Harangszó, 1921

1921-06-05 / 23. szám

180

HARANQSZO

1*21. június 5.

%

többi prédikátorok miként lesznek könyveikkel a magyar szellem, a nemzeti öntudat és bizodalom ébresztői és ápolói a mohácsi vész után.

öreg korára a nagy jurista, azt hisszük, szelidebb keresztyénné változott. János király, Nádasdy, Török Bálint és a többi lutheránus főember közelében, az akkori politikai viszonyok között már alig lehetett valami nagy perszekutora a lutheránusoknak. Mikor utolsó levelét irta a pápához, talán valami érdekből már csak a régi bűneivel dicsekedett az öreg jogász.

Sajnáljuk, hogy Luthert meg nem értette. De vigasztalásul szolgál, hogy jogtudós utódai közül is oly sok kiváló lelkes tagja volt Luther fele- kezetének, amilyenek dr. Lackner, dr. Artner, Dobner, Wittnyédi, Oko- licsányi, Jeszenák, Kossuth.

Dévay Mátyás kevéssel Werbőczi halála után járt künn Luthernél harmadszor. A wittenbergi reformátort is megtörte már akkor a sok munka, izgalom és betegség, pedig mintegy 25 évvel fiatalabb volt Werbőczinél. Dévay most is vendége volt Luthernek, aki levelet is küldött általa Révay Ferencnek. Vájjon szóba került-e köztük Werbőczi, a haragos ellenség és a wormsi rosszul sikerült vendéglátás? Nem lehetetlen. Luther figyelemmel kísérte a magyarországi eseményeket. A magyar pálosbarátokra német verset irt. Ulászlót, a várnai csatát és Mátyás királyt többször megemlegette. És eldicsekedett Mária királynénk mondásával: »Ügylátom, doktor Luther Márton szeret engem.« Annak az ifjúnak mondta ezt (Cordatus feljegyzése szerint) a királyné, aki néki . Luther levelét elvitte.

Budavár elfoglalása után pedig, midő a magyarok ismét a némettől kértek segítséget, éppen Luther Márton volt az, aki fegyverfogásra, mintegy keresztes háborúra ösztönözte a németeket s azt mondta, hogy szükség esetén az asszonyok is fegyvert fogjanak. (Szilágyi S. V. 231.)

Ha Werbőczi ezt megéri és látta volna, hogy Luther jobban szereti a magyarokat, mint a pápa: nem gyűlölhette volna többé' egykori worrnsi vendégét.

Léhner György

ácsmester

Győr, Vásárhelyi Pál utca 12.

Étiek*

Sírnak a magyar a mezők, Sirdogálnak a virágok;

Ti ellankadt könnyezők, Szomorúan nézünk rátok,

S felsóhajtunk: könnyeket Harmatozzatok, egek!

A föld áldott kebele Repedez az eső szüntén, Repedez, gonddal tele,

Aggódó szívünk is szintén Sok a bűnünk, Istenünk,

Azért bánsz így mivelünk.

Rónaságunk szomorú,

Mert vetése hervadóban,

Népünk arcán ül ború,

Mert reménye hamvadóban, Nyomorunknak éjjelén Nem világít a remény.

Hozzád térünk, oh Urunk,

Bízó lelkünk Téged áhit; Trónodnál leborulunk:

Nyisd meg az ég csatornáit,

S föld megújul és vele A hit száraz gyökere,

Nem csüggedünk el soha,

Mert Atyánk az Isten nékünk; Bár sorsunk most mostoha, így biztat szent reménységünk: Jó az Isten, áld, szeret,

Ád Ö nekünk kenyeret.

Sántha Károly.

Levél.

Nagytiszteletü Szerkesztő Ür!

Gyülekezeteinket elrekvirált harangjaik kérdése nagyon foglalkoztatja. Mert a helyzet az, hogy a harangokat elvitték, azokat a nemzet- védelem céljára nem vették igénybe. Valahol valami központnak, vagy győztesnek megmaradtak s a haza helyett szolgálták azok ügyét, akik az eredetileg 2000 koronáért elrekvirált harangérc árát másfélszázezer koronára hajtották fel; most t. i. körülbelül ennyibe kerül a 2000 koronáért elrekvirált harangok pótlása. Ezen sokan csodálkozna^ s várják a segítséget. Segítség azonban nincs. Ami megtörtént, megtörtént; nem lehet rajta változtatni. ^

Németországban is »bevonultak« a harangok. Ott is ott maradtak felhasználatlanul. Ott is sokan meggazdagodtak a harangokból. Ott is sok örökre veszendőbe ment belőlük, azonban ott a közvélemény erélyes nyomása, a jog és méltányosság ereje és a képviselők komoly utánjárása megmentette a megmenthetöt.

D. Mumm birodalmi gyűlési képviselő az evang. sajtótudosító iroda révén a napokban tájékoztatta a harangérc visszaadásának a kérdéséről az evang. egyházi nyilványosságot. E tudósítás szerint a szét nem tőrt és be nem olvasztott harangokat vissza adták tulajdonosaiknak, ha a tulajdonos a harangfeliratból megállapítható nem volt, a harangok leírását megküldték körözés céljából az egyházi hatóságoknak; a törött ér.c felől pedig úgy rendelkezett a német fémkormánybiztos, hogy az egész harangokból származó érckészletet megállapította s azt a beszolgáltatott harangsúly arányában az összes német egyházak között szétosztotta.

így például a poroszországi egyházak beszolgáltattak 11.277,768 kg. harangércet, most visszakapnak 527,500 kg. rezet és 131,876 kg. bronzot.

A thüringiai egyházak beszolgáltattak 710,160 kg. harangércet, visz- szakapnak 8,300 kg. bronzot és 33,200 kg. rezet.

Bajorországban elrekviráltak .3.065,421 kg. súlyú harangércet, most az egyházaknak visszaadnak 35,850 kg. bronzot és 141,000 kg. rezet.

És így tovább. 0

A beszolgáltatott mennyiséghez képest rendkívül kevés az, amit megmenteni sikerült, azonban legalább ez a mennyiség visszakerült »háborús felárak« felszámítása nélkül h jogos tulajdonosokhoz. Ha nem is az egyházak közvetlenül kapták ezt az ércet, az egyházi hatóságoknak módjukban van az egyházakon közvetve a harangok beszerzésénél segíteni.

A német képviselőknek ebből az akciójából mi is tanulhatnánk. Megtanulhatjuk azt, amit sokan előbb is tudtak, sokan azonban csak akkor fognak tudomásul venni, hogyha — külföldi csapáson haladhatnak s kézzelfogható bizonyságaik vannak arról, hogy okosan lehet valamit csinálni s nem kell örökre elveszetteknek tartanunk harangjainkat.

Nekünk is maradtak beolvasztatlan harangjaink. Nekünk is maradt harangércünk, ami ezután *már nem arra a célra fordíttatik, amire annak idején elrekviráltattott. Igaz, hogy ennek egy része a vidéki fémgyüjtő helyeken és tüzérségi raktárakban maradt s ezekkel együtt az u. n. »utódállamok« kezébe került. Az osztozkodásnál erre a vagyonra való részigényünket is érvényesítenie kell törvényhozásunknak és kormányunknak. Be nem olvasztott harangjaink nem mehetnek hadizsákmányszámba;