Harangszó, 1921
1921-04-03 / 14. szám
106 HARANQSZÓ. 1921. április 3. haszonért, hanem amit írtam, amit tanítottam, azt én lelkiismeretem, esküm és kötelességem szerint vallottam és cselekedtem, mint az Isten igéjének méltatlan szolgája.« Istentől nyert kötelessége teljesítésére kész az életét is feláldozni. A vértanuság gondolatával megbékül a lelke. »Nem vettem valami nagy csodának, — írja egyik levelében — hogy nekem, szegény embernek el kell buknom. De az igazság megmarad örökké.« Mikor április 25-én tudatják vele, hogy igyekezzék biztos helyre eljutni, mert a császár vele szemben mint a katho- likus egyház védője fog eljárni, Luther ezt feleli: »Ahogy Istennek tetszett, úgy lett. Áldott legyen az Úrnak neve. Semmi egyebet nem kívántam, mint a reformációt a Szentírás alapján, melyhez oly szívósan ragaszkodom. Nem kötök ki magamnak semmi mást, csak hogy szabadon hirdethessem és vallhassam az Isten igéjét.« így jelenik meg előttünk a vvormsi birodalmi gyűlés fényében Luther Márton reformátori alakja.« Tekintettel a wormsi birodalmi gyűlés történelmi nagy jelentőségére, felhívja Kapi Béla püspök a fennhatósága alá tartozó dunántúli egyházkerület összes lelkészét, tanítóját, tanintézetét, hogy a wormsi birodalmi gyűlés 400-ik évfordulója alkalmából 1921. április 17-én, vasárnap a délelőtti istentiszteletet hálaadó és emlékünneppé tegyék, másnap pedig az egyházkerület összes nép- és középiskoláiban a történelmi eseményhez = TÁRCA. :::::::::::: A bajból is fakadhat áldás. Elbeszélés. Irta: Gyurátz Ferenc. 4 Ez órától kezdve új élet költözött Kádárék házába. Megszűnt a gyanú, félreértés, harag. A mindeneket jól- tevő szeretet áldására emlékeztetett minden nap. A két család tagjai együtt éreztek, megosztották egymással a gondot s az örömöt. Imre és neje látván mennyire-szeretik Péter és Mari a kis leányt: egy értelemmel átadták nekik további nevelésre. Böske könnyen odaszokott Mari nénjéhez, annál is inkább, minthogy emellett szüleit, testvéreit is mindennap láthatta. Marit egészen boldoggá tette az a tudat, hogy most már ő mellette is van egy szeretett gyermek, akiről ő neki kell gondoskodnia, aki őt és férméltó iskolai emlékünnepélyt tartsanak úgy az anya-, mint a leánygyülekezetekben. A Dunántúli Luther-Szövetség az egyházkerület egész területén, minden gyülekezetben jubileumi emlékünnepélyt rendez április 17-én, vasárnap délután a négyszázados évforduló alkalmából. A Szövetség által rendezendő emlékünnepekre már nagyban folynak az előkészületek. A Luther- Szövetség a jubileumra emlékfüzetet ad ki, amelyet jeles történettudósunk, Payr Sándor soproni tlieol. akad. tanár ír meg. Isten gazdag áldása legyen a mi ünneplésünkön s a kegyeletes emlékezés gerjessze fel lelkűnkben a hit- buzgóság, az egyházszeretet szent tüzét, hogy áldozatkészségben, hűségben, erőben méltó utódjai legyünk dicső eleinknek I s—ó. Betegségünk és gyógyulásunk Gondolatok Kapi Béla dunántúli püspök második vallásos esti előadásából. Nemzetünk, akit az Úr úgy szeretett, súlyos beteg és e betegségéből csak Jézus mentheti meg. Isten nagyon szeretett minket, — mondta, — mert sokat adott, sokszor megtartott. Adott áldott földet, benne, rajta a boldogulás gazdag lehetőségeivel. Adott kiváló faji tulajdonságokat, erényeket. A világháborúban nagynak bizonyult a magyar nemzet vitézségben és szenvedésben egyaránt. jét hálás szeretetével mindennap felvidítja. Másrészről arra is gondja volt, hogy a gyermekben a szülők iránt való szeretet, tisztelet se gyengüljön, hanem növekedjék. Vasárnaponként az egyik nő a férfiakkal s a gyermekekkel együtt a templomba ment. A másik otthon maradt s közös ebédet készített a két család számára, melyet derült hangulatban, boldog megelégedéssel költöttek el. Végül, mintha a testvérszeretet emelő hatása még a munkatérre is kiterjedne, mindkét testvér gazdasága évről évre gyarapodott. Imre erre célozva mondá egy alkalommal, midőn ismét pár hold földet szerezhetett az örökölt birtokhoz: — Isten kegyelméből a boldogult szülőink által l^pgy°tt örökség kezünk alatt nem fogy, munkánk nem marad gyümölcstelen. De Péter — előbb is akartam már mondani — te épen nem kíméled magadat. Szolgád is van A két forradalomban minden összeomlott, minek főoka az emberek erkölcsi gerincének a megtörése, a kőzgyávaság megfélemlítéssel szemben. És ma, mikor óriásokra, önzetlen hősökre volna szüksége nagybeteg nemzetünknek, csak törpéket látunk, kik az ország romjai közt aranyat, kincset keresnek — maguknak, a romok köveiből oltárt, dicsőség- oszlopot építenek — pártos viszályban egymást marják, mocskolják. Beteg nemzetünk főbajai közt első helyen van az önzés, mely csak a maga hasznát, kényelmét nézi akkor, mikor oly sokra van kötelezve hazájával szemben. Ma kellene minden igaz magyarnak azt tartani, hogy: »Tied vagyok, tied hazám, e szív, e lélek. Kit szeretnék, ha tégedet nem szeretnélek ? Szent egyház keblem belseje, oltára képed. Te állj s ha kell a templomot ledöntöm érted I« Másik nagy, magyar betegségünk : az uralomvágy. Mindenki uralkodni, parancsolni akar és nem szolgálni, engedelmeskedni. Nincs önzetlen eszményszolgálat, önfegyelmező engedelmesség. Harmadik nagy baj: az anyagiasság, a mammonimádás. A tömegek lelkét elfogta a kapzsiság, a haszonlesés, a meggazdagodás vágya, mely beteges láz nála. Kiéleződtek a vagyoni ellentétek s a vagyon tulajdonosai nem érzik a vagyonnal járó erkölcsi kötelezettséget. Valamikor megrendült lélekkel hallotta az egyik segítségre, mégis többet dolgozol, mint két cseléd. Több időt engedhetnél magadnak a pihenésre. Jó helyzetben vagy és nincs okod a folytonos erőfeszítésre. Bátyja mosolyogva válaszol: — öcséin, nekem a munka nem teher, hanem öröm. Sajnálni lehet az olyan embert, aki dologtalanul csak mulatságkereséssel őrli le egymást követő napjait. Az ilyennek élete, mint a vizen átfutó pók nem hagy semmi nyomot maga után. Mindig fülemben cseng a szent ének: »Gyorsan folyó időmet az Úr nem adta hiában, de azért, hogy erőmet gyakoroljam jó munkában. .. « Azt tartom, hogy az élet csak addig maradhat szép, kellemes, míg az ember tevékenységével meg tudja érdemelni a mindennapi kenyeret. Azt sem tagadom, hogy jó emlékezetet óhajtok halálom után hátra hagyni, óhajtásom, hogy miután magamnak gyermekeim