Harangszó, 1921

1921-08-14 / 33. szám

1921. augusztus 14. _________________HARANOSZO.______________________________________263. H alálozás. Chován Viktor ambrózfalvai lelkész elhalt. Egyházmegyei közgyűlések. A sop­roni felső ev. egyházmegye július 19-én Sopronban, a veszprémi júl. 27-én Pápán tartotta ez évi rendes közgyűlését. Pápán az egyházmegye közgyűlésén részt vett Gyurátz Ferenc nyug. püspök is. A békési egyházmegye évi közgyűlését dr. Bikády Antal és Kovács Andor esperes elnöklete alatt aug. 17-én Orosházán tartja. őriszigeten az utóbbi időben a követ­kező adományok folytak be: özv. Imrék Mihályné (hsz. 52) harangalapra adott 500 K-t. Gyülekezetünknek egyik Amerikából visszatért, lelkes tagja, Bogád Lidia haja­don, Bogád Sámuel vendéglős leánya, ugyanarra a célra hozott: gyűjtésből 27 dollárt és a sajátjából 1000, azaz egyezer koronát. Bár adna a jó Isten sok ilyen hajadont ennek az osztrák határszélen fekvő, kisded magyar gyülekezetnek. Bezi. Adakoztak: Pahola Józsefné, Pátka Eszter oltárgyertyára 100 K, Adel de Grach Bécsböl gyülekezeti alapra 136 K, Györy János . gyülekezet fenntartásra 1000 K, özv. Káldi Andrásné leányának Ilonának Szabó Gyula gazdálkodóval való egybekelésének emlékére harangalapia 2000 K-t és 22 szál csillár gyertyát, Erdős Sán- dorné férje halálának emlékére 4 szál oltár­gyertyát és 16 szál nagyobb, 16 szál kisebb csillár gyertyát adományozott. A somogyi ev. egyházmegye július 13-án Nagykanizsán tartotta rendes évi közgyűlését, amelyen Németh Pál esperes és Győrffy János ügyvéd, ez utóbbi mint korelnök, elnwföltek. A közgyűlést gyám- intézeti istentisztelet előzte meg, amelyen Horváth Lajos gyékényesi lelkész prédikált hatásosan. Németh Pál esperes kegyeletes szavakkal emlékezett meg az egyházmegye halottairól: egyházasberzsényi Berzsenyi Sándor egyházmegyei világi jegyzőről, Hor­váth Mihály orosz hadifogságban elhalt gyékényesi tanítóról. A közgyűlés mély gyászának kifejezése mellett érdemeiket jegyzőkönyvében örökítette meg. Egyház- megyei világi jegyzőnek közfelkiáltással Petrik Dezső nagykanizsai felügyelő válasz­tatott meg, törvényszéki bírónak pedig Kring Jenő kaposvári kir. ügyész. Az egy­házmegyei felügyelői tisztség betöltésére, valamint, — miután Németh Pál esperes bejelentette mandátuma lejárását, — az esperesi állás betöltésére a szavazás nov. 1-ig terjedő határidővel elrendeltetett. A számvevőszék és népiskolai bizottság je­lentésének letárgyalása után a közgyűlés örömmel vette tudomásul, hogy Antalszállás és Margitpuszta Kaposvár fiókegyházai egyesülve leányegyházzá akarnak alakulni és már szeptember 1-én iskolájukban a tanítást megkezdetik. Több napirenden levő ügy letárgyalása után, a közgyűlés megvá­lasztotta a kerületi gyűlésre kiküldendó képviselőit és pedig megbízó levéllel: Dr. Ittzés Zsigmond, Binczi Dániel, Káldy Jó­zsef, Kiss József személyében, jegyzőkönyvi kivonattal pedig: Takács Béla, Seregély István, Horváth Lajos, Madár Rezső, Mes- terházy Sándor, Horváth Olivér, Dénes Í enő, Petrik Dezső, Csatáry Kálmán, Teke .ajos, Balikó József és dr. Kring Jenő személyében. A jövő gyűlés helyének megállapítása az elnökségre bízatott és a gyűlés Németh Pál esperes buzgó imájával bezáratott. m. s. Uj hitoktató. A vallás és közoktatási miniszter Gyarmathy Dénes egyházkerületi segédlelkészt a szombathelyi reáliskolánál az intézet ev. hitoktatójává nevezte ki. A „Harangszó“ egy névtelen jóaka­rója. Egy névtelen Sárvárról a Harangszó­nak ajánlott levélben küldött egy le nem bélyegzett 10 K-st, egy jugoszláv bélyeg­zéssel ellátott 10 és 1 K-st, 13 erősen rongyos magyar K-t és 13 K oSztrák le- bélyegzésü pénzt. Sajnos értékelni csak az osztrák bélyegzővel ellátottat tudjuk, de így is irányunkban tanúsított jóindulatát me­legen köszönjük. Presbyteri ülés. A szentgotthárdi mis­siói egyház előbb Nádassy Kálmán dohány­gyári igazgató, majd Mayer Károly nyug. járásbiró, gyülekezeti felügyelő elnöklete alatt ülést tartott, melyen a lelkészlak reno­válására beérkezett árajánlatokat bírálták felül. A presbyterium a munkálatokat Stir­ling Károly kömivesmesternek adta ki. HÍREK. = Szabolcsvármegye a Tisza István egyetem internátusának. Szabolcsvárme­gye törvényhatósága 400,000 kor.-s alapít­ványt tett a debreceni Tisza István egyetem internátusa céljaira és elrendelte a megyé­ben a terménygyűjtést az internátus céljaira. Ismét kommunista iratokat terjesz­tenek. A belügyminisztérium nyomozó osz­tályához az utóbbi időben az ország kü­lönböző vidékeiről mind sűrűbben érkeznek jelentések kommunista iratok terjesztéséről. Az iratokat többnyire posta utján terjesztik s a fennálió állami és társadalmi rend ellen izgatnak, különösen a föld- és mező­gazdasági munkásokat izgatják a papság es polgárság ellen. Kun Béla vérengzése a Krímben. A Daily Telegraph részleteket közöl Kun Bélának egy borzalmás kegyetlenségéről, aki a Krim-félszigeten 25,000 tisztet és altisztet végeztetett ki. Fiatal titkárnőjét küldte el, hogy meggyőződjék, vájjon ren­deletéit végrehajtották-e. Harci riadó a fehér faj ellen. New- yorkban megnyitották a szerecsenek kon­gresszusát. Az ülésen Galvey, aki Afrika elnöke nevet viseli, elnökölt. Megnyitó beszédében 400 millió néger nevében Afri­kát az afrikaiak számára követelte és be­jelentette, hogy a legközelebbi háború a fajok háborúja lesz, amelyben a japánok, kínaiak és afrikaiak a fehér fajt eltiporják Temetési szertartás — szikratávírón. Fastnettöl keletre a nyílt tengeren haladt a Cunard Line „Carmania“ nevű hajója, midőn különös szikratáviratot kapott. Egy kanadai hajónak hirtelen meghalt a fűtője s eltemetéséhez hiányzott — a temetési szertartás szövege. A kanadai hajó kérel­mére a Carmania szikratáviratban adta le a szertartást, amelyet az érkező szikra­táviratokról laponként olvasott le a kanadai hajó kapitánya. Ekként a fűtőt annak rendje és módja szerint eltemethették. A különös szertartás egy órahosszat tartott. A szerbek elcsapták Lindert. A bel­grádi kormány rendeletére Linder Béla, Pécs polgármestere, pénteken elhagyta hi­vatalát. Utódja ugyancsak délszáv kinevezés alapján Hesslein József dr. lesz. A német automobilipar rekordéve. Németország, dacára az ántánt által rárótt súlyos terheknek, az 1920. évben az ipari produkció olyan emelkedését mutatja, ami- i ' * « •- s igazán bámulatraméltó. Áll ez különösen a német nehéziparra, amely az amerikaiak véleménye szerint is — bevehetetlen. A német áruforgalmi statisztika szerint pél­dául Németország az 1920. évben huszon- kétezer teherautomobilt exportált a külföldi államokba, ugyanakkor, mikor a leghatal­masabb amerikai automobilgyár — a hires Ford-gyár is — a legnagyobb válsággal ^ küzdött. Hoover élelmiszert küld Oroszor­szágnak. Hoover az Európát segítő ame­rikai akció Londonban időző vezetőjét megbízta, hogy haladéktalanul utazzék Ri­gába és tárgyaljon a szovjethatóságokkal amerikai élelmiszereknek Oroszországba való szállításáról. A magyar gyermekek legkedveltebb képes folyó­irata, Az Én Újságom új számában számos mu­lattató cikk és elbeszélés van. Ára negyedévre 25 korona. Mutatványszámot kívánatra ingyen küld a kiadóhivatal: Budapest, VI., Andrássy-ut 10. A magyar úri lányok egyeUen képes folyóirata, a Magyar Lányok augusztus 1-i számában sok ezép es mulattató elbeszélósen és cikken kívül foly­tatásban közli DAnielné Lengyel Laura történelmi elbeszélését és Schelper Clara érdekes regényét. A Magyar Lányok előfizetési ára negyedévre 80 kor. Mutatványszámot kívánatra díjtalanul küld a kiadó- hivatal : Budapest, VI., Andrássy-út 16. A „Magyar Nép“, Csouka-Magyarország e leg­kedveltebb képes hetilapjának 32-ik száma igen gaz­dag tartalmú. A »Magyar Nép“ számos kedvezményt nyújt előfizetőinek és emellett a legolcsóbb képes politikai és társadalmi hetilap. Előfizetési ára ne­gyedévre 60, félévre 110 korona. Mutatványszámot készségesen küld a kiadóhivatal, Budapest, Szent­király i-utca 30. Rövid hirek. A Tisza-gyilkossággal vádolt Csernyák századost Hamburgban letartóztatták. — Caruso a hírneves teno­rista meghalt. — A svéd flotta hajógyára leégett. — A török nemzetgyűlés ratifikálta a török-orosz szerződést. — Románia nagy csapatokat szállít Besszarábiába. — Az menekülteket nem engedik Moszkvába. — A délszláv parlament törvényt hozott a kommunisták ellen. — Bulgária hadseregé­nek feloszlatását sürgeti az ántánt. Keresek egy szerény igényű, szor­galmas leányt vagy asszonyt minde­nes cselédnek augusztus második felére. Fizetés megegyezés szerint. Jó bánásmódban részesül. Schréter Ida, Dombóvár (Tolnamegye). A bonyhádi ág. h. evang. fögimn. internátusa a jövő 1921/22. tanévben- megnyílik. Érdeklődök kerjenek felvi­lágosítást Lövik Kálmán int. vezető tanártól. 3-5 Menekült vizsgázott géplakatos csépléshez ajánlkozik, vagy e szak­mába való más foglalkozást keres. Ajánlatok a budai várbeli lelkészi hivatalhoz (I., Verbóczy-u. 28.) kül­dendők. Cserébe, melyik székesfehérvári család volna hajlandó esetleg ráfize­téssel fiamat magához fogadni. La­kom Vasmegyének egészséges német vidékén. A csere-fiu a német nyelvet nálam tökéletesen elsajátíthatja. — Cím a kiad'^'"”' ** * l *

Next

/
Oldalképek
Tartalom