Harangszó, 1922

1922-05-21 / 21. szám

1922. mája* 21. HARANOSZO. ________ ____ 171 kor talán éppen Petőfi szedte vad virágok illatoztak... Ha valaki megkérdezi az egyházas- hetyei faluvégen : melyik házban szü­letett Berzsenyi Dániel ? — az első szdra akármelyik ostorosgyerek rámu­tat: — Ott nil Tábla van a falon. — De kérdezze csak meg: hol szü­letett Kunoss Endre? — alighanem a szemébe nevetnek. Azt hiszik vicc­ből kérdezősködik valami vándorko­médiás. Pedig idevaló, ősnemes csa­ládból valóban itt született (1810-ben) ez a méla szavú, szomorú sorsú po­éta, kinek a nevére sem emlékszik manapság senkise. Költősors: min­dent adni — semmit sem kapni. Sokszor még egy emléktáblát sem... A szomszéd faluban: Dukában, nem tudom, rá lehetne e találni em­léktábla után Dukai Takács Judit szülőházára és Zádor (Stettner) Györ­gyére? Kemenesalja túlsó szélén, Szentivánfán pedig, talán Szelestey László háza jeltelen. . . Ostffyasszonyfán is hiába kérdez- nők: hol lakott Petőfi Sándor? — nem tudnák megmondani. Hogy tud­nák?! Semmi sem jelzi a házon. És csak kevesen tudják a faluban: ki volt az a Salkovics Péter? — Se hire, se hamva már a családnak. Különben is rövid életű volt: két nemzedéken át élt itt. Salkovics Pé­ternek, aki mint mérnök ember, első­nek szakadt a felvidékről Kemenes­aljára, egy, Petőfinél fiatalabb fia volt, benne halt ki a család. Erre az ifjabb Salkovicsra még többen emlékeznek, mint postamester halt meg Sopronmegyében a 80-as évek- ban. Csonka volt: jobbkezét a sza­badságharcban, mások szerint az olasz háborúkban veszítette el. A Salkovics-féle ház, mely egykor Petőfinek otthont adott, most Kele­men Istváné, öt mindenki ismeri a faluban, első szdra megmutatják a házát. Nézem.. . Csinos, tiszta, kuria- szerü épület. Milyen szépen elférne nagy fehér homlokában egy kicsi, arany betűs emléktáblái... Elférne... és legalább tudná minden errejáró: hol töltött hosszabb időt Kemenes­alján a magyar nép leghalhatatlanabb lantosa, biborszívű szabadsághőse: Petőfi Sándor ? I Talán most, születésének 100-ik fordulóján, amikor nevének hallatára összedobban minden magyar szíve és vetélkedve ünnepük egyre jobban élő és mind halhatatlanabbá váló emlékét: akadnak Kemenesalján is olyan lelkes Petőfi barátok, akik . összeadnak egy emléktáblára valót. Talán... (Vége.) Az én világom. Egy picike sziget Háborgó tenger közepén, Partját virág szegi, lakója a béke, Éíetsajkám rajta: a remény. Világító mécsem: hitem szövétneke. Olajforrása : az örök szeretet. . . Az én világomnak szelíd csend a hangja, Az én világom egy virágszegélyes Boldog kis sziget I Hudy Ilona. Az Úr oltalmában. Történeti elbeszélés. Irta: Kapl Béla. Hatodik fejezet 19. folyt. Az elkövetkező hetek Mártonra súlyos lelki gyötrelmeket hoztak. Szerelme viaskodott érzékeny lelki­ismeretével. Korláti magaviseletéből kénytelen volt kiérezni azt, hogy az apai hozzájárulásra nem számíthat. Hazaérkezése óta olyan gőgösnek látja, hogy lassanként minden remény- sége^ szertefoszlott. Mit tegyen ? Mint az Úr szolgája választásra kénysze- rítheti-e ezt az ártatlan, meleg szívű leánykát ? Kényszerítheti-e, avagy elfogadhatja-e, hogy válasszon kö­zötte és az édesapja között? Oltár elé léphet e az apai áldás nélkül, vagy az apai átokkal feje felett ? Ha pedig Zsófia lelkében a gyermeki szeretet és engedelmesség lenne döntő erejű, úgy hogyan bírja el szíve bol­dogságának összeomlását? Néhány hét mufva az édesapjával történt megállapodás szerint felment Északmagyarországba. Megállapodtak abban, hogy papi vizsgáját leteszi s lelkipásztori hivatására felavatást nyer. Rafanides Sámuel prédikátor említést tett erről egy véletlen talál­kozás alkalmával Korláti őnagyságá- nak. De az csak vállát rángatta. — Hát azután hol akar működni a fiatal prédikátor?,., kérdezte félig gúnyolódva, félig komolyan. — Oldalam melletti... feleli ha­tározott hangon Rafanides Sámuel. Korláti csodálkozó kérdésre vonja fel szemöldökeit. — Itt, Szolgaházán ? Nem lesz az jó, prédikátor uram 1 Úgy látom, e szent eklézsia úgyis pusztulásnak in­dult, minek volna halotti kocsihoz kötni egy fiatal élet saroglyáját? De meg különben is, kérkedés, meg ki- hivásszámba menne egy fiatal prédi­kátornak munkábaállítása, holott a vármegye, a helytartótanács, sőt a magas kancellária is görbe szemek­kel tekint Szolgaházára. Rafanides prédikátor ajkán meg­fagy a sző. — Nem értem Nagyságod ellen­vetését. Az eklézsiánkra vonatkozó beszédét sem értem. Tudomásom sze­rint az eklézsia ügye rendben van s igazságunk napnál világosabb bizony­ságot nyert a világi felsőbbség előtt. Ahhoz pedig, hogy saját fiamat ol­dalam mellé vegyem hűséges segít­ségül, vájjon kinek lehet ellenvetése? — Nekem 1... vágja oda Korláti s szavai megerősítéséül nagyot üt mellére. Rafanides arcát elönti a harag bíbora. — Nagyságod csak egy ember. Akármilyen sokra taksálom, mégis csak egy ember. Ha ellene van szán­dékomnak, nem tehetek róla, én azon­ban véleményét megapellálom magá­hoz a gyülekezethez. Döntsön a nép fiam sorsa felől. A harag villámai cikkáznak Kor-' láti szemeiből, de azért « mérsékeli szavait. — Prédikátor uram fia kap lágy kenyeret egyebütt is I Ne zavarja ek­lézsiánk és önöncsaládja ügyét. Nem is tartom ajánlatosnak, hogy velem szembehelyezkedjék. Rafanides egy pillanat alatt meg­higgad. Arcizmai elsimulnak s tekin­tete ismét megnyugszik. — Lágy, vagy száraz kenyere bi­zonyára mindig lesz az Úr munkásá­nak. Nem is ez az aggodalom sürgeti elhatározásomat. Midőn fiamat Szolga­házára oldalam mellé kívánom, egye­dül az eklézsia és az anyaszentegyház ügyére tekintek, öreg, beteg ember vagyok. Tartozom olyan utódot állí­tani, kinek kezébe letehetem ennek az eklézsiának a sorsát, ha a jó Isten életem felől már határozott. Fiamat ilyennek ismerem. Lelkemen nevelő­dött. Tudós, hivő lélek, bátor, szilárd jellemű. Ha őt látom a szent templom küszöbén, akkor nyugodtan sóhajtom az agg Simeonnal: Mostan bocsásd el Uram a te szolgádat békességgel I... Korláti boszusan ingatja fejét. — Hát értse meg Kegyelmed Pré­dikátor Uram, hogy Szolgaháza már el van döntve. Nem szólhatok többet, de amit mondottam, vegye bizonyosra. Rafanides Sámuel arcán mintha megkővesednék az élet. Mereven te­kint Korlátira s csak a szeme mélyén

Next

/
Oldalképek
Tartalom