Harangszó, 1921
1921-04-17 / 16. szám
I $21 április 17 HARANGSZO. 123 Luther megidéztetése. Luther »ügye« s személyével kapcsolatban a hitbeli dolgok rendezése kimondottan nem szerepel a birodalmi gyűlés tárgysorozatán. De hogy a császárnak eltökélt szándéka e kérdést is »rendezni«, mi sem igazolja jobban, hogy megkoronáztatása után kölni udvarában e kérdésben külön tárgyal Frigyes szász választófejedelemmel. Majd, nem sokkal később a választófejedelmet felszólítja, hogy hozza csak el Luthert magával Wormsba a birodalmi gyűlésre. Tudomást szerez azonban erről a pápai nuncius: Aleander, a leghevesebben tiltakozik ez ellen, méltóságon alulinak tartja egy eretnekkel a birodalmi gyűlés szine előtt tárgyalni, aki az egyházat elhagyta. Oattinara a birodalmi kancellár és Glapion a császár gyóntató papja azért azt a közvető indítványt teszik: egy más helyen kell Luthert kihallgatni. A császár már-már egyetért velük, amikor közbelép Brück, a szász kancellár és a leghatározottabban ragaszkodik Luthernek a birodalmi gyűlésre meghívásához s egyszersmind császári biztosítékot kér arra nézve, hogy Luthert bántódás nem éri. A császár kénytelen-kelletlen március 6-án azért Luther részére aláírja az ünnepélyes meghívót és a külön oltalomlevelet, amelyben biztosítja Luthert: »csak jöjjön, nem lesz semmi bántódása.« Ha nem tud mindenkit keliően címezni, Nem akar ö azért tiszteletben lenni; Egyszerű társak közt nőtt egyszerű sorban, Komor falak mögött csöndes kolostorban; Világi rendekkel ritkán akadt dolga, Hogy a címet, rangot megtanulta volna. Több könyvre mutatva azt kérdezik tőle: Vallod-e, hogy te vagy ezeknek szerzője? S hogy igennel felel szigorún meghagyják: Tagadd meg ma nyíltan a könyvek tartalmát! Mondd, hogy tévedésből bántad az egyházat, Mindjárt kész számodra a teljes bocsánat; Vitatkozás, viszály magától eipihen, S marad mint eddig volt, minden a régiben Ám erre már Luther igennel vagy nemmel Azonnal felelni könnyelműen nem mer. Érzi, nem magáról van csupán szó itt ma, Tettéért majd más is számadásra hívja ; S jobb, ha a szív inkább Istennek enged, Mint bármi hatalmú s rangú embereknek. Azért, hogy a dolgot mélyéig átlássa, Egy napi időt kér a meggondolásra. Másnap védni kezdi féltett, szent igazát, De ideges gőggel ketté-vágják szavát; Nincs-itt hely vitára;' mondja ki röviden: Megtagad-e mindent ? Egy szó: nem vagy igen !... — Megáll... majd bátran a császár felé fordul, Reszket szíve-leike tüzes izgalomtul. Egyidejűleg azonban elrendeli Luther iratainak elégettetését és betiltja Luther könyveinek terjesztését. A wormsi bevonulás. Luther 1521. március 26-án, a nagyhét keddjén kapja kézbe a császári meghívót. Zöldcsütörtökön, nagypénteken és a husvét ünnepeiben még szorgalmasan prédikál. S csak április 3-án indul útnak. Útja mindenfelé valóságos diadalmenet. Április 6-án érkezik Erfurtba, ahol János ev. 20. i9. verse alapján hatalmas beszédet tart. Gothán, Eisenáchon keresztül, — ahol mindenütt hirdeti az Isten idéjét — április 14-én eléri Frankfurtot. Április 16-án délelőtt érkezik kíséretével Worms város kapui alá. Kíséretében ott látjuk Amsdorfot. Luthernek Wormsba való bevonulásáról két eredeti feljegyzés áll rendelkezésünkre. Az egyik feljegyzés Luther egy lelkes hívétől maradt ránk; a másik magától Aleandertől, a pápai nunciustól való. Nagyjában midkettő megegyezik s arról tesz tanúságot, hogy Luthert Wormsba megérkeztekor egy nagy tömeg, nagy diadallal fogadta. Beszéljen azonban ezúttal mégis csak Aleander, a pápai nuncius: »Legutolsó levelemet már lezártam, amikor a hozzám érkezett jelentésekből és a népnek lótás-futásából értesültem, hogy a nagy eretnek bevonulását tartja. Embereim közül kiküldArca neki-lángol, egy könnye leperdül, Szava, mint a harang, nagy komolyan csendül: Ha felséged rövid és nyílt választ kíván, Adok, hogy e részben nem lesz benne hiány. Adok, hogy szarvai, fogai nem lesznek, Ok nélkül könnyelműen senkit sem sebeznek, Hogy tehát kétséget, mindent megelőzzek: Kimondom ma nyíltan: ha csak meg nem győznek, Hogy amit hirdetek, nem igaz, nem tiszta, Nem bírok, nem vonok egy betűt sem vissza! Lelkemet az ige hatja át és hajtja, Az ád szót ez ajkra, az szoiít a harcra. Abból mutatná ki előttem akárki, Hogy Krisztus ügyében nem így kell eljárni. De itt csak zsinatot s pápát emlegetnek, Akiknek végzését nem tarthatom szentnek : ’Sz egymás szavát gyakran maguk lerontottáK. Több Ízben egymást is átokkal sújtották. Nagy felelősséggel mindent megfontoltam, Mit teszek, mi érhet, végig átgondoltam; S bár a fontolgatást százszor újra kezdjem, Annál kell maradnom, mit eddig követtem. Lelk’ismeret ellen tenni súlyos vétek, Ha van mitől félnem, csakis ettől félek, itt állok és bárki bárhogy elítéljen: Nem tehetek másként! — Isten úgy segéljen! tem egyet tájékozódni s íme jelenti, hogy körülbelül 100 lovas kísérte egészen a város kapujáig. Három hasonló érzelmű barátjával a kocsin ülve, 8 lovastól körülvéve vonult lakására, mely a szász választófejedelem közelében a Johanni- ták egyik házában van. Amikor leszállt a kocsiról, egy pap átölelte, ruháját háromszor megérintve úgy örült, mintha legalább a szentet érintette volna. Luther pedig mielőtt végkép ott hagyta volna a kocsit, előbb körülhordozta ördöngős szemeit s így szólt: »Isten velem lesz!« Aztán visszavo= nult a szobájába, ahol igen sokan felkéresték. Majd 10—12 ember társaságában megebédelt. Ebéd után az egész világ odaszaladt, hogy láthassa.« Nem sok ideje maradt ezután Luthernek a pihenésre. Másnap már hívják a birodalmi gyűlésre, hogy bizonyságot tegyen. Czipott Géza. A wormsi bizonyságtevés Irta: Novák Rezső. A wormsi birodalmi gyűlésen az új kor nagy apostola, az egyszerű wittenbergi Ágoston rendű szerzetes: Luther 1521. április 17-én lép a történelem itélőszéke elé, hogy lelkiismerete parancsszavára hivatkozva lángbetükkel vésse az újkori Elcsattan a szava; végső csattanását A falak keményen újra rákiáltják. Mély, feszült csönd támad, a lélekzet hallik; Majd a termen végig halk zúgás morajlik. Meglepetve néznek a lelkes barátra: Senki sem készült ily bátor vallomásra. Hívei büszkék rá s kik még ingadoznak, Erőt nyerve nyíltan hozzá csatlakoznak. Amott meg magasra felcsap a gyűlölségí Legörömestebb csak megfognák, megölnék. A pápa követe, Eck s velük a többi Nem is rest a császárt kérni, ösztönözni. De ennek nincs kedve utánuk indulni, Szava megszegésén nem akar pirulni. Különben is látja: nagy már Luther pártja, Amint megígérte, békén elbocsátja. De mikor távozik a gyűlés többsége Birodalmi átkot zúdít a fejére. Kimondják: nem ember, hanem gonosz lélek, Megölheti bárki, tette nem lesz vétek. Arra is kiterjed a szigorú átok, * Aki hisz szavának, mellette fog pártot, Aki hajlékába be meri fogadni, Egy italt, egy morzsát mer is neki adni. Szalay Mihály.
