Harangszó, 1922
1922-03-26 / 13. szám
HARANGSZO. 107 1922. március 26 1 ft £ j Guglielmo del Pesco, Pastore Valdese, Chiesa Evangelica Valdese, Piazza Cavour, Roma. Ami magyarul azt teszi: del Pesco Gyula, valdens lelkész ; evangélikus valdens egyház, Cavour-tér, Róma Tehát ő római lelkész volt a civiléletben; a nevükben pedig benn van az »evangelikusc szó. Csakugyan, tanban alig különböznek mitőlünk; úgy látszik köztünk és a reformátusok közt állanak, tehát a különbség úgyszólván csak árnyalati. Ez a del Pesco Gyula elmondotta kérdéseimre, hogy egész Olaszországban a legteljesebb vallásszabadságot élvezik s nincs Italiában valamire való város, ahol gyülekezetük ne volna, a legtöbben mégis Északolasz- országban és Szicíliában vannak. Minden gyülekezetben van elemi iskolájuk ; van lelkészképző főiskolájuk : theologiájuk is, van könyvnyomdájuk, árvaházuk, kórházuk, több folyóiratuk és lapjuk. Ezt a sok mindent pedig tisztán a maguk erejéből tartják fenn. Különösen érdekes intézmény náluk a bibliaárusok intézménye; nincs olyan falú, vagy város Itáliában, ahová csak az árusok bibliáikat s egyéb vallásos tartalmú irataikat el ne vinnék. Persze nem mindig volt ez így. Őseiket azokban az időkben, mikor Franciaországból átjöttek, kegyetlenül üldözték. De ők bevették magukat hegyek közé rejtett völgyeikbe s itt várták nehéz szorongattatások közepette az idők jobbrafordulását. Itt érte őket először a lutheri, később a kálvini hitjavítás első híre, melynek hatása alatt egészen újra éledtek és 1523-ban nyíltan kimondották a Rómától való teljes elszakadást. Ennek aztán keserves következményei lettek Pld. pápai parancsra (1601-ben, 1621- ben) a felső Po-folyam völgyeiben sok gyülekezetüket egyszerűen kiirtották. Hallatlan szenvedéseik hire a protestáns külföldet is felháborították. E fölháborodásnak a nagy angol költő, Milton is kifejezést adott, Cronwell Olivér pedig, a hatalmas angol kényúr követei által tiltakozott a kegyetlenkedések ellen. CSAJBÓK LIDIKÉ, lapunk munkatársának verseskönyve, „Halk melódiák“ címen, húsvét hetében hagyja el a sajtót. Geschrei Lajos rajzai és fejlécei díszítik a költeményes kötetet, mely a szerzőnél — Vásárosmiske, Vas m. — lesz kapható. i—2 A mélységből kiáltunk. A mélységeket járjuk, óh Urunk I Fülledt vizekben posványok dagadnak. Nem látjuk ide sugarát a napnak. Gyümölcstelen fák mentén megy utunk. Erő, egészség, kedv és friss remény Nem él meg itt e fojtó párás mélyben. Még az ember se tudja, minek éljen. Sorvadozva éli föl magát szegény. E sülyedésből nem tudunk kimenni! Nincs már erőnk, hogy a magasba törvén Tovább vezessen az őszinte törvény, És tudnánk megint, akik voltunk, lenni. Csak ez a posvány ne fojtana itt lent! A mérges pára megszállja a lelket S akit megült, tisztes szerszámot elvet, Beteg szivével nem érzi az Istent. Pedig olyan jó friss életre kelve Biztos kenyérért imádkozni s tenni! De ha már munka s imádság semmi... Uram 1 Ne vígy minket a kísértetbe 1 Hamvas József. Az Úr oltalmában. Történeti elbeszélés. Irta: Kapi Béla. Ötödik fejezet, 13. folyt. Ilona leányasszony napjai álmodozás és dolgozás kőit folynak. Ábrándosán néz a messze kéklő égboltozatra, ölbe ejti a nyitott könyvet s elfelejt olvasni. Ha kóbor kutya kó- dorog a kertajtó felé, résztvevő szívvel hívogatja s könnye is kicsordul, mikor az ételmaradékot eléje adja. Mária asszony hetek óta figyeli, nem szól semmit, hanem szelíd mosolygás alá rejti gondolatait. De ahogy Ilonát nézi, nem kedvetlenség, hanem csendes öröm játszik szeme fényén. Az utolsó hetekben Zsófia is sokszor átjön. Az édesapja nincsen itthon, így azután majdnem minden délutánját a paróchia-kertben tölti. Boldogan húzódik Mária asszony mellé, vagy pedig kart-karba öltve sétálgat Ilona leányzóval s alig győzik elvégezni sok mondanivalójukat. De mindezeknél sokkalta nagyobb dolgot is találnak. Tavasz elején Mária asszony a tágas pajtába kis padokat, asztalokat veretett s azóta a szorgos mezei munka idején egybegyűjti a munkára menő családok kis gyermekeit. Ott sürög-forog a két leány. Játszanak a gyerekekkel, mosdatják, etetik őket, mígnem estefelé a mezőről hazatérő anyák haza nem viszik gyerekeiket. Rafanides is oda- megy a gyermek sereghez, játszik velük, ölébe veszi őket, mesél nekik. Este felé azután Mária asszony karjára ölti kis táskáját, beszaladja a falut s meglátogatja a betegeket. Mikor hazajön, dolgot ad mindenkinek. — Szaladj, István, — vigyél az öreg Szekeres nénihez egy kis gyümölcsnedvet, mert a száraz láz egészen felcserepezi a torkát... Te meg, Ilona, estebéd után lépj el a Szilvágy iákhoz. Szegény Zsuzskának erős szúrásai vannak a hátában, hát persze valami csodás patika dologgal gyógyítgatják, holdfényen szárított kigyófej porával, de semmitsem ér. Vigyél neki jó, torró izzasztó teát, majd az meggyógyítja I... A Kökény Gyurkánál is voltam, édes uram 1 Hanem bizony, oda magának is el kell jönnie, drága uram I Szegény fiút úgy rázza a láz, mint őszi szél a falevelet, nem tudom, nem hullatja-e végleg a földre. De ő csak mind azon gyötrődik, hogy a tavalyi vizsgán azért maradt benn a második hitágazat magyarázatában, mert előtte való nap kővel behajította az ablakunkat. És mikor kegyelmedre tekintett, nem jutott eszébe semmisem, hanem csak a bevallatlan törött ablak. Még most is sírásra reszketül a hangja, mikor erről beszél, pedig most már új üveget is vágattunk az ablakba, meg tudja is a katekizmust, mint a vízfolyás. Menjen el hozzá, édes jó uram, hadd nyugodjék meg a lázban vergődő kis fiú lelke. A gyerekek sietve futnak a parancsot teljesíteni. Rafanides prédikátor azonban mosolyogva mustrálja Mária asszony arcát. — Hát még hova nem küldesz, lelkem asszonyom. Múltkor feldirigáltál az öreg Szabónéhoz s megénekeltettél. Hát most meg nem el zavargatsz egy katechismus leckére ? — Csak ne haragudjék, édes uram. Jól tudom, hogy megnyugodott a kegyelmed lelke is, mikor az öreg Sza- bóné halálos ágyánál elénekeltük Aáchs Mihály kuruc tábori prédikátor énekét: Szívem keserűségét, Szomorú könyörgését, Szánd, Uram, bujdosását, Szolgád nyomorúságát. — Óh, hogy patakzottak szegény öreg könnyei és hogy mondta utánunk ráncosán aszott ajka: Én Uram, ki kegyes vagy, Engem kérlek, el ne hagyj; Elégeld meg terhemet, És végezd el éltemet! Atyáim rég megholtak, Akik mind jobbak voltak, Azokhoz hadd siessek, Azokkal hadd lehessek 1
