Harangszó, 1921
1921-10-23 / 43. szám
O &> =. o 192 1. október 23. HARANQSZO. 341. mesterséges határok és korlátok közé - szorítani. Zóla Emil egyik regényében a sze- ) dáni katasztrófa okaival foglalkozik; egy képet rajzol elénk: a francia ha> dák Németország ellen vonóinak; az » egyik csapatszállító vonat fűtője öszszevész a mozdonyvezetővel; birokra kelnek s mindketten kizuhannak a robogó vonatról a mélységbe; a vonat pedig vakon száguld tova a sötét > éjszakába. Ez a vezető nélkül rohanó vonat mélyen t. közgyűlés a trianoni béke, i amely egy eljövendő leszámolás, egy i revanche okát méhében hordja. És ha majd ez az óra ütni fog, i majd ha a Kárpátok megmozdulnak, í ha a Duna Tisza völgye, a magyar > csatariadótól fog visszhangzani, ha , galíciai, a lengyel síkságon, az Isonzó r völgyében, az Azalone bércein, Belg- t rád sáncain, az erdélyi havasokban * hősi halált halt katonáink a magyar lelkekben újból feltámadnak, s akkor i apáink földéről a rabló hordákat új- 1 ból kifogjuk űzni. De, amíg a szabadság hajnala el- jövend, ezt a gondolatot a lelkekben í ébren kell tartani. S itt kapcsolódik a Luther-Társaság ezen kérdésbe. \ Mert Csonka Magyarország problémája nem csupán a területi integritás kérdése, hanem az evangélikus egyház sebe is. Egyik felekezet sem szenvedett a trianoni béke nemzetrontó i intézkedései által oly sokat, mint 1 Luther magyar egyháza. A felvidék, a Szászföld, a Bácska, a Szerémség b egyházunk mindtnegannyi kidőlt osz- ! lopai. Ha most még Nyugatmagyar- 3 országot is elveszítjük, a Dunántúli b egyházkerület és a Luther-Társaság [ is sorvadozni fog. Ezért szükséges, hogy a Luther- í Társaság közgyűlése vétót mondjon Nyugatmagyarország elszakitása ellen. ■ Ez okból a következő határozati javaslatot terjesztem elő: Nyugatmagyarország egy ezred év i óta Nagymagyarország elválaszthatja kiegészítő részét képezi, lakosai szívben, lélekben a magyar nemzet- d hez tartozónak valják magukat. Ép ezért a Luther-Társaság egész erkölcsi súlyával tiltakozik Nyugatmagyarország elszakitása ellen, s elhatározza, hogy ezen tiltakozásnak kifejezést adandó, a magyar kir. kormányhoz oly értelemben fölterjesztést tesz. A közgyűlés egyhangú lelkesedés- i8 sei fogadta el a javaslatot, melyet jt az elnökség a kormányhoz el fog v juttatni. * Templomi ünnepély. Méltó befejezése volt a nagy napnak, bátrán mondhatni, a koronája az estvélyi ünnepély, mely az »Erős várunk«-kal vette kezdetét a zsúfolásig megtöltött templomban. Dr. Varsányi Mátyás imája után a női énekkar Kühne »Ha mind hűtlen lenne...« círnü dalát adta elő művészi készültséggel, László Miklósné, Katona József és Fábián Qyula ugyancsak művésziesen finom kíséretében. Az ünnepély fénypontja a Luther- Társaság világi elnökének, Radván- szky Albert bárónak következő ünnepi beszéde volt: Mélyen tisztelt Ünneplő Közönség 1 A püspök úr Öméltósága azon felette megtisztelő felszólítást intézte hozzám, hogy e mai Luther-Társa- sági ünnepségen társaságunk nevében szeretettel és tisztelettel köszöntsem az egybegyűlt ünneplő közönséget s kifejezője legyek azon érzelmeknek, melyek lelkünk mélyén honolnak. Érzem a feladat súlyát nemcsak azért, mert a mai időkben érzelmeinkről számot adni nehéz dolog, hanem egyszersmind azért is, mert jelen ünnepi beszédem keretében vázolnom kell Luther-Társaságunk eddigi működését, valamint jövendő munkaprogram mját is. Érzelmünk tulajdonképen csak egy: a mélységes hazaszeretet, mellyel, míg egyfelől fájdalommal gondolunk hazánk szétszakgatott testére, addig másfelől minden fizikai és erkölcsi erőnket egyesíteni kívánjuk hazánk jobb jövendőjének biztosítására. És e pontnál arról kívánom biztosítani a mélyen tisztelt ünneplő közönséget, hogy Luther-Társaságunk munkálkodásában nemcsak evangélikus egyházunkat erősíti és szolgálja, hanem minden erejével szolgálja nemzetünk kultúráját és ezzel együtt magyar nemzetünk jövendőjét is. Mielőtt ünnepi beszédem további gondolatmenetére áttérnék, hálás köszönetét mondok a helybeli egyház- községnek azon megtisztelő meghívásért, meltyel lehetővé tette, hogy Társulatunk, felvéve ismét vándor- gyűléseinek megszakadt fonalát, idei közgyűlését Nyugatmagyarország ezen magas kulturális színvonalon álló szép városának falai közt tarthatja meg, amely város a jövőben nemcsak a protestantizmus, de — fájdalom, oly szűk határok közé szorított — magyarság szempontjából az eddiginél is még fokozottabb jelentőséggel biró hivatás vár. Köszönetünk ezen nyilvánítása kapcsán mélységes, meleg érzelmekkel üdvözlöm Társaságunk mai közgyűlésével kapcsolatos templomi ünnepélyen megjelent tisztelt vendégeinket, tagjainkat és mindazokat is, akik a megjelenésben ugyan akadályozva voltak, de velünk éreznek és így lélekben velünk együtt vannak. Sajnos, nem üdvözölhetem a t. ünneplő közönséget a zavartalan öröm lelkemet átható jóleső harmonikus érzésével, mert ha végigtekintek megritkult sorainkon, fájó érzés fogja el lelkemet, amely fájó érzést csak azon minden igaz magyar lelkében kiirt- hatatlanul élő reményteljes hit teszi némileg elviselhetővé, hogy mégsem lesz képes ellenséges kéz örökre szétszakítani azt, amit a természet is összetartozandónak teremtett és egy ezeréves múlt közösen átélt öröme és elviselt bánata oly szorosan egybekapcsolt. Hazánk és vele együtt magyarhoni evang. egyházunk integritásának helyreállítása legyen tehát azon szent cél, amelyet szem elől téveszteni sohasem szabad és amely szent cél szolgálatába kell a jövőben irodalmi társaságunk munkásságát is beállítanunk. Mielőtt azonban társaságunk lefolyt működéséről beszámolva, a jövőbe irányítanók tekintetünket, mél- tóztassék megengedni, hogy a wormsi birodalmi gyűlésnek a protestantizmus szempontjából jubiláns jelentőséggel biró idei 400 éves évfordulójának lelkemet átható hangulatának és Luther nagy emlékével szemben táplált ke- gyeletes érzelmeknek behatása alatt egy rövid visszapillantást vessek ezen régmúlt századokba. T. ünneplő Közönség I Múlt jelen és jövendő, ezen hármas ikerfogaloro alkotja azon végtelen folyamatot, melyet időnek nevezünk, az ebben kimagasló események pedig azon fordulópontok, amelyek korszakokra osztják be azt és valahányszor az idő a maga végtelen körforgásában egy-egy ilyen nevezetesebb esemény emlékét vetíti az évfordulók utján lelki szemeink elé, mindannyiszor mintegy újból átéljük azt, ami a történelemé. Nemcsak a protestantizmus, de az egyetemes emberiség szempontjából is ily korszakalkotó világtörténelmi nevezetességű események, a wormsi birodalmi gyűlésnek 400 éves évfordulóját ünnepelte folyó évi április 17-én az egész művelt protestáns világ, lehetetlen tehát, hogy nagy Lutherünkről elnevezett irodalmi tári
