Harangszó, 1922
1922-05-07 / 19. szám
1922, május 7. 19. szám. t XIII. évfolyam. Alapította: mA P I BÉLA 1910-ben. Laptulajdonos: iiUBDánttll Lotber-Szövetséo. iiziratok Lovászpatonára 29eszprénimegye>, eli'ifize- itl díjak, reklamációk a HARANGSZO Uadóhiva- i fiának 8zentg0tthárdra íasvármegye) küldendők. I Előfizetést elfogad !'minden evang. lelkész éa tanító. ilooJeleolk minden vasárnap. Kiadóhivatal: SZENTOOTTHÄRD, Va8vármegye. A HARANGSZO előfizetés! ára: Cimszalagos küldéssel */« évre 88, félévre 75, egész évre 150 K. Csoportos küldéssel: »/« évre 33, félévre 65, egész évre 130 K. Lother-8zÖTetégl tagoknak cimszalagos küldéssel l/« évre S3, félévre 65, egész évre 130 K. Csoportos küldéssel: »/« évre 28, félévre 55, egész évre 110 K. múltra emlékezés tettre keltő ereje a nemzetek életében. Irta: Gyurátz Ferenc. Az emlékezés a léleknek azon dhetsége, mellyel a múlt eseményeit visszaidézi, így egy láthatlan kötelék, dtely az élő nemzedéket . elődeinek Korával összeköti. Ennek segélyével Alapítják meg a múltat kutató tudósok a nemzetek történetét. Az emlé- stezés a múlt korszakokról komoly ainuságot is nyújt az utódoknak. Az Jraök dicső tetteiről beszélve, az uno- IMkat küzdelemre buzdítja nagy célok- irt, honért, szabadságért Izrael fiai leveretve a reájuk támadt (Hatalmas ellenség által s fogságba Hurcolva ott ültek a babiloni vizeknél, juz elvesztett hazában örömdalt zengett lantjaikat az idegen földön fűzfákra akasztották s szemeikben kőny- hrt fakasztott a gondolat a porba- rumlott Sionra. Az emlékezet megér- Mette velük, hogy a jó napokban liiütelenek voltak a Jehovához s löönnyen bálványimádásra hajoltak, úiűneiknek büntetése az a rablánc, mmely most reájuk nehezült. A fájó mmlékezésből fakadt töredelem új nMngra gyujtá keblükben a hitet, a i&gaszkodást az igaz Istenhez, kinek ugarja meg nem rövidül, ki meghallgatja a mélységből hozzá emelkedő fohászt. A hit ápolta keblükben a r szebb jövő reményét, a szabadság és o.onszeretet érzelmét. Az emlékezés ! hazára fakasztá ajkaikon e vallomást: »Ha elfeledkezem rólad — Sión, — feledkeizék el magáról az nn jobb kezem. Tapadjon az én nyeljem ínyemhez, ha nem Jeruzsálem easz az én lelkemnek főgyönyörüsége.t A soha nem halványuló emlékezés i hazáról vezette vissza a népet, lícaikor szolgasága Babilon bukásával l&'éget ért — a szülőföldre, adott neki lelkesedést, erőt, új templom alkotására a szabad hazának újból felvirágoztatására. A múltról emlékezésnek nagy hatását találjuk Spártában is. Itt a nevelés, a hazáért élt, halt hős elődök dicsőítésével oltotta az ifjúság szívébe a hon iránt való tartozás tudatát s élesztette benne az önfeláldozásra készséget a szabadságért. A spártai ifjú készebb lett volna százszor meghalni, mintsem gyávasággal gyalázni meg apáinak sírját, kik dicsőségtől övezve éltek emlékezetében. Egy előkelő családból származott fiatal spártai vitéz, ki Xerxes hadának betörésekor öltözött először fegyverbe, midőn PiáteáQál az ütközet megkezdése előtt egy portyázó perzsa lovascsapat nyilaitól találva súlyos sebet kapott; még haldokolva is csak azt fájlalta, hogy sírba száll, mielőtt a haza védelmében valami szép, nagy tettet vihetett volna véghez. Előtte és társai előtt nem az élvezet, mulatság adott az életnek igazi értéket, hanem a honfiúi kötelességnek hű teljesítése. A múltnak híven őrzött emlékei avatták a spártai polgárokat oly hősökké, kik századokon át a legyőzhetlenség hírében állottak e világ előtt. Rómában is a múlt szívemeló példáival nevelte az emlékezés a polgárerény virágait. Míg dicsőítve emlegették a honfiak a hon s szabadság hős védőinek, Brutusnak, Decius- nak, Cincinnátusnak, Pabriciusnak, a két Scipiónak nevét: addig Róma dicsőségé emelkedett. Mikor hőseiről megfeledkezett a nép s lelke csak az ingyen kenyér, mulatság után sóvárgott, akkor megindult a hanyatlás. A jog, szabadság, meggyőződés olcsó árucikk lett. Az egykor oly önérzetes, hatalmas, római polgárság önző zsarnokok rabszolgája lett s a nagy birodalom folytonosan ingadozva, gyöngülve, végül a reátört barbár népek csapásai alatt darabokra hullott szét. Régi rokonainknak, a hunoknak története is mutatja az ősökről tisztelettel emlékezésnek hatását. Ismeretes Priskus görög írónak feljegyzése, melyben előadja, hogy midőn mint követ jelent meg a hun királyi udvarban : Attila a nagy fejedelem fényes ünnepélyt rendezett. Ennek folyamán scytha dalnokok léptek fel és zene kíséretében az ősök dicsőségéről énekeltek. Ezalatt az ifjú scythák arcán a lelkesedés sugárzott, az öregek pedig megindultan könnyeztek, fájlalva, hogy aggkoruk a tettek mezejéről már visszatartja őket. Saját nemzetünk múltja is világosan beszél az emlékezetnek tettre keltő erejéről. Anonymus, Béla király névtelen jegyzője, ki ezelőtt 700 évvel írta meg a honfoglaló magyarok történetét, szól hegedűsökről, kik az elhunyt hősökről daloltak. Később is találkozunk ilyenekkel. Mint vándor énekesek jártak városról városra, faluról falura s hol hallgatókra találtak: ott megzendült hegedüjök, felhangzott daluk a régi jó időkről, a nemzet hőseiről, kik dúló csatákon áldozták vérüket, életüket hazájukért. Szólt az ének a nagybárdu Botondról, ki bárdjával rést hasított Bizánc érc- kapuján, a kürtös Lehelről, ki az augszburgi csatában elfogatva, a németek által még halálra itéltetésekor is kürtjével leütött egy árulóvá lett szövetséges vezért. Zengett a dal a pomeráni hőst párbajban leverő I. Béla királyról, Cserhalom hőséről, Szent Lászlóról, s a többi árpádházi dicső királyokról. Kiknek vezérlete alatt a magyar védpaizsa volt a keresztyén Európának a keletről özönlő pogány néptörzsek kunok, besenyők, tatárok támadása ellen. Majd a rabigát tördelő Hunyadiak, a hős Bocskayak, Bethlenek, Thökölyiek, Zrínyiek, Rá- kóczyak tetteinek emlékezete nevelte
