Harangszó, 1922
1922-04-02 / 14. szám
1922. április 2 HARANOSZO. 115 A kényszer semmitsem használ, talán inkább még ront. Nem azokat várja az Úr, kiket odakorbácsolnak oltárához, hanem akiket bűnös szívük kegyelmet kereső vágyódása viszen őhozzá. Jól tudom, kiknek hallja meg csak füle a harangszót s kik zárják el lelkűket Istenük előtt. Majd megzörgetem lelkűk ajtaját és életre szólítom alvó lelkiismeretüket. Az emberek helybenhagyólag intenek fejükkel. Bizony így jobb lesz! Az öreg Kovács Ferenc oskolamester, már a hetvenedik esztendőt jól meghaladta, beteges, fáradt ember, de azért mégis csak szót emel. Mert az eklézsia határozata ellenére sokan visszatartják az iskolától gyermekeiket. Kötelességgé tétetett, hogy minden 2—3 gyermekes család legalább egy gyermekét tartozik feljáratni az iskolába. Mégis sokan minden gyermeküket elvonják az iskolától s mindnyáját munkára szorítják. Az intelem is csak falra hányt borsó. Lám Magyari Péter háromszori intelemre sem küldte el gyermekét az iskolába. Az ősz tanító összekulcsolt kezekkel kéri az embereket, hogy serkentsék a szülőket gyermekeiknek az iskolába járatására, mert különben elvész a tudomány nélkül való nép. El is határozták azonnal, hogy házankint figyelmeztetik a szülőket szent kötelességükre. Magyari Pétert pedig 1 forint birságra Ítélték. Majd megjelenik Balázs János s panaszt emel Horváth Eszter, Horváth József leánya ellen, ki a jegyet neki visszaküldte. A legényt és a lányt kihallgatják, azután prédikátor uram kimondja az ítéletet, mely szerint a jegyet visszaküldő leányzó tartozik 10 tallér büntetést, meg egy hordó bort fizetni a vőlegénynek, azonkívül pedig hat tallért a templom javára. Mivel pedig a jegy visszaküldését semmiféle elfogadható okkal magyarázni nem tudja, egy fél esztendeig jegyet nem válthat. Ezenfelül külön dorgálásban részesül Horváth Eszter leányzó, mert a jegyesek nem jártak el a lelkipásztor elé káté kihallgatásra. A menyasszony apja dőrtnög ugyan, de azért fejet hajt az ítélet előtt. Ezután a tanító mellett ülő ember szólal meg. Mindenki tudja, hogy a két Tolvaj testvér, az Imre és a Sándor a birtok osztály óta gyűlölködnek. Sőt nem átallóttáíc doronggal menni egymásra. Ezen dolog éktelenségét megnöveli még az is, hogy úgy cse- lekesznek, mintha teljes atyafiságos szeretet lakoznék szívükben. Az Úr házába eljönnek, azt nem is lehet kifogásolni. De az Úr asztalához is járulnak, pedig nemcsak napok, hanem esztendők is alámennek az ő gyűlölködő haragjukon. Nehéz tanácskozás után megintik a két gyűlölködő testvért, hogy szádjának magokba és egymásnak megbocsátva, keressék az Úr irgalmas kegyelmét. Addig pedig, míg ezen érzületüknek bizonyosságát nem adják, eltiltatnak a kegyelem asztalától, melynek javaira magokat méltatlannak mutatták. Az asztalvégen ülő öreg ember ismét megszólal. Megidéztetett a tanács elé Szakajtó Ferkó, mert a múlt vasárnap részegen jött a templomba. Dülingélve ment az utcán s a templomi szentbeszéd alatt elaludt és éktelen horkolással zavarta a komoly áhítatosságot. Szunyogh András felüti a fejét. — Egy forintot fizessen a beste lélek 1... mondja szaporán pislogatva. f— Nevetséget csinált, — folytatja az ősz hajú tanácstag, — az iskolásgyermekek a kórusban valamennyien rajta mulatozának. — Külön még öt garas 1... tódítja a büntetést Szunyogh András. — Egy forint, öt garas I... — szól elgondolkodva a prédikátor. Vájjon javulására vagyon-e ez a büntetés szegény szerencsétlen Szakajtó Ferkónak, ki teljesen odaadá magát a borivásnak ? Megfizeti, de úgy, hogy ellopja a gyerekei szájától, maga pedig tovább iszik. És nem gondol arra, hogy a templomi botrányért büntet- tetett ilyenképpen. Nem elegendő tehát őkegyeimét birsággal sújtani, hanem mivel erre érdemetlennek mutatta magát, eltiltjuk őt egy hónapra az Istenháza látogatásától. Azonfelül most magunk elé idézzük és a nekünk adott képesség mértéke szerint megfelelő felvilágosítással őt józan életre inteni igyekezünk. Az emberek csendes megfontolás után helyeselnek s Szakajtó Ferkó megjelenik a tanács előtt. Rafanides prédikátor atyai hangon megdorgálja a vasárnapi botrányokozásért. A templom szent hely, az Isten háza és a mennyek előcsarnoka. Oldott saruval kell a küszöbét által lépnünk és kívül kell hagynunk minden hívságos gondolatot. Épülést, bünbocsánatot és vigasztalást keres a hívek serege az Úr színe előtt. Ö pedig italos fejjel jön az imádság házába s nemcsak hogy önmaga számára semmi lelki gazdagodást sem viszen, hanem még másokat is megbotránkoztat. — Ezért téged, édes fiam, ezennel megdorgállak és az Isten háza látogatásától egy hónapra eltiltlak. De intlek egyszersmind, hogy javulj meg a te életszokásaidban, hogy életed becsülést nyerjen mások előtt, javadra legyen néked és boldogságára családodnak. Szakajtó Ferkó fejlehajtva, csendesen hallgatja a prédikátor intelmeit s piros foltokkal tarkázott duzmadt arcán igaz meghatottság látszik. — Nem vagy te rossz ember, Ferkó, — folytatja még a prédikátor, — csak gyenge vagy. Próbálnád meg az Istennel élni s majd lehetővé válnék az, amit most lehetetlennek látsz. Szunyogh András sürü sóhajtások közt hallgatja a szép tanítást, az utolsó szavaknál pedig feltör belőle a zokogás. Rafanides a hang felé fordítja fejét, azután hozzáfűzi: — Lám, Szunyogh András atyánkfia is, amint azt tudják kegyelmetek, eme rút szenvedélyben leledzett, úgyhogy már-már testi és lelki épsége ment miatta veszendőbe, de Isten kegyelméből immár hovatovább egészen kilábol belőle. Célravezetőnek látszik tehát, hogy ő majd felvilágosítást nyújtson Szakajtó Ferkónak arról, minő romlásokba rohan, ki a józanság felettébb szükséges erényét életrendjéből kiveti. (Folytatjuk.) Ha majd... Mikor én születtem, már elszállt a gólya, üres pelt a kéménytetején a fészek, Red ült alkonyaikor rá a nagy erdőre S nyári pirágukat siratták a rétek. Sárgult apart szórt szét, kaoargatett a szél, Őszi, hideg kenyüt hullatett a fel§e, Subás pásztor fújta szomorú nótáját: „Ami elmúlt se^a-seha oissza nem jé". Mikor én születtem bánat születés pelt. Osszeelelkezett a csalódás a gond, Szerelmük gyermeke pelem jött pilágra, Eépte hangja kisért, mindég nyomomba kong. fya majd én elszállek, — megürül a fészek, Melynek magam oeltam szomorú lakója, - ßalett kisérek közt pelem jön a bánat, nlpiszem magammal, hegy ne legyen Megszemerítója. [másnak Szabó Gábor.
