Harangszó, 1922
1922-04-30 / 18. szám
146 HARANQSZÓ. 1922. április 30. a hallgatóság elé. Lelki vergődésben, a szív gyötrelmeiben, a gyász és fájdalom, a lemondás világában születik meg az. Az új élet kapujához lelki válságokon át vezet az út. Ne kerüld, de várd a fájdalmat és szenvedést, mert más leszesz általa, mint nélküle Voltál. Ám az új élet sem a megromlott életnek, sem a bűn előtti ártatlanságnak nem lehet a folytatása, a bűn nyoma, mint márványba vésett betű él a leiken. A tékozló fiúnak nincs az apai otthonban semmije, ő mindenét elpazarolt koldus, minden, amit kap, az apjáé, aki kegyelemben részesíti; nem a jog, hanem az isteni irgalom alapozza meg az új életben Istenhez való viszonyunkat. Ebből az új viszonyból megváltozott világnézet támad; az Önző én helyét a központban Isten foglalja el, Isten OrOk fénye ragyogja be s ez az ő szolgálatára kényszerít. A megtért fiúnak az az OrOme, hogy apjáért dolgozhatik, az új életet élő ember a maga méltóságát abban ismeri fel, hogy Istenért élhet. Boldogságát nem a külső sorban, a szerencsében keresi, nem is mint az erény jutalmát várja, hanem bírja az Istennel való közösségben és teljesen ura a külső viszonyoknak. Űj erőt kap az Istennel való állandó közösségből az uralkodásra. Az új élet eszkOze nem a fejlett értelem, nem a nemes szív, nem is az erős akarat, hanem a kegyelembe fogadtatás. Est szolgálja a Krisztus egyháza, amely nem emberi holt szerveset, hanem az élő Krisztus élő teste, amely életmegújulást jelent annak, aki lélek szerint tapad hozzá. Mindhárom estét ima zárta be, amelyek kOzüi egész megrendítő s kOnnyekre indító volt a hazáért elhangzott utolsó. Hatalmas missziói munkát végzett püspökünk Pécsett is, ahol április 1-én és 2-án látogatta meg a hosszú ideig szerb megszállás alatt sínylődő s csak nem régen felszabadult pécsi ev. gyülekezetét. Bizonyára nemes, imádkozó lelkének leghőbb vágyát látta teljesülni, amidőn az OrOk élet igijéivel ajkán annak a gyülekezetnek körében tárhatta fel lelki kincseinek gazdag tárházát, amely gyülekezet, élén a fáradhatatlan lelkésszel a keserű megpróbáltatás napjaiban minden kicsinysége mellett oly nagynak, minden szegénysége mellett oly gazdagnak bizonyult. A püspököt megérkezése alkalmából a pécsi állomáson hatalmas küldöttség várta élén a város polgármesterével. Vasárnap délelőtt a rendes istentisztelet keretében ő hirdette az Úr igéit. Az istentisztelet végeztével a küldöttségeket fogadta. Délután gazdag műsor keretében vallásos est volt, ahol ott volt Pécs város előkelősége, a gyülekezet apraja-nagyja, ahol ismét csak a püspök tartott mély gondolatokban gazdag előadást a napjainkban annyira szükséges bűn- bánatról. Előadása minden bizonnyal itt is maradandó nyomokat hagyott hátra, az arra készséges lelkekben. Pécsi tartózkodása alatt több látogatást végzett. A többek közOtt meglátogatta gróf Zichy Qyula megyés- püspOkOt, aki látogatását még a délután folyamán viszonoszta. Megérkezése alkalmából Littke Jenő máv. üzletvezető adott vacsorát| a püspök tiszteletére, vasárnap este pedig társas vacsora volt. A püspököt hivatalos útjában Schöll Lajos főesperes, Mechwart Ernő egyházmegyei felügyelő, Müller Róbert alesperes és Balogh Ernő püspöki titkár kísérték. Strófák. Irta . Szabó Oyula. I. Anyámtól tanultam — akik mennybe men- Földi siralomból, jobbjára Istennek: [nek Sohasem szenvednek... Ott minden napsugár, ott minden szivárvány, Oda nem megy bánat láthatatlan szárnyán, Ott nem úr az ármány. . . — Hittel hittem eddig, de ma már tagadom, Hogy ott ma egy szittya boldogan vigadjon, Sirva ne fakadjon. . . — A kezük ökölbe — s mind-mind odatérnek Hol serege gyűl, gyűl, ősz Csaba vezérnek: S tóle ostort kérnek. . . II. Nem volna fájdalom, Ha szivünk nem volna, Kínzó szenvedések Egyre jobban fájók, Bús, halavány ifjak, S kora sírba vágyók. . . Titkon, éjszakákon Tenger könny nem folyna. Ha nem volna szivünk — Szeretet se volna És a világ lenne Puszta, komor, sivár, És mint gyerekjáték, Kicsike kártyavár, Tréfás kis fuvásra, — Úgy összeomolna. Gyüjtsünk előfizetőket és adakozzunk a „Harangszó“ fentartására. A győri naggyülés után. Irta: Kiss Samu. Az egyik böjti vasárnap délután Győrött katholikus naggyülés volt az ágyúgyár pavilonjában. Hát igazán stílszerűen megfelelt a helynek a gyűlés lefolyása, mert ágyuk módjára dörögtek ott a protestánsok ellen. A gyűlés kimondott célja volt: a katholikus hit és öntudat mélyítése. S mint résztvevő mondhatom, hogy az ilyen, katholikus öntudat ápolását célzó gyűlések igen tanulságosak s igen alkalmasak a — protestáns öntudat mélyítésére és erősitésére. Mert az ott elhangzott beszédek s a protestantizmus ellen felhozott igazságtalan vádak szinte felkorbácsolták az emberben az .eretnek“ vért, a protestáns öntudatot. Áll ez különösen Haller István volt kultusz- miniszter előadására, aki jezsuitább beszédet mondott a jezsuita Bangha páternál. Beszédének az elején kereken kijelentette: .Mi azt akarjuk, hogy a katholikus elvek érvényesüljenek mindenütt a nyilvános életben is, a fórumon, a községházán, a megyeháznál, az országgyűlésen.“ Tehát, ismét a régi nóta: a „regnum Mananum“, a szűz Mária országai Beszélt azután a katholikusok elnyomatásáról, mely szerint .tudatosan csinálják, hogy a katholikusok ne emelkedhessenek se gazdaságilag, se szellemileg.“ Fölemlíti 1. Frigyes Vilmos porosz császárt, aki .rendeletet adott ki, hogy katholikust nem szabad kinevezni olyan hivatalba, ahol a fizetés 300 tallérnál több.* Hát én is ismerem egy kicsit a történelmet, de én erről a rendeletről nem tudok. Anélkül azonban, hogy Haller adatát egyszerűen tagadnám, vagy kétségbe vonnám (bár az ő merész és egyoldalú állításain van egy kis okunk és jogunk kételkedni); azt hiszem, hogy ez a rendelet — ha tényleg igaz — csak viszonzás akart lenni ama körülményre, hogy a Firrnian gróf szalzburgi érsek által a kath. istentiszteletre katonákkal kénysze- ritett s e miatt Poroszországban betele- edni akaró szalzburgi protestánsok békés ivándorlása elé a bécsi udvar nehézségeket gördített. Amin I. Frigyes Vilmos érthető módon felháborodott. Mondom, nem tudom biztosan, mi igaz a dologban s ha igaz, hogy történt, mi volt az oka? De neip szükséges nekünk adatokért olyan messze s Németországba mennünk. Maradjunk meg mi csak hazánk történelménél. S akár itt se menjünk vissza az evangélikusok megégetését s fej- és jószág- vetéssel való büntetését kimondó 1523-iki budai és 1525-iki rákosi országgyűlésekig. Hallgassunk a protestánsoknak arról a sok szenvedéséről és elnyomatásáról, melyek a Bocskai, Bethlen és Rákóczi-féle fölkeléseknek az előidézői voltak. Ne szóljunk a pozsonyi vértörvényszékről, az eperjesi mészárlásról, a gályarabok rettenetes szenvedéseiről. Mert ezek a Haller által hivatkozott I. Frigyes Vilmos uralkodása előtti időbe esnek. De ott van az I. Frigyes Vilmossal egykorú magyar király III. Károly, aki 1731-iki rendeletében a protestáns híveket a katholikus plébánosok részére való stóla és párbér fizetésére kötelezi; a lelkészeket pedig a keresztelés ügyében a kath. esperesek, házassági ügyekben a kath. püspökök alá helyezi. Amely rendelet továbbá kimondja, hogy a vegyes házasságokat csak a kath. pap előtt lehet megkötni; hogy a kath.
