Harangszó, 1921
1921-06-26 / 26. szám
■ ' 202. HARANQSZÖ. S 921 június 26 mely az ^5kori emberiséget mintegy maga alá temette, új világot és pedig egy szebb, jobb, igazabb, tökéletesebb világot alkotott a keresztyénség éppen a benne rejlő új életértékelési szolgálat és a szeretet által. S amíg az életnek ez a megítélése és a megítéléssel megegyező gyakorlat érvényben volt, addig a keresztyénség jónak és világosnak, haladást és boldogulást biztosító, igazán építő hatalomnak bizonyult. Amikor azonban az életnek ez az igazi hatalma háttérbe szorult, majd pedig feledésbe merült, akkor a keresztyénség elvesztette hitelét, tekintélyét, áldó és nemesítő jelentőségét. A középkor végének keresz- tyénsége beszédes bizonysága ennek az igazságnak. A keresztyénség jelentőségét csak akkor nyerte vissza, amikor a reformáció által eszményi tisztasága helyreállott s ezzel együtt az életnek igazi megítélése is, mert a reformátorok mind a maguk életét, mind pedig az emberi életet általában szolgálatnak fogták fel Krisztus útmutatása szerint s teljes erejükkel arra törekedtek, hogy ez a felfogás utat törjön, átmenjen a köztudatba és a gyakorlatba is. A keresztyén egyház történetének s az emberiség történetének is azok a legfényesebb szakaszai, amelyekben az életnek szolgálatként való értékelése és szolgálatként való gyakorlása megvolt. Mihelyt ebben a tekintetben változás állott be, hanyatlás, sülyedés, ha pedig a változás állandó volt, züllés és romlás következett. S ha a közelTÁHOA. • ■••■IMMMIIMMlIIMIIMI ■•■■■■*■ ■■■■(MillMl Jót cselekedjetek! Ne Ítéljetek, hogy ne ítéltessetek, Mert ahogy ti mértek, úgy mérnek majd [nektek. Mért nézed a szálkát társadnak szemében ? Hisz a te szemedben gerenda van régen. Vedd ki a gerendát a magad szeméből, S csak azután piszkáld a szálkát evégből! Megadatik néktek, mit jó szívvel kértek. Zörgessetek s bizton megnyíttatik néktek. Akarjátok, hogy jól bánjanak veletek? Elsősorban ti is: jót cselekedjetek I Horváth Imre. A fekete sziklák krisztusi virága. Irta: Szabó Gyula. Ezerkilencszáztizenhat január hava. Lelketlen hideg... Jég... Hó... Zúzmara... Kopár, magas sziklák... Fekete sziklák... Mintha minden múlt, nemcsak az letűnt hónapok, hanem a már messzebb mögöttünk levő esztendők is az emberiség életében rombolásról tanúskodnak, akkor az ok világos előttünk. Az volt az ok, hogy az emberek, nemcsak az egyesek, hanem a nagyobb közösségek is, a keresztyén eszméktől és eszményektől s itt nevezetesen az életnek helyes felfogásától is eltávolodtak, a helyes felfogás eltűnése pedig szükségképpen maga után vonta a helyes gyakorlat megváltoztatását is. Napjainkban még mindig züllést látunk. A nemzeti és a társadalmi, a gazdasági és az erkölcsi állapotok egyaránt megdöbbentők, sőt szinte kétségbeejtők. Az emberből a szolidaritás, az összetartozás tudata szinte teljéén kiveszett. Az egyes társadalmi rétegek és csoportok ellenségként állanak egymással szemben, a legjobb esetben közönyösek egymás iránt. A termelő és a fogyasztó, a falu és a város, a munkaadó és a munkás úgy viselkednek, mintha sejtelmük sem volna arról, hogy egymásra vannak utalva, nemcsak gazdaságilag, hanem annál magasabb szempont: a kér. erkölcsiség alapján is. A bajokat mindenki érzi, segítségét mindenki keresi, vagy legalább várja. Hangzik is a jelszó: kér. restauráció — de hiában hangzik mindaddig, míg az emberek a restaurációt komolyan el nem kezdik és pedig ott, ahol azt kezdeni kell: önmaguknál.. Az élet, az én életem és a te életed is — szolgálat, egy mindenkiért és mindenki kilométer körzetben ősrégi római színházak romjain járnánk. . . Emberi kultúra teljes hiánya... Félelmes szakadékok... Keskeny, jeges utak... Egyik szélük falszínes szikla... (Sokszor több száz méter.) A másik szélük szédítő, feneketlen mélység... Jaj 1 aki onnét lecsúszott! S Váz út legtöbbször alig egy méter széles. .. így meneteltünk Montenegróban Be- rane és Rozaj között A? ételt ehetetlenné rázta a tábori konyha az apró málhás állat hátán. Víz... víz, amely felüdíti a fáradt embert, amely ideig-óraig feledteti az éhséget, — nem volt. Ott ,,a fekete hegyekben ritka a forrás, mint sivatagban az oázis. Csak hó volt. Fehér, szűz hó... Csak néhol festette pirosra egy-egy anya szívétiek a mindene... Havat áztattak a szakácsok s abban főit a gulyás. A hóleves és húson kívül nem volt abban semmi. Rendszerint délelőtt héttől — tiegyért, — amíg az igazság a lelkekben meggyőződéssé nem sűrűsödik, s amíg ez a meggyőződés gyakorlati tevékenységgé nem izmusul, addig a jobb jövő várása teljesen meddő. Bizonyos, hogy a nagy tömegeket ez a felfogás csak lassan hatja át. De ebből nem következik, hogy mi tétlenek legyünk, sőt ellenkezőleg éppen ez a körülmény sarkaljon bennünket cselekvésre. Tekintsük a magunk életét szolgálatnak és bizonyítsuk is szolgálatnak. Hassunk oda szóval és tettel, legfőképpen a magunk példájával, hogy ez a felfogás és ez a gyakorlat terjedjen. Ne feledjük, hogy a tömegek egyesekből állanak. Ha tehát az egyesek lelke átformálódik, ha az egyesek az életet keresztyén szempont alapján fogják fel és a keresztyénség szellemében használják fel, akkor várható és remélhető csupán a tömegek átformálódása is, akkor lesz valóság az, ami eszmény, cél és követelésképpen szemünk előtt lebeg: egy szebb, boldogabb kor, melyben az ember az embert testvérének tekinti s néki mint testvérnek szolgál, érette áldoz és vele együtt vállvetve munkálkodik. Adakozzunk a Harangszó terjesztésére Léhner György ácsmester Győr, Vásárhelyi Pál utca 12. ■ ■ ■ i.. i zenkettőig volt ütközet. Akkor a csujes megszaladt és másnap reggelig nem is jelentkezett. Este mindig tábortüzeket raktunk. Száz meg száz — tábortűz melengető lángjánál szárítgattuk vizes csizmáinkat s olvasztottuk csajkában a havat. A montenegrói ezt a mulatságunkat sohasem zavarta meg. Tisztes távolban az is így csinált. A hólével azután megtöltöttük a tábori kulacsokat, hogy másnap legyen egy- egy drága korty. Hej! de rossz volt és mégis milyen féltett! Hogy takarékoskodott vele mindenki és délre már mégis üres volt minden kulacs. Csak egy nem — Csondor kápláré. Jó katona volt ez a Csondor. Nem félt sem ördögtől, sem embertől. Szerettük, noha még álmában is káromkodott. . — Miért szitkozódik annyit? — kérdeztem egyszer. — Nem bírnám én ki anélkül... I j
