Harangszó, 1921

1921-02-20 / 8. szám

1921. február 20. MahANQSZO. 63. A kommunisták garázdálkodása Pécsett. Az a kommunista-társaság, amely a hírhedt Linder Béla vezeté­sével próbálkozik felforgató terveinek megvalósításával, legutóbb újabb gyalázatosságot követett el. A minap a pécsi magyar nók gyűlést tartottak, amelyen tiltakoztak a szerencsétlen véget ért Dózsa János temetésének a kommunisták által történt megza­varása ellen. A kommunisták a gyű­lés után letartóztattak több magyar nőt. A szerbek azonban kiszabadítot­ták fogságukból az uriasszonyokat. Felrobbantott milléniurai emlék. A zoborhegyi milléniumi emléket a cse­hek a napokban levegőbe röpítették. A hadi váltság. A haái váltság, mint ahogy a pénzügyminiszter már parlamenti program mbeszédében be­jelentette, visszamenő hadmentességi díj, melyet a háború folyamán had­köteles korban volt »gazdag embert fog fizetni azért, mert nem volt a harctéren. A javaslaton az a szociá­lis gondolat vonul végig, hogy az e réven befolyó egész összeg a rok­kantak, hadiözvegyek és hadiárvák eltartására jusson és hogy eképen a háború nyomorékjai eltartásának gondja azokra nehezedjen, akik a háború előnyeit élvezték. Hadi váltságköteles minden 1868 — 1899-ben született magyar állampol­gár (férfi), aki a világháborúban ka­tonai beosztása, alkalmatlan volta, vagy felmentése következtében a harc­vonalban katonai szolgálatot nem teljesített. Budapesti Arak. Termények (lOOkilo- grammonkint). Tsksrraányárpe 1508—1700, sörárpa 1080—1000, zab 1500—1600, repce : 2800—3000, csöves tengeri 1050—1100, morzsolt tengeri 1250—1300, köles 1100— 1200, bab 1600—1800, lencse 1800 -3000, i.széna 280—300. bükköny-muhar 280 —320, i szalma 180—200, takarminyszalma 180— : 220, burgonya 410 K. Vetőmagvak (100 kilogrammonként). LLóheremag 10,000—13,000, lucernamag 1110,000-13,000, viktóriaborsó 2200-2508, őszi borsó 1300—1400, szöszösbükköny 12800—3000, muharmag 1550—1600, tavaszi i bükköny 1600—1700, lenmag 3600—3700, I kendermag 2400—2500, baltacím 1000— 12000, pohánka 2300 -2400, mák 5100-5200 t korona. Egyéb. Méz kilója 90-100, tojás da- * rabja 4-4 50 K. Rövid hírek. Egy francia tábornok i újjászervezi a lengyel hadsereget. — \.A szerbek rombolják az új szegedi {középületeket. — Lenin mindinkább &a mérsékeltebb politika felé fordul. — Az angolok állítólag kiürítik Me­zopotámiát. — A rutének sürgetik a ' Magyarországhoz való csatolásukat. — A tótok megsemmisítik a pitts- dburgi szerződést. Nyilvános nyugtázás. A vadosfai fiatalság által január 30-án a harangalap javára megtartott összejöve­telén .a kővetkezők fizettek felül: Buthy Katinka 200, Böjtös László 100, Rosta D. 75, Fürdösy Gyula szilsárkány 75, Horváth János, Kovács István, Kovács Bálint, Büki István Beled, Kovács Béláné Gyóró, Kovács Irén Gyóró, Német Jéztef, Cssthó Imre 50—50, Gáspári Jolán Vásárosfalu és Né­meth Kársly 40—40, vadosfsi ifjúság 100, Rosta László, Buthy János Lébeny, Gál László Beled, Nagy Miklós 25—25, Szakács Lajos, Ztiray Dénes, Fatik Jánes Vicza 20—20 koronát. A szakonyi evang. dalárda által rende­zett estély alkalmából felülfuettek: Somo­gyi Ernő Mikkoshetye 5, Pécsinger Ferenc és neje Guár 50, Uyurátz Feri Guár 15, Pécsisger Juliska és Karolina 40, Petrovits Í ózsefné Guár 40, Takáts Irén Hegyfalu ÍO, íüki Feri Sopron 50, Papp Gusztáv Szom­bathely 50, Szabó József Bük 5, Mester- házy József Bük 25, Hasza Samu Bük 15, Németh Gyula Bük 5, Mesterházy Lajos 55, Molnár József Damonya 10, Rákóczy Károly Csepreg 15, Koczán Ferenc Gyalóka 25, Németh Pál, Szedenics István, Caéri Samu, Mészáros Lajos, Prácsner József Nemes- kérröl 25—25 K, Felsöszakonyból: Tóth Kálmán lelkész 20, Bögöthy Ferenc 50, Baráth Jáiws 20, Füredi Ferenc 10, Mórocz Zoltán 50, Döbrösy Lajos 5, Borossay Já­nos 6, Sarang János 5, Szabó fándor 10, Hidegh Sándor 10, Németh János 10, Hor­váth József 1, Horváth János 5, Kovács J. 10, Boros Sándor 50, Boros János főgond­nok 50, Hencz Gyula 50, Varga Sándor 50, Szabó József 25, Boros József 20, Tóth Sándor 20 K, Alsészakonyból: Varga Irén 50, Hidegh Samu 60, Noha Ferenc 10, Gaál Lajosné özv. 10, Bauer Jenő 50, Gerbasics József 2, Kollárits Márk 1, Baráth Lajos alsó 25, Hidegh Sándor cipész 80, özv. Guzmics Ferencné 10, Tóth István 25, Varga Ede 50, Kolonits Ernő 50, Gaál Lajos 20, Baráth Lajos felső 25, Németh Sándor 20 K. Fogadják ezúton u a dalárda testület meleg köszönetét. A fidfligák mOveteégineA fértőaskl im­portja január 30-án .Irredenta* ünnepélyt rendezett igen sikerültén összeállított mi­sorral. Külölósen elismeréssel kell meg­emlékeznünk Gindli Olga k. a.-ról aki két igen szép, lelkesítő irredenta költeményét nagy hatással adta elő, valamint Haramia Erzsébet tanítónőről, aki Végvárinak : Segít­setek cfmü költeményét adta elő áltálánál lelkesültséget keltóleg. Az ünnepség tiszta jövedelme 6250 K-t tett ki, mely a védő­ligák szövetségének eiküldetett. Felülfizet­tek : Balassa Gábor 10, Tiborcz Gyula 20, László János 20, Zechmeister Viktor 60, Gamauf József 100, Mendel János 100, Dezső Kálmán 70, Schroller Kálmán 40, Boda Óéra 20, Patyondy Pál 59, Gombási .István 50, Baráth József 10, Wimer Lajos 100, Schroller József 20, Schroller Imre 30; Fritz János 20, Edvy Lajos 20, Tompos József 10, Jánossy István 10, Maleakovits Gyula 20, Jankó vándor 10, Kis László 60 koronát. A szarvatkcndi ev. Ifjúság f. évi január hó 29-én és 30-án műkedvelő előadást tar­tott, amelynek tiszta jövedelme 2972 K-val gyarapította a harangalapot. Színre került, Géczy : #Az ördög mátkája* c. 3 felvonásos népszínmű. Felülfizettek :N. N. 100, Hirschen- hauser Qyula 60, Sibrik Kálmán, Somogyi Béla 20 —20, Gaál Jinos 15, ifi. Bock La­jos, Boda János, Csempész János, özv. kimer Lajosné, Kiss József 10—10, Murányi József, Nagy Katalin, Tóth Ágnes 5—5 K-át, mely összegekért ez úton mondunk hálás köszönetét. Ki tud róla? Pass Ferenc jogszigorló, a 83-ik gy. e. 4. tábori századának a tart. had- apródja 1914. szeptember 8-án Orosz- lengyelországban, Bychawa mellett, Lublin előtt eltűnt. Állítólag orosz fogságba került sebesülten. Aki biz­tosat tud róla, értesítse Pass László evang. püsp. segédlelkészt, Szombat­helyen. 3_3 Harmonium, jó karban lévő, Schied- mayer-féle, 9 regiszteres (Stuttgarti gyártmány) eladó. Cim a kiadéban. Csite Károly üjabb könjiei: Piros alma. Népszínmű három fel­vonásban. Ara . . . . 14 K Díszpéldány ára ... 22 K Betlehemi pásztor. Karácsonyi me­sék. Új bővített díszes kiad. Ára 5 K Tóth Lidi. Népszínmű egy felvo­násban. Ára . . . . 5 K Csere leány, csere legény. Elbe­szélések. Ára . . . . 16 K Magyar szív. Elbeszélések. Ára . 8 K Jézus a szivekben. Legendák, me­sék. Ára ................................5 K Meg rendelhetők Csite Károlynál Körmen­den, avagy lapunk kiadóhivatalánál. — Ajánlott küldésnél 2 korona 50 fillérrel több küldendő. Lelkészek és tanítók figyelmébe ajánljuk a következő konfirmációi könyveket: 1. Magyar nyelven: Blázy La­jos, Qeduly Lajos, Mayer Pál, dr. Raffay Sándor, Rutkay Sándor; 2. Német nyelven: Belohorszky Gábor és Ruttkay Sándor; 3. Tóth nyelven: Ruttkay Sán­dor könyvelt. Egyúttal szíves figyelmükbe ajánljuk dj mávészi, színes konfir­mációi emléklapjainkat, amelyek magyar, német és tót szöveggel már most megrendelhetők a Luther-Társaság könyvkereskedésében Budapest, Vili. kerület, Szent- királyi u. 51/a. 1-2

Next

/
Oldalképek
Tartalom