Harangszó, 1921
1921-10-16 / 42. szám
330 HÁRANQSZO. 1921 október 16. táns önérzetét a veszély pillanatában is megőrizte. A szobor elé érve azonban az utolsó percben végre is köny- nyített a lelkiismeretén, mondván: — Édes jó Szűz Máriám, soha sem imádtalak, most sem imádlak. De az én jó Istenem téged áldjon meg, ha a hátad mögé bújok, most az egyszer, szépen kérlek, segélj meg. Meg is szabadult. Epen ment visz- sza az eklézsiába. Hát ez volt Berky Mihály. Az ilyen anekdóták hőse azonban, ha a história lámpásával világítjuk, pórul szokott járni. Kiderül, hogy nem is az volt a neve, nem is ott volt lelkész, nem is akkor élt és nem is mondhatta azt. S a többi. De Berky Mihály ez esetben szerencsésebb volt. Az ő adatai úgy nagyjában valahogyan helytállanak. Lássuk csak. Berky Mihály Qércén született Vasmegyében 1763-ban. Nemesdömöl- kön és Sopronban tanult. 1781-től hat éven át Radvánszky János báró házában volt nevelő Radványban. Ekkor ment ki Wittenbergbe, hol a magyar könyvtárnak is ő volt az őre három éven át. 1790. őszén a nagy- műveltségű Prónay László bárónak, a pesti zsinat elnökének házába ment ismét nevelőnek. 1791-ben pedig az egyesült simonyi és sárvári gyülekezet meghívását fogadta el s Hra- bovszky Sámuel püspök ez év okt. 27. avatta fel. Ekkor már 28 éves világlátott, tudós, nagyúri körökben is forgolódott, ékes beszédű s mint TÁRCA. A néger anya szeretető. Angol eredetiből fordította: Dr. Tirtsch Gergely. Azt határozták, hogy meg kell halnia. Az ő elsőszülöttjének, az ő apró kis fiának, aki csak tegnap látta meg a napvilágot, annak kell meg-' halnia, mert a nyomorék alaktalan jobb lábbal jött e világra. Legalább így mondta ezt az az öreg asszony, aki a szülésnél segédkezett s egymagában fenhargon duruzsolt, azt hívón, hogy a fiatal anya alszik. De élve volt, csak szemeit zárta le. Erősen aludt az éjjel, de most hogy a szülés okozta fáradtságot kipihente, ébren pihent. Az öreg asz- szony szavára rögtön magához kérte a gyermekét s midőn karjába vette a fentebbi anekdóta mutatja, egyszersmind jó humoru papi ember volt. Hat évet töltött már mint lelkész Simonyiban. Ekkor jött az első nemesi fölkelésre a parancsolat. 1797- ben ugyanis újra kitört a francia háború. Napoleon már Bécset fenyegette. Egymás után ültek fel paripáikra a vármegyék délceg vitézei. Qyőrmegyében Matkovich István, Pál öccse, volt az egyik kapitány. Vasmegyében a Vidos, Kisfaludy, Boda és Chernél neveket találjuk a nemesek élén. Augusztus hóban 27 vármegye inszurrekciója táborzott már Szombathely mellett a szanati mezőn. 16-án maga I. Ferenc is eljött a királynéval, hogy szemlét tartson felettük. Ekkor írta Berzsenyi Dániel remek ódáját »A felkölt nemességhez« : Él még nemzetem Istene, Buzgó könnyeimen szent öröm ömledez. Állsz még, állsz szeretett hazám, Nem dőlt még alacsony porba nemes fejed... Csak sast nemzenek a sasok, S nem szül gyáva nyulat Núbia párduca. Ekkor kellett inszurgens tábori pap az evangélikusok részéről is. Matkovich Pál, a dunántúli főinspektor és Nagy István püspök a nem könnyű állásra Berky Mihályt találták mindenben legalkalmasabbnak. Sokat forgolódott a nemes urak között, menjen most hát a csatába is velük. És Berky vállalkozott is. 1797. május 5-én Nemesdömölkön fogadta el a tábori papságot s mivel a püspök távol Sárszentlőrincen lakott, Perlaky ijedelemmel látta, hogy tényleg nyomorék lába van. De csak annál nagyobb szeretettel szorította azt keblére s keserűen sírt miatta annál inkább, mert ismerte népe törvényét, mely szerint minden hibás gyermeket meg kell ölni s legfeljebb egy hónapig élhet, míg nyomorék volta bizonyossá válik. Azt is tudta, hogy most inkább fogják vele szemben a törvény vasszigorát alkalmazni, mert hiszen ő törzsfőnök leánya. E törvény szerint csak a teljesen épek maradhatnak életben, a többieknek meg kell halniok, hogy a nép Közép-Afrikának legelső törzse legyen a harcban. Mind ez kesergett az elméjében, amíg ott behunyt szemmel ébren feküdt s ez az egy kérdés égette lelkét, hogyan menthetné meg gyermekét. . Elhatározta, hogy megmenti, vagy meghal vele. Azalatt az öreg asszony folyton fecsegett s elmondta a törzs összes Dávid a kemenesaljai főesperes Pápán június 18-án mutatta^őt be a vitézlő nemes seregnek. Ugyan milyen lehetett az egyenruhája? Mózes-táblát akkor még kevés papunk viselt. A pesti zsinaton 1791. úgy határoztak, hogy ünnepélyes alkalmakkor papjaink szokott fekete szinü ruhát (germanioa) viseljenek palásttal és táblákkal. De Nagy István, akkor még csak szentlőrinci esperes, aki rövid szabású magyar ruhában járt, ez alól felmentést kért, mert neki,- úgymond, a lőrinciek meg nem engedik, hogy más ruhát viseljen. A reformátusok róm. kát. papok módjára reverendában jártak. Kór, hogy az inszurgensek cifra fényes uniformisa mellett Berky Mihály papi ruhájáról nem maradt kép számunkra. Augusztus 10 én ment el Berky a szombathelyi táborba, a királyi díszszemlén már ő is ott volt. Ez alkalommal azonban nem került háborúra a dolog. I. Ferenc a campoformiói békekötéssel egyezett meg a franciával és az inszurgenseket haza bocsátotta. Berky Mihály is már szept. 8. visszatért simonyi—sárvári gyülekezetébe. A következő 1798. évben júl. 1. Nagygeresdre hívták meg s hét évig lelkészkedett itt is, A gyülekezet történetében olvassuk, hogy Berky az 1801 —1802. évi inszurrekciós nemesi seregnél tábori lelkész is volt. Erről a nemesi fölkelésről azonban nem tudok. Bocsor István szerint 1805. is volt inszurrekció. Berky Qeresdről újságait. A fiatal anya oda sem hallgatott, de hirtelen egy újság megragadja figyelmét. »Mimolu« — így újságolja az öreg — »hazajött, messze volt a férfiakkal a nagy erdőn túl a fehér embereknél, akik sokat beszélnek a nagy fehér szellemről és gyógyítani tudják a sebeket és betegségeket.« Túli — mert az volt a fiatal anya neve — feleszmélt e szavakra, rögtön megfogamzott lelkében a terv, tudta már, hogyan fogja megmenteni gyermekét. Szökni fog vele, elszökik a fehér emberekhez, el a nagy rengetegen keresztül, hátha meggyógyíthatják az ő kis fia lábát is. Majd aztán visszatérhet egyszer népéhez fiával, kinek akkor majd ép egészséges teste lesz és ha majd apja, a törzsfőnök meghal, az ő fia lesz a király, mert hisz az ő fiát illeti meg a hatalom. A király három fia, de az ő ura is, a király veje, a csatában halt meg, nincs senki, ki joggal
