Harangszó, 1921
1921-05-22 / 21. szám
162 HARANQSZÖ. 1921. május 22 heti péksütemény, cukorka, játék stb. Fertőz a leváló bőr, a fülgeny, á vér stb. Bolha, tetü terjesztheti. A vörheny nem mindig okoz a bőrön kiütést, hanem akárhányszor csak torokfájást, mandulagyulladást, azért járvány idején azok is kérjenek orvostól tanácsot, akiknek csak a torkuk fáj. Az ilyenek terjesztik leginkább a vörhenyt, mert nem gondolnak arra, hogy tulajdonképen milyen veszélyes ragadós betegségük volt. Ha valahol föllép a vörheny, a legnagyobb könnyelműség menekülni előle, ahogy ma is teszik a tehetősebb családok. így szokták elhurcolni a betegségeket egyik helyről a másikra. Lehet, hogy induláskor egészséges a gyerek s 5 nap múlva megbetegszik valamely fürdőhelyen, ott a fürdővendégek megijedve szétszaladnak, de már a legtöbb gyerek viszi magával a kórokozót. így hurcolják szét a szamárhurutot is levegő- változás ürügyével. Aki még egészséges az gurguláz- zon sötét lila hypermangános vízzel naponta többször. Evvel legjobban elejét lehet venni á vörhenynek. Ha az ilyen megkapja is, nem olyan veszélyes a baj. De azért a betegségen átesettől tartózkodni kell 8 hétig is. Teljes védelmet a gurgulázás nem nyújt. A beteget el kell különíteni. Ajánlatos olyan helyen, ahol már föllépett a baj, rögtön orvoshoz fordulni, akármi baja van a betegnek. Sok beTÁ W O JL. Szomorú -képek. — Anyámnak. — Még látom öt: remegve szól,-- Fejemre hajtott két kezével —: Atyám, oh, védd meg kis fiam, Szívére még ne szálljon éjjel! Még látom őt: a könnye hull, Piciny fiáért hull a könnye, Míg bús szobánkra szótlanul Borul az árnyak néma csöndje. Még látom őt: remegve néz Kezébe tartja kis kacsomat; Imát rebeg, imát idéz S már várja égi pártfogómat. Az ágyon fekszem, vézna roncs, Emésztő kórság ágyba rontott S csak nézem hosszan, szótlanul A glóriás, a büszke arcot. Fölöttem függ a vén falon Kis Jézus áldott glóriával; teget meg lehet menteni, ha idején hívják az orvost nem akkor mikor már a falu minden vénasszonya kipróbálta rajt a tudományát. Inkább hívják százszor hiába orvost, mint egyszer későn. Száz orvosi látogatás nem kerül annyiba, mint egy temetés, aminek elejét vehették volna, ha idején hívják. A községnek ajánlatos volna a pénztára terhére polyvalens serumot rendeltetni az orvossal vagy ■a gyógyszerésszel. Kapható Budapesten Zoltán Vilmos Korona gyógyszer- tárában. Akinél az orvos elhasználja, szívesen megfizeti az árát. A megbetegedett gyerekkel vagy felnőttel érintkezetteket, a vele egy födél alatt lakók maradjanak 10 napig elkülönítve. A beteg ágy- és fehérneműjét, ürülékeit ártalmatlanná kell tenni, minden vele érintkezésbe jutott tárgyat gondosan fertőtleníteni kell. Igen rossz szokás a betegek látogatása, a halottas háznál tartott halotti tor. Le kell szoktatni a gyerekeket a palavessző és a ceruza nyálozásáról; rá kell szoktatni arra, hogy evés előtt mossák meg kezüket. Igen veszélyes szokás az ételmaradék megevése, különösen a beteg után. Veszélyes a közös ivópohár, a korsóból ivás. Dr. Egyetemi hallgató nyári szünidőre nevelői állást keres. Ajánlatok evang. lelkészi hivatalhoz Budapest, I., Verbőczy utca 28. szám alá küldendők. 2—3 Csak vinne, vinne — gondolom — Csak vinne engem is magával 1 S az áldott Jézus itt hagyott, Anyám borult a lázas ágyra; Szemében csillogott a könny; Szelíd szívének glóriája I Ligethy Béla. Kardos János a vend költőpap. Irta: Heiner Géza. Kardos János költött és fordított fiatalabb korában népdalokat is, melyek közül nem egy még ma is él a vend nép ajakán. Irt tréfás, humoros, sőt szatirikus verseket is. Ilyenért egy alkalommal állítólag bajba is keveredett a bellatinci katolikusokkal. Kardosról, mint emberről el lehet mondani, hogy tevékeny, buzgó és egyúttal végtelen egyszerű, szerény életű volt. 32 éves korában az orvosok eltiltották a borivástól és hus- evéstől s ezidőtől fogva, mint egy Hadi följegyzéseimböl. Levélírás az őrségen. Ritka voli az Urlaub ... a szabadság, mint a fehér holló. így csakis az árva irás, amint a nép szokta nevezni a levelet, volt az egyedüli eszköz, az összekötő kapocs a hadba vonult apa, testvér és a család között. Az írás vitt hírt a katonaéletet élő családtagról, hol jót, hol rosszat. A levélírás pedig nagy mesterség, jobban mondva valódi művészet, még békés és meglökött viszonyok között is, hát aztán az olyas helyen, mint az őrségen, ahol csak puska, fegyver, oldalfegyver és töltény van, meg reglama, de nincs ásztal, tinta, papiros és kellő alkalom a levél megszerkesztéséhez. Lényeges baj azonkívül az is, ha valaki, nem ért az írás és olvasás tudományához és így másra kell bíznia gondolatainak, érzéseinek a tolmácsolását. Mert hát akadt nem egy ember az őrségen, aki sem írni, sem olvasni nem tudott, nemhogy „selejtesen“, de még nem is „konyi- tott“ egyikhez sem. Az ilyen népfelkelő aztán rászorult a másik bajtárs írásbeli művészetére. Ilyen volt a mi öreg „Szabó bácsink“, akit általában „istenes Szabónak“ neveztühk, még pedig azért, mert vallásos énekeket oly szépen énekelte. De hogy is történt a levélírás „meg- komponálása" az olyan helyen, ahol még a madár sem járt és ahol csak egy „prices“, egy „fegyverállvány“ van tele fegyverrel és aztán semmi, de semmi... csak nagy pusztaság és szigorú katonai fegyelem. A levélíró keres magának egy zugot az őrség egyik szegletében, ahol lekuporodik, térdére vesz egy darab deszkát, arra teszi a levelezőlapot é s megkezdi a nehéz munkát, amely fáradságosabb, mint volt akár Izsónak „A busuló juhász“ megalkotása. A ceruzát szájába veszi, hogy jobban menjen az írás. Gondolkozik, töpreng. Gondolatai ott rajzanak az agyában, de nem tudnak testet ölteni. És épen mikor papírra akarná vetni az ékes mondatokat, jön „az incidens“. Jönnek a műlátók, jön a kérdezösködök személyes ismerőse — Luthár Pál — jellemeze; »Testén hivalkodó drága ruhát, asztalán finom ételeket, szeszes italt sohasem lehetett látni.« Egyszerű, mértékletes életének köszönhette későbbi állandó jó egészségét, mert egész utolsó napjáig komolyabb beteg sohasem volt. Talán kissé hirtelen lobbanó, de haragját nagyon hamar megbánó, mindenkivel szemben barátságos, jószívű természet és e tulajdonival hívei, ismerősei tiszteletét, szeretetét vívta ki magának. Még Szepetneken nősült, de nejét, szül. Bognár Annát korán, már 1850- ben elragadta a halál és ezidőtől minden reménységét egyetlen fiában, Ádámban találta, kit nagyon szeretett, a soproni főiskolán szintén lelkésznek taníttatott és aki aztán atyja oldala mellett mint segédlelkész, egész annak haláláig működött. A kölcsönös szeretet közöttük mindvégig fennállott, jóllehet különben szintén tehet-
