Harangszó, 1921
1921-02-20 / 8. szám
60 HARANGSZÖ. 1921. február 20 dúlt! A szarvasi kisgazdák a közeljövőben fel szeretnék újítani Thesse- dik gazdasági iskoláját! Ha ez megvalósul : ez lesz Thessedik Sámuel emlékének legszebb hordozója, legmaradandóbb emlékszobra! A betlehemi gyermek. — A Krisztus-legendákból. — Lagerlöf Z. után: Kiss Samu. 7 Másnap a katona többed magával állt őrt a város kapuja előtt. Kora reggel volt még s a nehéz kapukat éppen az imént nyitották csak ki. De mintha senki sem várt volna arra, hogy ezen a reggelen megnyíljanak azok; a földmívesek csapata nem rajzott ki a városból, mint más reggelen szokott Betlehemnek minden lakója annyira megdermedt az éjszakai vérfürdőtől, hogy senki sem merte elhagyni a házát. — Kardomra, — mondta a katona, amint ott állt s letekintett a szűk utcákra, amelyek a kapuhoz vezettek, — azt hiszem, Voltigius oktalanul rendelkezett. Jobb lett volna a kapukat lezáratni s a városnak minden házát átkutatni, míg elő nem kerül a gyermek, akinek az ünnepségről sikerült elmenekülnie. Voltigius bizonyosan arra számít, hogy a szülei kísérletet tesznek majd az elvivésére, mihelyt megtudják, hogy a kapuk nyitva állanak; és reméli, hogy éppen itt a kapunál sikerül nekem őt elcsipnem. De attól félek, hogy elszámította magát. Mily köny- nyen sikerülhet nekik egy gyermeket elrejteni ? Elgondolkozott aztán, vájjon nem kísériik-e meg, hogy szamárra akasztott gyümölcsöskosárba rejtsék a gyermeket, vagy valami nagy olajos tömlőbe, vagy egy karavánnak ga- bonakötegjei alá. Miközben így állt és várt, hogy majd kísérletet tesznek az ily módon való kijátszására, egy férfit és egy asz- szonyt pillantott meg, kik gyorsan jöttek fel az utcáa s a kapu felé közeledtek. Nagyon siettek és aggódó pillantásokat vetettek időnkint hátra, mintha valami veszély elől menekülnének. A férfi fejszét tartott a kezében s erősen szorongatta, mint aki el van szánva rá, hogy erővel is utat tör magának, ha valaki eléje áll. De a katona nem annyira a férfit nézte, mint inkább az asszonyt. Látta, hogy éppen olyan magas növésű, mint az a fiatal anya, aki az este megszökött előle. Feltűnt neki az is, hogy szoknyáját a fejére borította. — Talán azért teszi, — gondolta, mert a karján gyermeket rejteget. Minél közelebb jöttek, annál felis- merhetőbben látta a gyermek alakját, kit az asszony karján tartott, a fölhajtott ruha alatt kirajzolódni. — Biztos vagyok benne, hogy ő az, aki tegnap este kisiklott a körmeim közül, — gondolta. Az arcát persze nem láthattam, de ráismerék a magas alakjáról. S most itt jön karján a gyermekkel, anélkül, hogy csak kísérletet is tenne az elrejtésére. Valóban nem is mertem remélni, hogy ily szerencsés fogást csinálok ! . A férfi és az asszony egész a várkapuig folytatta gyors menését. Nyilván nem várták, hogy itt feltartóztassák őket; összerezzentek az ijedtségtől, mikor a katona lándzsáját eléjük tartotta s elzárta előlük az utat. — Miért akadályozol bennünket, hogy a mezőre menjünk dolgaink után? — kérdezte a férfi — Mindjárt mehetsz, — mondta a katona; de előbb látnom kell, mit rejteget a feleséged a ruhája alatt! — Mi látni való van azon ? felelt a férfi. Kenyér és bor az csupán, amiből naphosszait élünk. — Lehet, hogy igazat mondasz, válaszolt a katona ; de ha így van, miért nem engedi meg magától, hogy megnézzem, mit visz? — Nem akarom, hogy lásd, — mondta a férfi. S azt tanácsolom, hogy engedj bennünket tovább. Ezzel a férfi fölemelte a fejszét, de az asszony kezét a karjára tette: — Ne kezdj ki vele, könyörgött neki. Mást próbálok. Meghagyom néznie, mit viszek s biztos vagyok benne, hogy nem bántja. S büszke és bizakodó mosollyal fordult a katonához, miközben föl- lebbentette ruhájának a csücskét. fbben a pillanatban visszahökkent a katona s behunyta a szemeit, mintegy erős fénytől elvakítva. Amit az asszony ruhája alatt rejtegetett, oly tündöklő fehérséggel ragyogott eléje, hogy eleinte azt sem tudta, mit látott 1- — Azt hittem, gyermeket tartasz a karodon, — mondta. — Látod, mit viszek, — felelt az asszony. Végre látta a katona, hogy ami úgy vakított és fénylett, liiiomcsokor volt, abból a fajtából, ami künn a réten nőtt De ragyogása sokkal erősebb és sugárzóbb volt. Alig tudott reá tekinteni. Kezét a virágok közé dugta Nem tudott szabadulni attól a gondolattól, hogy gyermeknek kell lennie annak, amit az asszony visz; de csak a puha virágszirmokat érezte. Keserűen csalódott s haragos kedvében legszívesebben elfogta volna a férfit és az asszonyt; de belátta, hogy az ilyen eljárásra semmi oka sincs. Mikor az asszony látta zavarát, így szólt: — Most már mehetünk? A katona némán visszavonta lándzsáját, amellyel a kapu nyílását elzárta s félre állt. Az asszony megint ráterítette ruháját a virágokra s egyidejűleg bájos mosollyal nézte, amit a karján vitt. — Tudtam, hogy nem fogod bántani, ha meglátod, — szólt a katonához. Erre elsiettek onnan, a katona pedig állva maradt s utánuk nézett, míg csak látni lehetett őket. S mialatt így követte őket a tekintetével, ismét olybá tűnt fel neki, mintha az asszony nem liliomcsokrot, hanem valóságos élő gyermeket vinne a karján. Míg így állt s a két utas után nézett, az utca felől hangos kiabálást hallott. Voltigius volt néhányad magával, akik sietve közeledtek. — Tartóztasd fel őket, — kiabálták. Zárd be előttük a kaput! Ne hagyd őket megszökni I Mikor odaértek a katonához, elmondták, hogy a megmenekült gyermeknek nyomára akadtak. Már lakásán is keresték, de onnan is megugrott. Látták szüleivel együtt elsietni. Az apja erős, szürkeszakállas ember, aki fejszét vitt; az anyja sudárnö- vésü asszony, aki a gyermeket fölhajtott szoknyája alá rejtette el. Abban a pillanatban, midőn Voltigius ezt elbeszélte, gyors lovon Beduin jött vágtatva a kapuhoz. A katona szó nélkül rávetette magát a lovasra. Erővel lerántotta lováról s földhöz vágta. Aztán egy ugrással maga termett a lovon s utána vágtatott a menekülőknek. (Folyt köv.) Csite Károly „Piros alma“ című háromfelvomásos népszínművében előforduló dalok melódiái elkészültek. Szerzőjük Heintz Fülöp, körmendi evang. tanító s kiváló fiatal zeneszerző. Műkedvelők levélbeli megkeresésre Csite Károlynál Körmenden kaphatják meg.
