Harangszó, 1920
1920-04-04 / 14. szám
a sziklára jutnak, megmentettek, akik arra rálépni nem tudnak, elsodorja őket a mélységbe a rohand ári Az első Nagypénteken csak egyetlenegy lélek rakta le terhét s talált nyugalmat a Qolgotha szikláján. De azután mentek arra többen és többen s aki odament, ott meg nem csalatkozott egy sem 1 Máskor csak hivott minket a Qolgotha, most kényszerít minket, hogy odamenjünk. Ne keményítsük meg a szíveinket! Lássuk be végre, hogy életünket eljátszottuk, elvesztettük, azt egyedül csak ő tarthatja meg. Mikor Qolgotha felé vezet utunk, egyedül ne menjünk, mert összeros- kadunk, mielőtt a segítő kéz megfogna minket, mint összeroskadt Péter a főpap udvarán. Vigyázzunk és imádkozzunk, hogy a kisértőt se vegyük mellénk utitársul, mert ha a lélek kész is, de a test erőtlen. Az Úr a mennyei Atya kezét fogva járta meg Qecsemáné kertjét, annak kezét fogva imádkozott: Atyám, ha lehetséges, múljék el tőlem e keserű pohár, annak kezét fogva tudta mondani: a te kezeidbe ajánlom lelkemet. Az Úr máskor csak hívogatott: Jöjjetek én hozzám mindnyájan, kik megfáradva és megterhelve vagytok s rámutatott a golgothai keresztre — most kényszerít minket nyomorúságunkkal, hogy meghalljuk a Qolgotha szavát: szomorú az én lelkem mindhalálig. Ha meg nem tértek, elvesztek a ti bűneitekben ! Igen az Úr ma mindeneket kény106. Tárca. Kárpáti hangulat. A Kárpátok felett hollók szálldogálnak — Prédát keresnek. Kárpát bércei közt cseh katonák járnak — Bután nevetnek. A tavaszi vizek bús sírokat mosnak, Nagy temetője van itt a magyaroknak! Kimosott hullákat hordoznak a vizek, — A holiók kárognak, — a csehek nevetnek. — Kárpát erdőiben a tótok fát vágnak — Búsan beszélgetnek. Lapos tarisznyában némán kotorásznak — Zab-kenyeret esznek. A tavaszi szellők sóhajt vesznek szárnyra, Benne van a tótok esdeklő imája: Uram 1 vidd el rólunk szíves rokoninkat; Adj bőséges termést a jó magyaroknak! Erdélyi hangulat. Erdély bércei közt merész sasok szállnak, Élesen vijjognak. HARANGSZÖ. szerit bemenni az ő lakomájához, ma a világ népeit az útfélről, mint lerongyolódott koldusokat akarja felszedni, hogy a bűn által mezítelenre vetkezett lelkeket kegyelmének királyi palástjával felruházza, hogy az éhezőket megelégítse ! Ma hegyeket, völgyeket elöntött már a nyomorúság árja. Ma a világ bünösönében fuldokolnak, jajgatnak milliók, ma csak egy útja van a menekülésnek — a Qolgotha! Jóbarátban, ellenségben, bölcseségben, fegyverekben csalódtunk : pártfogásukból veszedelem lett reánk. Csak a Qolgotha felé van nyitva az ajtó, csak a Qolgotháról hangzik: aki én hozzám jő, semmiképen el nem taszítom azt. Ma egy Ararát van a nyomorúságban kétségbeesők részére: a Qolgotha. Sok teher van ott: a bűnös nőé, Máriáé, Zakeusé; sok könnycsepp: Péteré, Lázár halála után Máriáé, de nem annyi, hogy a te terhed oda ne férne, hogy a te könnyed ott fel ne száradhatna. Még van ott üres hely, ahova terhet, bűnt rakhatunk, de még a másik oldalon is van hely, ahol a tehertől megszabadultak megpihennek, ahol a fáradalom után megpihentek, megdicsőült arccal állnak ! Még van üres hely a te nagypénteki keserűséged számára is, a te bűnbánó könnyűid számára is — a szenvedő, felzaklatott lelked számára is I Rakd le bűnöd súlyos terhét! Imádd Megváltód szerelmét 1 Mindenektől elhagyott, megcsalt, mindenedből kifosztott lélek ne félj etA kincses hegyek közt vad oláhok járnak, Bús magyart botoznak. Az egekre verdes székely anyák átka, Felhővé gyűlik a székely búsulása. Csaba ivadéki kemény daccal járnak, Villogó szemükben villámok cikáznak. Erdély bércei közt magyarok bujdosnak, Könnyek nélkül sírnak. Erdély völgyeiken vad oláhok dúlnak, Mindent elrabolnak. Gyűlnek a fellegek, gyűlnek a villámok, Bocskoros hordákra egyszer csak leszálinak. Lesz még husvétja itt a bús magyaroknak, Lesz szabad nézője a büszke sasoknak. Balogh István. Falusi jelenet. Irta: Farkas Mihályné. Szereplők: Dédapa, apa, anya, Zsuzsika felnőtt leány, Eszti, Pista, Juliska iskolásgyermekek. Dédapa vesszőt hánt kosárfonáshoz, apa kukoricát morzsol kis széken ülve, sebesült lábát előre nyújtja, anya foltoz, Zsuzsika fon. 1920. április 4. tői a golgothai kereszttől: az api ház ajtaja az számodra. A tenge kiontott vér után ne iszonyodj a Qol gothán hulló piros vértől: életerej az a te számodra. Inkább tárd í karjaidat s énekelj: »Hullj óh Jézu drága vére Én szegény szívem sebére Fájdalomtól, bűntől ég az, De te ná lad van a vigasz, Átölelvén kereszt fádat, kél szívemben mély bünbána S míg szememből a könny csordul Rám az égből balzsamcsepp hull I< Az a teher a legnehezebb, melye letenni nem tudunk, az az út a leg fárasztóbb, melynek végére nem érünk Utunk végén ott áll a Qolgotha. aho megpihenhetünk, ahol terhűnket le- tehetjük. Ezért áll előtted testvéren — a Qolgotha ! Nagypénteken. 1920. Vérző szívvel, könnytelt szemmel Hungária gyászt öltött fel; Ködös jövő áll előtte, Kőbor remény jár fölötte; Bánatában szívszorongva A Qolgotha útját rójja... Fel-felnéz a keresztfára: Ott a szenvedés határa I Mintha vigasz jönne onnan, Szíve újra éled, dobban : Uj világ vár, uj élet jön — Soká bár, de még nem későn... Hungária ébredj, remélj: A keresztre feszített él! Krlng Miklós. Zsuzsika: Ni, milyen szaporán szállingózik a hő! Anya: Mindjárt gondoltam az este, hogy valami kavarodás lesz. A varjak éktelen károgással özönlöttek a nagyerdő felől. Apa: Hej, nekem nem szükséges varjukárogást hallanom, megjelent minden időváltozást ez az én béna lábam, amelyet koldussá tett Dober- dónál a talián. Dédapa: Az én jobb-váilam is fáj már napok óta. Pedig régen volt már, mikor a fránya kozák beledöfött a hosszú pikájával. (A vállát tapogatja.) Zsuzsika: Mégis mindig dolgozik édes öregapám. Dédapa: Játékszámba megy ez csak, iányom! Ma-holnap hosszú pihenés vár úgyis reám I Már míg a jó Isten közöttetek hágy, csak teszek- , veszek amit tudok. Anya: De soká jönnek ki ma az iskolából a gyerekek I
