Harangszó, 1920
1920-02-08 / 6. szám
42. HARANQSZO. két, a más nyelvet beszélőket összekötötte újból a bárány vére! Lent a katakombák, az erdők sűrűjében egy szó és egy lélek voltak, akik az Isten ama bárányára tekintettek. Akik arra néztek, azok körében nem volt különbség zsidó és görög között! Ilyen összekötő kapocs nem volt még soha a földön, annyi egyetértést senki nem hozott a világra. Ha közűié is voltak később viszályok, ha nevében is gyújtottak később máglyákat, ha nevét gyűlöletre használták, az csak azt mutatta, hogy milyen messze kerültek tőle később az emberek. Ma a máglyát rakok utódai is beismerik ezt! Nincs hatalom, amely összefűzni tudna bennünket ma sem, ha csak nem Istennek az a báránya, aki elvette a világ bűneit! Míg az emberek csak a földet túrják s a földön civakodnak, egyet nem érthetnek. Itt mindegyiknek érdeke az, hogy mások rovására a husosfazekakhoz közelebb kerüljön. Itt kifogyott minden eszmény, minden nagy gondolat az emberek szívéből, felemelni, egyetértésre vinni csak az tudja őket, aki lett mi nekünk út, igazság, élet 1 Tudom, hogy a jobb jövővel szemben támasztott vágyainkat még mi nyolc milliónyian (ennyi lakosa lenne a megcsonkított Magyarországnak) se tudjuk összeegyeztetni. Békét kötni egy akarattal szinte nem tudnánk. Államforma dolgában is lesz köztünk vélemény különbség. Képviselőválasztásra nem sokkal ==== Tárca. == CB VERSEK. 23 Elvégeztetett. Felhajtanak tehát a Golgotára; Dacoltunk, buktunk, nincsen irgalom. Megyünk; nem állunk sírva, tétovázva, Bár fáj a lelkünk s lázadoz nagyon. Judások adtak ellenség kezére, Pilátusok szabtak törvényt reánk. Vádlottnak így mi volna más a bére, Mint ami sorsra, íme, mink jutánk ?! Jól van ... megyünk — fejünk némán lelhajtva, Végig kínlódjuk hát a Golgotát. .. Felváltja még, hitünk csak ezt sugallja, Húsvéti fény Nagypéntek alkonyát! Szalay Mihály. 1920. február 8. előbb húsznál több párt készülődött... De ha ott a Golgota alatt találkozni tudnánk, ott megértenénk az egy igazságot: mincsen másban senkiben üdvösség, nem is adatott az ég alatt emberek között más név, mely által megtartatnunk kellene, mint az Ur Jézus Krisztusé! Ez lenne az igazi egyetértés! Keressük vele, általa nagy munkánk közben a megértést! Áz egyetértés jelentse végre nálunk annak az egy legfőbb igazságnak megérzését: nála nélkül semmit — vele mindent cselekedhetünk ! A gyászoló Magyarország. Gyászünnepi beszéd. 80. zsolt. 4—20. vers. Irta: Novák Rezső. A zsoltárköltő zokogó imádsága, a hazája romlása felett kesergő honfiúi bánat fájdaima sír fel keblünkből. Fekete, halottas fátyolt vont szeme elé Magyarország nemtője: Hungária, hogy ne lássa egy feldarabolt, porig alázott ország temetését, amint a fel- fuvalkodott győzők levagdalják tagjait s a zsákmányra éhes orvdámadók sírjába eresztik. Addig, amíg kard volt a kezében s a férfias elszántság tüze lobogott szemében, félelemmel párosult tisztelet környezte s a félvilág megvert hadserege emlegette, — most hogy az árulás kiütötte kezéből a szabbját s becsületes jóhiszeműséggel békére nyújtotta jobbját, Kuruc kesergő. Míg Majtény felől síró felhő libben S egy fehér madár verdesi a felhőt — Tárogatómon hadd fújjak szelíden Halk kuruc-kesergőt 1 „ ... Csontos karabély .. . törött pisztoly... [kard . . . Tárogatóból épül már a máglya! Majtényi síkról mondhatunk-e dalt — Uj tavaszra várva .. .? Csontos karabély s kurucok szablyája Majényi síkon mind halomra hordva . .. Írva tán sorsunk kripta bús falára,... Vagy a csillagokba . . . ? Minket a Balsors ostorral mért kerget? A gyeplőt jobbra-balra miért rántja? Miért kell nékünk vonszolni a terhet — Porig lealázva? Meddig hordjuk még véres keresztünket ? Nem volt elég: M#hács, Majtény, Világos? durva taglócsapásokkal megölik, azután szétdarabolják, nehogy még egyszer életre keljen s rettegni kelljen újból elbusult haragját. Kitett holttestét részvétlen, könny- telen közönnyel nézi a vén Európa. Megrázó tragédia viharzik el felettünk. Az európai kultúra védőbástyája, a nyugati civilizáció őrizője omlik össze, Nyugat és Kelet hullámtörő kőgátja zuzatik széllyel, amely ezer éven keresztül állta a török-tatár, német, szláv beolvasztási törekvések viharát, amely öntestével védelmezte a keresztyénség eszméit, amely legjobbjainak a százezreit áldozta fel azért, hogy a nyugati államok békés, nyogodt fejlődésben építhessék ki a polgáriasodás országútját. Történelmi hivatásunk tudatában imádkozó lélekkel kiáltunk fel a zsoltárköltővel: Óh Isten, állíts helyre minket, mert van történelmi hivatásunk s a jövőben is lesz hatalmas politikai és kul- turszerepünk. Alapigénk Izrael megalázott sorsát, a pogány népektől szenvedett sérelmeit ecseteli megrázó szinekkel. A múlt emlékein borongó költő elszorult szívvel vonultatja el előttünk a hajdan kor dicső eseményeit, amikor Dávid és Salamon királyok mesz- sze földön éreztették ellenségeikkel Izrael hatalmát és szilaj erejét. Most ellenség dúlja földjét, rabolja termését, gúnyolja nemzeti önérzetét. Alapigénk bánatos, panaszos hangját gyászoló magyar hazánk siralmas helyzetére vonatkoztatva, fájdalmas Óh, felváltja-e fagyos bús telünket: Kikelet.. . virágos . . . ? Vagy nincs számunkra sehol irgalom ? S ráírhatjuk már ősök címerére: (Négy fehér folyó, hármas zöld halom) Volt... Nincs többé ... vége ...! ? .. . Leszáll az alkony, síró szellő libben, Homályba vesz már nagy hegyeknek orma... Csak a csillagok néznek le szelíden Szegény kurucokra .. .“ Horváth Imre. Pogány mezőkön. i. Pogány mezőkön színes giz-gazok, Magasra törnek s le a porba hullnak, És fölöttük új gazok virulnak ... így volt ez mindig és így lesz még soká’, Az Ármány szelleme sokat ránt alá, Míg a Szeretet diadalt arat...
