Harangszó, 1922
1922-01-08 / 2. szám
12 HARANGSZO 1922. január 8. igyekezettől, sok nemes verejtéktől áldottá lett hajlék, atyáink élő hitének drága bizonysága, ezer meg cser ifjúi léleknek anyai emléke! A mienk marad, magyar marad ez a város, amelyhez hozzánőttünk, mint a termőfa talajához, a mienk magyar miveltségünk annyi templomával, virágos kertjeivel, balzsamos erdeivel 1 Leborulva, repeső lélekkel magasztalunk, óh szent Isteni Tudjuk, hogy irgalmasságodnak csak kezdete ez, s ki hazát adtál, és azt ezer év vészén- viharán át megőrizted, ezután is kiterjeszted föléje védő karodat s újra egybeforrasztod, amikor bölcsességed jónak látja, amit az emberi önzés vaksága széttördelt. Óh, add Atyánk, hogy ebben a munkádban mindnyájan és mi tanítók és tanítványok is részt- vehessiink erős hittel, imádsággal, szent élettel, ízmos testtel, acélos lélekkel, hűséggel, tudással, szeretettel, egyetértéssel, a Jézus Krisztusnak erejével, akinek nevében «esedezünk : bocsásd meg a mi vétkeinket, legyen meg a Te akaratod, jöjjön el a Te országod! Ámen. Tetemre hívás. ^scnfca leiemmé cáll ez az ország, Osszetagsllák, feldarabelták, Yérbe kecerlők, sárba lipsrták. Ide, leiemre, balga magyarság! Kiad bűneidnek szörnyű julalmál § lelked az encád férgei marják! Áyáoa szekáskénl más! mii ekeznál? farizetisméd mii mesakednál? gyilkosa nem más, csak le, le cellái 1 Meri egyebek csak készre sietlek, Mini a sakálek dögre §a lesnek § lépni, liperni mind neki esnek. Régi halál íz, rég öli ellünk; Rég a mocsárnak szélire ériünk, Mesl beszakadtunk s elnyel a célkünk. Elnyel az álkes nemzeti oaksáa, f* árles irigység, lé£a urasság, Rel^alag erkölcs, céda igazság. fjek, nemesek, hűk — jaj — $a kifogynak, $ beste bilangek elszaporodnak: Ring a parang olt: cége a honnak. Yége... de mégse! Nem! Ne nyugodjál! Népek izékje, alja le colnál? Ep le, ki hősek legjaoa cellái? Térj csak eszedre; calld: mea culpa! Nézz a magasba s múlton okulna, ßizoa Jenődben oágj neki újra! Eelked erős bús hitre £a gerjed: Csorba kiépül, sebje se seb^ed $ szárnya is éppé forr a leiemnek! Szalay Mihály. Az Úr oltalmában. Történeti elbeszélés. . Irta: Kapi Béla. Első fejezet. Folyt. 2. Az asztal mellett, kissé meghajoltál, az asztalra támaszkodva áll Ra- fanides Sámuel prédikátor. Magas, öles alak. Széles termetén megfeszül az egyszerűen sujtásozott attila. Egy fejjel nagyobb mindenkinél. Hatalmas fejét szoborszerüre dolgozta az élet. Homloka magasan ívelt, TorzoDborz fekete szemöldöke alól mélyen fekvő fekete szemek villognak elő. Borotváit arcán kemény, éles vonások húzódnak végig. Tömött fehér haja hátrafésülve, hullámos fürtökben omlik vállaira. Hunnius elfogódva lép eléje s Prokop egészen összezsugorodik, úgy tekint fel féloldalt a hatalmas alakra. Senkisem szól semmit. Mozdulatlan áll mindenki. Hunnius néhány szó kíséretében átadja édesapja levelét. A lelkész szótlanul elveszi, kemény léptekkel az asztalhoz lép, feltöri a pecsétet s lassú vizsgálódás után elolvassa az írást. Fejével int és lassan a kát diák felé nyújtja kezét. — Isten hozott házamba 1 — szól mély zengésű hangon. Ráismerek régi barátom írására és lelkére, tudom, hogy nem tőrvetésre jöttök, hanem becsületes szándék vezet. Házunk, szívünk nyitva előttetek !... Megölelte őket. — Boldog és nehéz esztendők forrasztottak össze, — mondja elhelyezkedésük után. Együtt tanultunk külföldön. Együtt álmodtunk gyönyörű álmokat. Együtt kerültünk Gőmörbe is, négy öt esztendeig közel egymáshoz működtünk, mígnem menekülnöm kellett. Végigsimítja homlokát, mintha nehéz képeket űzne szemei elől. Hunnius a kérdezősködésre mindent részletesen elmond. Családjukról, meg a gömöri egyházi viszonyokról. Gyönyörűen fejlődött minden, a gyülekezetek szépen virultak, a szervezkedési munka is eredményesen folyt, de azután Rákóczy ügyével együtt egyházunknak is besötétedett. Erdődy gróf uram az igazság helyett az erőszak kardját forgatja s az evangélikusok jajszavával tölti meg a vidéket. Instanciáztak ugyan a porosz király Őfelségénél, udvaroltak Bécs városában, de az eredmény sohase váltotta be a reménységetRafanides helybenhagyólag int fejével. — Kermann püspök uram is csak csengő ígéretet hozott magával a svédek királyától!... jegyzi meg szárazon. De azért mégis csak a protestáns külhon lesz egyedüli mentségünk. Ezt kell megszereznünk !. .. Néhány percig csend fekszik a szobára. Mindenki továbbfűzi gondolatait — Viharfelhőket hajt az idő, — mondja kis vártatva Rafanides. Tenyérnyi szürke folt a soproni országgyűlésen, az 1681 -ik estendőben támadt, akkor egyszerre mondtam, baj lesz ebből s azóta feketére sötétedik sorsunk s gyászba borúi fejünk fölött a mennyboltozat. III. Károly királyunk törvénytiszteletet Ígérget, de uralkodásának egész tervezete vesztünkre vagyon. Ebben az országban, ahogy ő kiálmodja, vagy ahogy vele kiálmodtatják, nekünk nincs helyünk. Legalább is az ő kegyelmes akarata és szándéka szerint nincsen. Még most is külhon felé kémlelődik, benn az országban csak az elkerülhetetlent látja meg. Mondják, hogy a törvényt mindenek fölött levőnek tartja. Nem kell félni! A törvény törvény I... De azért a becikkelyezett igazság védelmei között fojtogató gyűlölet bujkál, mint a békességes szeretet búzaföldjén az éjszaka sötétjében lopóz- kodd konkolybintő sátán. Eh ........... A tisztelendóné asszony aggódva figyeli az ura felindultságát s amint férjére, az idegenekre, meg hol az ajtóra, hol az ablakra tekint, szemében a szeretet félelme villog. Az utolsó mondatnál az ura karjára teszi a kezét s szelíden szól! — Vigyázzon kegyelmed!... Rafamdes lenyeli az utolsó mondatot, azután csendesen megingatja fejét: — Igazad van !... Igazad van!... Rövid vártatva csendesen folytatja: — Erre mi felénk különösen sok a siralmas nyomorúság. Szélyedező a
