Harangszó, 1921

1921-12-25 / 52. szám

1921. december 25. OARANQSZÓ. 425. ha Gyuláné Ébredés c. költeményét, ifj. Fejér Ferenc .Ki az, ki az, ki kopog?* kezdetű karácsonyi verset szavalta. Lukács ev. 19.1—-o. versei alapján Gáncs Aladár lelkész tartott biblia magyarázatot feltárva, hogy mikép lehet valaki, aki eddig csak pénznek tudott örülni, Jé/us örömmeneté­nek boldog örülöjévé. Az egyházi énekkar két számban énekelt, egyikben Krafts W. F.: .Csodálva imádva tekintek" c. énekét Almási Brúnó kántor vezetésével. Záróimát Berger Lajos II. é. teológus mondott. Az egynapos karácsonyi vásár pénzforgalma 6000 K volt, ennek nagyobb fele keresztyén iratok és képek eladásából. A magyar evangéliumi nőegyesüle* tek ünnepe. A Magyar Evangéliumi Nő- egyesületek Nemzeti Szövetsége a régi kép- viselöház.ban ünnepet rendezett, amelyen Miss Mary Dingmann, a keresztény leány­egyesületek világszövetségének kiküldöttje beszélt a szövetség jelentőségéről, Goda Gizella éneke és Nemethy Ferenc hegedü- játeka után Ravasz László dr. ref. püspök mondott beszédet. Három heti börtön. Ennyire ítélték el a jugoszlavok Gojdma István péterhegvi lelkészt, mert az ámánt missziói előtt meg­jelent híveivel s dokumentálni merte ezer­éves hazája iránti érzelmeit. Hazaáruló tanárok. Bár végtelenül fáj nékünk, de le kell írnunk mégis, hogy a legutóbbi nyugatmagyarországi események­kel a szavazással kapcsolatban két felső­lövői tanár, névszerint: Unger József és Gessel Mihály mint közönséges hazaárulók az osztrákok szolgálatába állo'tak. Reméljük, hogy okulva egyes megtéve- lyedett embereken a legközelebb egy kicsit körülnézünk s általános tisztogatást vég­zünk. A vásárosfalui ev. leánygyülekezet f. hó 11-én vallásos estélyt tartott a követ­kező műsorral: Erős vár a mi Istenünk ... Közének. Imát mondott Rózsa Sándor be- ledi lelkész. Szalay: Hiszek. . Szavalta Tompa Kálmán Kinek s/.ava világot alkot... Ketszólamu gyermekkar Énekelték az ele­mi és ismétlő iskola tarulói. Elmélkedés a vallásról. Felolvasás. Tartotta Butny S. h. tanító. Nagy Lajos: Bo dog a. ház ... Szavalta Balázs lluska. Varjad óh én lel­kem ... Énekelték az elemi iskola tanulói. Az agg prédikátor. Szavalta Buthy S. Záró ima. Rózsa Sándor beledi leikési. Himnusz. A vallásos estélyen begyült a Dunántúli Luther-Szövetség számára 367 korona. a dombóvári ev. gyülekezet ez úton köszöni meg templom- és harangalapjára jut atott kegyes adományokat: egyet, gyám­intézet 1000, Dombóvárról: Führer János 1000, Tóth Dániel 100, örv. Csery Kálmán- né a nőegyletnek 100, ödalmandról: Kis Gyuláné 35 koronát. A lébényi gyülekezetben dec. 11-én Luther-Szövetségi ünnepély volt, mely al­kalommal Dubovay Géza bezi-i lelkész tar­tott előadást, Kovács Etel, Kovács Erzsi, Kovács Lina és Schmidshofer Károly sza­valtak. Nemes áldozatkészség. Gyönyörű szép példáját adta a nag\geresdi gyüleke­zet megértő áldozatkészségének. Az egyház- kerület tisztviselői, tanárai részére megin­dított kenyér-akcióra 2153 kor. készpénzt, 1072 kg. búzát, 404 kg. rozsot, 212 kg ba­bot és 20 kg. lisztet gyűjtött. A vezetőség kérő szava a hívekben visszhangra talált, cselekvő erejével követésre méltó szép példát mutattak. A szentgotthárdi ev. egyház, amint erről röviden már megemlékeztünk, a vi­lágháborúban elesett hősök emlékére folyó hó 11-én a templomban emlékünnepélyt tartott. Az ünnepély sorrendje a következő volt: 1. Közének 2 Ima. Üzenet az élet könyvéből 3. Gaál: Andante religioso. He­gedűn : Forberger Andor. Orgonán: Hol­pert Gyula. 4. Emlékbeszéd Mondta: Szabó Gábor százados, tábori lelkész f. Régi magyar énekek. Énekelte: Schök Gyula. Orgonán kísérte Mathiasz Artur. 6. Végvary : Magyarok mindenütt. Szavalta: Sokoray Miklós. 7. Kuruc nóták Tárogatón előadta: Balogh Ernő. Orgonán kísérte: Mathiasz Artur. 8. Ima. 9. Pap-Vary Elemérné— Szabados Béla : Hiszekegy .. Énekelte a dalosegyesíilet férfikara. 10. Áldás. 11. Hymnusz. Énekelte a közönség. Vallásos est. A gyékényesi ev. gyüle­kezetben advent II vasárnapján szépen sikerült vallásos est volt a következő mű­sorral : 1. Közének. 2. Ima. Horváth Lajos lelkész. 3. Lévay: Gondviselő jó atyám vagy. Szavalta: Vas Kata tanuló. 4. Geb­hardt : Mi jó a drága Jézusunk. Énekeitek az iskolás gyermekek. 5. Zábrák D.: Ad­vent. Szavalta: Petróczi Sándor. 6. Fölol­vasás. Tartotta: Mesierházy Sándor esp. 7. Viktor J.: Áldott legyen ki jött az Ur nevében Énekelte az ifiusági énekkar. 8. Szabo'cska: Ádventi estek. Szavalta: Ba­lázs József. 9 Ima. Helyi lelkész. 10. Köz­ének. Megragadta a szíveket Mcsterházy Sándor esperes hitet, vallasszeretelet éb­re» .tó felolvasása, a szép ének és szava­latok. Ádventi esti istentiszteletek tudomá­sunk szerint még Nemespátróban, Surdon, és Iharosberényben tartatnak. Mindenütt építve a hitet, mélyítve az igaz vallásos­ságot. Elhelyezik őket. A jugoszláv hatósá­gok a legtöbb muraközi és vendvidéki ta­nítót tekintet nélkül arra, hogy kántor-e vagy nem, jelenlegi állomáshelyéről elhe­lyezik. Megjelent Az imádság értelme. A napokban hagyta el a sajtót a Magyar Evangéliumi Keresztyén Di­ákszövetség kiadásában »Az imádság értelme« II. kiadása. Ez a kiváló könyv méitó párja a »Mester jelle­mé «-nek, különösen jó szolgálatot tel­jesít most, amikor gyülekezeteinkben annyi felé alakulnak bibliatanulmá- nyozó körök. Elsősorban ugyanis ezek­nek van szánva. Azonban egyformán páratlan szolgálatot teljesíteni azokkal szemben is akik egyéni tanulmányo­zás utján akarnak mélyülni az imád­ság gyakorlásában. A csinosan kiál­lított könyv ára egyszerű papíron 64 K, simított papíron 7t> K Megrendel­hető a Magyar Evangéliumi Keresz­tyén Diákszövetség elmén: Budapest, VII, Hársfa u. 59/b. »Enyém a csend * Ezzel a címmel jelent meg S. Pohánka Margit verseskönyve 6 Ívnyi terjedelemben. A verseskőnyv kap­ható a szerződéi Bpesien, II., Bitthyány-tér 3. Ára 30 kor. Adventi előadás. Vargha Gyuláné a Bethánia-Egyesületben (VIII, G.ulai Pál utca 9, a R tkus-kórház közelében) decem­ber 19—22 én eite 7 órakor a következő tárgyból tartett aléadást: 1. A várakozó pásztorok. 2. A várakozó bölcsek. 3. A vá­rakozó Simeon. 4. A várakozó magyar nemzet. Minden alkalommal énekszám is volt. imiHimi TT T TJ Tjl tttifiniiii wmuiimm fi | |\ PJ nwiiuni Hogyan él a király Madeira szigetén. Károly király Madeiran igen nyugodt életet folytat és minden politikai tevékenységtől távol tartja magát. Villájának ajtaja állan­dóan zárva van és előtte nem áll katonai őrség. Ha a király elhagyja a villát, két portugál rendórhivatalnok ügyei rá, de ez nem annyira azért történik, hogy mozgási szabadságában akadályozzák, hanem azért, hogy a közönség tolakodásától megvédjék. Az udvari személyzetet, egyetlen szolga kivételével elbocsájtották. A szolgálatot a Palace-szálló személyzete látja el. Egyéb­ként a villát, ahol a király lakik, csupán egy évre bérelték ki. Téli élet a Balatonon. A Balaton a tartós hideg következteben szinte egyik napról a násikra befagyott. Balatonfüreden vígan korcsolyáznak a partok mentén, sőt a fakutvázás "és a jégvitorlázás is meg­kezdődött. a csehek feloszlatták a felvidéki ma­gyar egyesületeket. A prágai minisztérium nemrégiben elrendelte az összes szlovensz- kói egyesületek alapszabályainak revízióját. E felülvizsgálat során feloszlatták a keresz- tényszociálista egyesületet, melynek műkö­désé allameMenesnek bizonyult. Ugyanez a sors érte a keresztényszociálista iparosok, földmivesek és mezőgazdasági munkások egyesületét, valamint a gömör-nógradi egye­sületet. Megreformálják a kalendáriumot. Rómában egy nemzetközi bizottság most a kalendárium megreformálását tárgyalja a tudomány és az egyház szempontjából. A reform célja az uj naptar megalkotása olyanformán, hogy az változatlan maradjon, vagyis hogy mindennap, minden évben ugyanazon a nap ári napon ugyanazzal a datummal ismétlődjék. Ezt a reformot azon­ban csak úgy lehet létrehozni, ha egy napot úgy tennének meg az újév napjanak, ha ezt nem számítanák be a hét többi napjai közé. Ezt a napot 364 nap követné, 52 hétre fel­osztva, és minden hét vasárnappal kezdőd­nék. A szökő ev szökő napját junius 30-ika után lehetne beiktatni, úgy mint az újévet, hogy tudniillik nem számítódnék be a hétbe. Ha igy állapítanák meg a naptárt, el kellene dönteni, hogy a husvét mely napra essék A földbirtokváltság anyagi eredmé­nye. A földbirtokváltsagból december 6-ig összesen két milliárd folyt be az egész or­szág termetén. Ebből az összegből a buda­pesti IX. kerületi állampénztárba 260 milliót fizettek be A befizetés céljára a gazdák sok esetben kölcsönt vettek fel és sok be­tétet is kivettek, de a ládafiából is sok pénz kerülhetett e!ó. Például Hódmezővá­sárhelyen az egész befizetés 22 millió volt és ebből az összegből csak 6 millió került ki az ottani pénzintézetekből. Meghalt az utolsó betyár. December­ben meghalt a romantikus betyárvilág leg­utolsó hires aiakja, Bordás Gergely. Rózsa Sándor egykori cimborája, 103 éves korá­ban. Bordás mint juhász jó ideig becsü­lettel szolgált egy Debrecen-környéki föl­desurat Egyszer azonban baja akadt a számadó jahásszal, pár darab hiányzott a

Next

/
Oldalképek
Tartalom