fiiaifiiillBilualiiiaiÉMiiai>aamiMa>niiiB«niMiiiauHaB Az érettségi vizsgálatok kormány­biztosai. Dr. Vass József vallás- és köz- oktatásügyi miniszter az ev felekezeti középiskolák rendes érettségi vizsgálataihoz a következő kormányképviselőket küldte ki: a bonyhádi ágostai evangélikus főgim­náziumhoz dr. Gaál István kolozsvári tud. ' egyetemi tanárt, a kőszegi ág. h. ev. leány­gimnáziumhoz Wiesinger Károly főgimná­ziumi igazgatót, a soproni ág. h. ev. főgim­náziumhoz Rácz László budapesti főgimn. igazgatót, az aszódi ág. h. ev. főgimnázi­umhoz dr. Mikola Sándor budapesti főgimn. tanárt, a békéscsabai ág. h. ev. főgimnázi­umhoz dr. Sztehlo Zoltán jogakadémiai tanárt, a budapesti ág. h. ev. főgimnázium­hoz dr. Mauritz Béla budapesti tud. egye­temi nyilvános rendes tanárt, a szarvasi ág. h. ev. főgimnáziumhoz Törtely Lajos ceglédi lelkész, budapesti theol. akad magántanárt, a nyíregyházai á£. h. ev. főgimnáziumhoz dr. Pröhle Vilmos debre­ceni tud. egyetemi nyilvános rendes tanárt, a nyíregyházai ág. h. ev. leányfőgimnázium­hoz dr. Habán Mihály áll. főreáliskolai igazgatót. Helyreigazítás. Kuthy Dezső egyete­mes előadó megkeresésére készséggel regisztráljuk, hogy a „Harangszó“ április 28-iki számában „a bpesti norvég misszio­náriusok — hajléktalanok“, címmel az Egy­házi Élet rovatában bpesti tudósítás alapján „szóról-szóra“ leközölt hir nem felel meg a való tényeknek. A lakásügy a norvégek teljes megelégedésére nyert annak idején teljes elintézést. Legszebb emlék. Néh. Rózsa Sándor 57 éves buzgó egyháztag a szakonyi gyü­lekezet harangalapja javára végrendeletileg 10000 K-t hagyományozott A csikvándi gyülekezet április 30-án templomi ünnepély keretében áldozott Bethlen Gábor emlékének. Ez alkalommal a gyülekezet éneke és a lelkész imája után az iskolás gyermekek szép vallásos és hazafias költeményeket szavaltak, a lelkész pedig a nikolsburgi békekötés jelentőségét és Bethlen Gábor érdemeit méltatta. Az ünnepély imával és a gyülekezet énekével végződött. Május 7-én pedig Luther-szövetségi ünnepélyt tartott a következő műsorral: 1. Közének. 2. Ima. 3. A Luther-Szövetség ünnepén. Irta Horváth Béla. Szavalta Gsik Eszter. 4. Luther, mint a Luther-Szövetség ideálja. Szabad előadás. Tartotta Gyar- mathy Dénes szombathelyi vallástanár. 5. Erdély magyarjaihoz. Irta Végvári. Sza­valta Bedecs István. 6. Ima. 7. Közének. Az offertórium a Luther-Szövetség javára 46470 K-t eredményezett. A rákospalotai Evang. Szövetség áprilifc 9-én vallásos estélyt tartott az alábbi műsorral: 1. Közének. Isten felséges ado­mánya. 2. Imát mondott Fischer Sarolta tanítónő. 3. Cifra könyveim közt. Szavalta Lábodi Margit. 4. Óh boldog ház. Énekelte Moravetz Hugóné, harmoniumon kisérte Fischer Sarolta tanítónő. 5. Petőfi családi költeményei. Előadta s ismertette Sass János. A nagy költőben a szülők iránti szeretet, tisztelet, hála s kegyelet példaképét állította a közönség lelki szemei elé, intvén a szülőket, hogy neveljenek vallásos, nemes érzelmű gyermekeket, intvén a gyermekeket, hogy szeretetet, tiszteletet és engedelmes­séget tanúsítsanak szüleik iránt, mert csak

Next

/
Oldalképek
Tartalom