Harangszó, 1922

1922-04-02 / 14. szám

114

HARANOSZÓ.

1922. április 2.

lem, amely büntetés terhe mellett kötelezné a szüléket arra, hogy gyermekeiket a nyári vasárnapokon is járassák szorgalmasan a templomba, lelki tanításokra; hiszen akkor, mikor szünetel az iskolai tanítás, még nagyobb szükségük volna ehe, mint a tanítási idő alatt. Ennek a rendeletnek azonban csak akkor lenne foganatja, ha azt nem egy vármegye, hanem maga az állam adná ki, természetesen kellő büntetésről is jő előre gondoskodva. P. o. az a szülő, vagy gazda, aki a felügyelete alatt élő 8—16 éves gyermeket vasárnap templomba nem küldi, állami adójának dupláját űzeti 1 (sőt én kiterjeszteném ezt a templomkerülő szülőkre isi) Csak egy szülőt büntetnének meg, tudom, nem kellene nyáron üres templomok előtt prédikálnunk! Templomainkban mindig »sátoros ünnepe lenne I Be lehetne vezetni mindenütt a vasárnap délutáni bibliai iskolákat s lassan-lassan annyira megszoknák és megszeretnék gyermekeink a templomot, hogy valósággal életszükséglet lenne az nekik, amely nélkül élni nem tudnának, amelyért semmi áldozatot nem sokallanának I Az ilyen gyermekekkel azután lehetne majd valamit kezdeni az egyházi élet fellendítésére, a hitbuzgóság emelésére, majdan pedig, ha felnövekesznek, hazánk területi integritásának a visszaszerzésére 1 T. M.

Esti fohász.

Uram, alszom, adj csöndes éjszakát:

Nagy harcom volt, igen megfáradtam;

Ezt a napot nehéz búbánatban Sok szenvedés között harcoltam át.

Oh, Te, tudom, tudod minden bajom, Panaszra én nem is nyitom számat; Halkan zokog szívemben a bánat... Zokogjon... csak... Te simogasd arcom.

Ha érzem szent kezed érintését,

A bánat mécse kialszik bennem,

S szenvedésem álommá szendertil;

S az álom tarka szivárványhidján Templomot épít, magasat, lelkem,

S abban mély tiszta imába merül.

Zsátnboki Lajos.

Az útlevél.

Sürgős utam volt a múltkor a csehek által megszállott felvidékre. Tudtam, hogy útlevélre okvetlenül lesz szükségem, tehát első dolgom volt a rendőrségre menni és útlevelet kérni. Pontos leírást vettek rólam, még arcképet is kellett mellékelni. Végre két hét múltán megkaptam az útlevelet. Ekkor hallom, hogy az nem elég, még a

cseh konzulátus vízuma is szükséges, mert anélkül a határon át nem engednek. Nosza felküldtem útlevelemet Budapestre egy jó ismerősömnek, láttamoztassa és úgy küldje vissza. Jó ember volt az ismerősöm, elment a cseh követséghez, de ott azt mondták neki, hogy csak akkor láttamozhatják ezt az útlevelet, ha annak a városnak cseh hatóságától kapok beutazási engedélyt, ahová utazni akarok. Azt is megszereztem, beküldtem Budapestre s most már végre elutazhattam. El is utaztam. A határállomáson valami tizenöten összeverődtünk s így indultunk a dunai hídnak, amelyen már a cseh őrség állott. Egyenként kellett az útlevélvizsgáló biztos elé járulni. De hányféle kifogást tudott ez az ember. Igaz, hogy volt olyan utas, akinek egyáltalán nem volt útlevele, azt azonnal még pedig gorombán utasították .vissza. Volt olyan, kinek rossz kiállítású volt a passzusa, azt bezárással fenyegették és visszakergették. A tizenöt közül csak öten jutottunk át a határon. Akkor mondta az egyik úr, hogy könnyebb a mennyországba jutni, mint a csehek földjére.

Én meg elgondolkoztam ezen az odavetett megjegyzésen! Oda is útlevélre lesz szükségünk. Nem szerezhető oly könnyen az sem. Végig kell itt is járni az élet különféle hatóságait: keresztségre, a hitben való megállásra és meginoghatlan hitvallásra van szükségünk. Sőt a beutazási engedélynek is meg kell lenni, mert bár sokan a meghívottak, kevesen a választottak. Az élet határállomásán pedig meg fogják szigorúan vizsgálni az utasokat; kinek útlevele nincs, vagy útlevele rossz kiállítású, vagy talán hamis, az nem mehet be a mennyeknek országába. Vájjon rendben van-e az útlevelünk? Dr. Tlrtsch Gergely.

A methodisták módszere.

A methodista szekta nálunk is hatalmas propagandát indított. Az utóbbi félév alatt nagyobb épületeket illetve házakat vettek: Dombóvárait, Kaposszekcsőn, Angyalföldön és Budakeszin. Budapesten a Wesselényi utcában alkoholmentes éttermet rendeztek be. A gyűjtésben nagy leleményességgel dolgoznak. Nuelson püspökük. Amerikába gyfljtőíveket küldött, melyet darabonkint egy dollárért adtak el. Punk pedig Németországba és Schweizba indult el adománygyűjtő körútra. — Gondolkodjunk: nem tanulhatnánk e e tekintetben tőlük?

Jellemző az is — mint minden szektánál, — hogy híveiket a maguk ügye számára fanatikussá teszik és a mártiromságra nevelik. Bizonyos lelki gőg uralkodik rajtuk, melynél fogva magukat megtérteknek tekintik, a más felekezetüeket pedig paráznáknak, bűnösöknek bélyegzik. Sikerüknek lehet tekinteni, hogy nagyobbára a nyilvános, cégéres bűnösöket tudják leginkább megnyerni a maguk számára.

Az áldozatkészségben nagyon sokat lehet tőlük tanulni. Az áldozat- készségben erejük végső megfeszítéséig is elmennek. Náluk önként ad mindenki, amit akar. Ám ez az ösz- szeg tízszeresére megy a mi egyháztagjaink adójánál. Minden hónapban egy borítékot kap minden hivő s abba annyit tesz a szekta számára, amennyit akar. A borítékot a pénztáros és a prédikátor bontják fel, a többiek erről nem vesznek tudomást. Bizony így van ez náluk. —Gá—

Az Úr oltalmában.

Történeti elbeszélés.

Irta: Kap! Béla.

Ötödik fejezet, u. folyt.

Az iskolaudvaron öt ószhaju, tisztes ruháju öreg, meg az iskolamester köszönti Rafanides prédikátort.

— Atyámfiái, — kezdi a prédikátor, — minekutána elhelyezkedtek az asztal körül, — kezdjük meg munkánkat Isten szent nevében, végezzük az ő kegyelmével és az ő szent neve örök dicsőségére ! Néhány fontos ügy szükségessé tette a kegyelmetek ősz- szehivását. Azt hiszem mindnyájan örömmel tapasztalják, hogy az Úr szent ünnepein az istentisztelet alatt tartózkodnak az emberek a munkától s nem szentségtelenítik meg az Úr napját. De még mindig elég gyakran előfordul, hogy a reggeli könyörgések alatt buzgó imádkozás helyett az emberek kompiárkodnak. Ezeknek holmija elvétetett s a szegények javára eladatott. Őrködjenek kegyelmetek, hogy mindenek imádkozással kezdjék a napot s ne kényteleníttes- sünk a komplárkodókat ily súlyosan megbüntetni.

Az egyik őszhaju öreg fésűjével hátraszorítja haját.

— Megkövetem, tisztelendő prédikátor uram, — mondja tisztesség- tudóan felállva, nekem is keserű panaszolásom van. Mivelhogy az Úr Jézus Krisztus szent testét és vérét nem veszik embereink oly áhitatos szorgalommal, semmint szent vallásunk követeli. Úgy gondolom, hogy az Úr meghívott, de bűnös hanyagsággal elmaradó vendégei zárassanak ki az Isten házából, mígnem megtérnek.

— Pénzbírsággal Bújtassanak!... szól közbe az egyik s a többi helyeslést int fejével.

— Bízzák ezt a dolgot rám, emberek, — mondja csendesen Rafanides.