Harangszó, 1920
1920-02-29 / 9. szám
66. HARANGSZÓ. 1920. február 29. ennek az uj jövendőt követő ősi, szent hazának. Egyengessétek hát meg az Urnák útját, hogy legyen már egyszer ez az ország igazán Regnum Christianum és legyen munkánk istenáldotta gyümölcse e nemzetnek újraéledése. E munkában és munkáért áldjon meg mindenkit a népek örök, hatalmas Istene. Azután az énekkar elénekelte az »Erős várunk nékünk az Isten« kezdetű éneket, majd a Szózat következett, aminek végeztével a képviselők a Ház üléstermébe vonultak, ahol megkezdődött a nemzetgyűlés. Keresztyénség a politikában. Már egy évvel ezelőtt itt ott kezdték kongatni a keresztyénség felett a lélekharangot. K« tudná megmondani, hogy Urunk mennybemenetele óta hányadszor történt meg ez. Az bizonyos, hogy nem ekkor történt legelőször. A nyár folyamán azután húzták is azt a harangot rendszeresen, sőt akkor már szinte készültek is a keresztyénség eltemetésére I De mennyire bebizonyosodott újból is az Ur szava: ne féljetek azoktól, akik a testet ölik meg, a lelket meg nem ölhetik 1 A lelket nem tudták megölni, ha az ötödik parancsolatot, a többivel együtt lomtárba valónak Ítélték is. Hogy a lelket meg nem ölték, bizonyság rá az erősek mellett annyi kicsi gyenge egyház, amelyekben a hívek nemhogy szétszóródtak volna, sőt erősebb kötelékkel fűződtek össze a kereszthordozás idején, mint azelőtt bármikor. Bizonyság az élet mellett az a tapasztalatunk is, hogy olyan helyeken is otthonos lett a keresztyénség, ahol azelőtt arról nem igen esett szó. Itt van mindjárt a politika 1 Mit törődött azelőtt a politikusok között valaki vallással, keresztyén világfelfogással és erkölccsel ? Talán az egyetlen néppárt volt a régi parlamentben, amely vallásos célokat tűzött zászlójára, de annak céljai meg felekezetiek lévén, szembejutottak a protestáns keresztyénség érdekeivel. Az egyetemes keresztyén érdek, keresztyén világnézet védelmére nem vállalkozott egyetlen párt se! Elmaradottnak tartották volna különösen városokon azokat a jelölteket, akik a tiszta keresztyén gondolat istápolásáért léptek volna sorompóba. Hadihajók, hadseregek, vasutak, villanyvilágítások, iskolák — amelyek soha el nem készültek — voltak a programmbeszédek kimagasló pontjai. Ma meg a gombamódra keletkezett pártok kötött, a szocialista párt kivételével, alig van egy, amely keresztyén jelszót nem írt zászlójára. Akadt — legalább itt Tolnában — a buzgóbbak között olyan is, amely nem elégszik meg a keresztyén névvel, hanem »keresztény-keresztyén« nevet vett fel. Mintegy azt jelezve, hogy ebben a kettős nevű táborban már csak meg találja mindenki, úgy a keresztény katholikus, mint a protestáns keresztyen a maga helyét. Kell-e ennél több nekünk kedves keresztény katholikus és protestáns keresztyén magyarjaim ? ! Ennél több figyelemre a politikusok részéről igazán nem számíthattunk, annyival kevésbbé, mert a múltban abban a dunaparti fényes palotában bennünket, mint a Krisztus követőit ugyancsak nem kényeztettek el. Most csak azért nem lett vagy 300 kereszténykeresztyén képviselője hazánknak, mert összesen sincs ennyi képviselőnk. Ki hitte volna, hogy az Istentagadás ennyi haszonnal járjon ? A fő az, hogy most már nyugodtan alhatunk, pihenhetünk, mert a Krisztus igazságainak védelme bekerül a parlamentbe, bekerül talán az ország törvényei közé is, azok közé, amelyekben az is olvasható mindmáig: Lutherani omnes comburantur (minden lutheránus megégetendő.) A buzgó Bocskay, a bibliás Bethlen, a kegyes Rákóczy Gusztáv Adolffal együtt nyugodtan pihenhetnek. Ök az evan- géliom szerint való szabad keresztyén Magyarországért harcoltak, munkájuk íme sikerre vezetett! Minden nagyon szép volna így papiroson, sőt a programmbeszédben is, de a fontos ennél a keresztyén munkánál sohase az, hogy mi van a zászlón, hanem mi van annak szívében, aki a zászlót tartja. BethlenTárca. Magyar versek. I. Midőn az Úr a földet kimérte, Egy darabot nekünk is juttatott, Ahogy a bölcs szülő mindegyik fiának A nagy kenyérből tör egy-egy falatot. A mi darabunk a mi tulajdonunk, Benne van az életünk gyökere. Ha lemondunk róla, úgy teszünk, mint az Öngyilkos, kinek már nyakán a kötele. Nekünk ragaszkodnunk kell mindenik rögé- Mindenik röge egy-egy porcikánk, fhez, Karunk, kezünk, körmünk, testünknek része, Balgák lennénk, ha tőlünk eldobnánk; Sőt ha érte jönne idegen hatalom, S feléje nyujtna durva, kapzsi kart, Mint egy embernek kéne talpra állnunk, S szikrázó kardunkkal a szemébe vágnunk, — Vissza, ebadta, ne bántsd a magyart! II. Sok asszony van a földön, De legkülönb: anyám; Sok ország van a földön, De legkülönb: hazám. S amint anyámat Minden asszonynál jobban szeretem, Épp úgy hazám is Minden országnál kedvesebb nekem. Ne mondjátok azért, hogy Nemzetközi legyek, Minden fajt a szivemben Első helyre tegyek. Az ember szíve, Tudhatjátok, pici s nem akkora, Hogy beleférne Egyformán az egész világcsoda. SÁGI LAJOS. A múltak fénye. Irta: Porkoláb István. A reformáció négyszázados emlékünnepekor Sopronban összegyűlt ünneplő gyülekezet hálásan rótta le kegyeletét egyházunk elhunyt nagyjai iránt, sírjaikra koszorút helyezett, könnyet, virágot hullatott. Payr Sándor, egyháztörténetünk tudós kutatója, magyarázta a síroknál : hol, ki nyugszik. Kiss János... mondta elfogódott hangon egy márványobeliszkes 'sírhalom előtt megállva és leemelte kalapját ... Lélekemelő voltl — — Valahányszor nemzetem és hitvallásom Nagyjai által megszentelt helyeken hord-visz életem vándorúba, mindig eszembe jut nagyemlékű Kis János püspök sírjánál történt megható jelenet és ilyenkor leveszem kalapomat, hogy födetlen fővel emlékezzem ... A Kanizsaiak, Rozgonyiak ősi földjén, a sárvári kastély kertjének százados fái alatt járva, úgytetszik, mintha a régi múltak fénye szövét- j nekként világitana a jelenbe... Dévai Biró Mátyás, Erdősi Syl- , vester János magyar reformátorok és a Nádasdyak: Tamás, a »nagyságos«
